Hetedik vezér

Sok ember olyan természetet kapott ajándékba, hogy a legnagyobb megpróbáltatás is gazdagítja személyiségét, és még a halálos fenyegetettség sem tudja megtörni csendes derűjét. Ilyen volt a szovjet lágereket megjárt Galicz Töhötöm ferences szerzetes.

Galicz Töhötöm (középen) társaival a Margit körúti rendház udvarán a hetvenes években Forrás: MFKL Fotótár

Nem mertük tovább faggatni a munkatáborban szerzett tapasztalatairól. Megrázó sorsa ellenére sohasem vesztette el a humorát, és inkább csak a kiszabadulásáról emlékezett. – Kiváló munkaerőként, remek fizikai állapotban bocsátottak el – mondta szinte hencegve. – Hiába, aki jó szertornász, az szinte mindent kibír.

És a biológiaóra során itt következett a legendás jelenet. Töhötöm atyát 1982-ben helyezték Szentendréről Esztergomba, hatvankét éves volt. A híre megelőzte, mindenki tudta már, hogy életkora ellenére bármikor képes kézen állni, sőt kézen járkálni is. Az első bemutatkozó órán ki is provokáltunk egy ilyen kis műsort. – Na jól van – egyezett bele az unszolásba mosolyogva, és az ajtótól a katedráig sétált, majd felugrott a dobogóra – kézen. Egy évvel később ismét kérlelni kezdte az osztály a csaknem teljesen kopasz, agg szerzetest. Ekkor nem a kézenjárást mutatta be, hanem a félkezes tótágast. Habitusát térde közé szorította, keményen megragadta a tanári asztal szélét, és fölnyomta magát a levegőbe. Majd leesett az osztály álla. De csak addig, amíg ki nem derült, hogy ezzel nincs vége a produkciónak, s lassan, óvatosan, de elengedi egyik kezével az asztalt. Félkezes kézenállás, hatvanhárom évesen! Ez már nem a megdöbbenés, hanem másik kategória. Nagy taps, és már ki is csengettek.

A szabadulás pillanatára többször is visszatért. Főként a megérkezésre. Debrecenben rakta ki a marhavagon, és egyenesen a ferences templomba sietett. Épp a hadifoglyokért imádkoztak: „Foglyainkra nézz, / sorsuk mily nehéz! / Hát szánd meg őket és védd meg őket, / Fogságban annyit szenvedőket.” Biztosan mélyen megérintette a jelenet, de a házfőnöknél a szokásos vidámságával jelentkezett: – Megjött Töhötöm, a hetedik vezér…

Galicz Töhötöm (középen) társaival a Margit körúti rendház udvarán a hetvenes években
Fotó: MFKL Fotótár

Remélhette, hogy végre „egyenesbe kerül” szerzetesi élete. 1949. július 3-án pappá szentelték Máriagyűdön, de az egyház egyre kisebb mozgástérbe szorítva volt kénytelen működni. Valószínűleg a szentelésekor döbbent rá: élete nagy pillanatai Szűz Mária ünnepeihez kapcsolódnak. Szeplőtelen fogantatás ünnepe körül vitték el a szovjet megszállók, Gyümölcsoltó Boldogasszony táján érkezett haza, és Sarlós Boldogasszony után egy nappal szentelték pappá.

Hamarosan Szécsénybe helyezték. Még egy év sem telt el, és máris internálni akarták a rendház lakóit. A szerzetesek felkészültek az elhurcolásra, a rendház értékeit megbízhatónak gondolt plébániai híveknek adták át megőrzésre. Mivel a hírek szerint két szerzetes, Áldási Amand és Galicz Töhötöm likvidálását tervezték, Budára helyezték őket. Galicz Töhötöm a pasaréti kolostorba került. Az otthon maradottakat július 31-én késő éjszaka vitték el Szécsényből Jászberénybe.

A szerzetesrendek betiltása olyan megpróbáltatás elé állította a közösséget, amilyenre a történelemben még nem volt példa. Az augusztus 31-én kikényszerített és szeptember 7-én törvénybe iktatott „megállapodás” a rendi keretet hetvenkét főben korlátozta. A szerzetesi élethez tanári diplomát is kellett szereznie, ezért Töhötöm atya elvégezte a biológia–kémia szakot. Valószínűleg minden továbbképzést is vállalt, legalábbis a DNS-szekvenciák lelkes magyarázata erre utalt.

A pasaréti rendházban történt, hogy 1954-ben titkos üzenetet kaptak a ház lakói: börtönkórházban haldokló rendtársa, Károlyi Bernát egy bátor nővér segítségével kéri, hogy valaki szolgáltassa ki neki a betegek szentségét, oldozza fel és áldoztassa meg őt. Galicz Töhötöm vállalkozott arra, hogy a nagybeteg volt misszionáriust felkészíti az utolsó útra. A nem kis kockázatot vállaló ápolónő elterelte az ávós őrök figyelmét, így a rabkórházban megtörténhetett a szentségek kiszolgáltatása.

Egy évvel később Töhötöm testvért már Esztergomba küldték, és ezekben az években hol Esztergomba, hol Budapestre szólt a helyezése. A forradalom után tanítványainak jelentős része emigrált, de Töhötöm atyának Kiss Szaléztól tanult fontos pedagógiai elve volt az életre szóló személyes kapcsolattartás, ezért a forradalom leverése után néhány évvel útlevelet igényelt, hogy végiglátogathassa Nyugatra kényszerült tanítványait. A Belügyminisztérium talán abban reménykedett, hogy ő is kint marad. Nem így történt.

Többször volt házfőnök Budán és Esztergomban, és egészen a rendszerváltás küszöbéig tanított Szentendrén. Még az újrakezdésbe is bekapcsolódott minden erejével. A rend visszakapott mátraverebély-szentkúti házába helyezték, de ezt a munkát betegsége miatt már nem sokáig végezte.

A csodálatosan vidám természetű, kicsit hadarva beszélő, apró termetű ember egyre szótlanabb lett, s bár jó kedélyét nem veszítette el, a hétköznapi tájékozódási pontokat lassacskán nem találta. Hol itt, hol ott tévedt el, s környezetének, rendtársainak egyre nagyobb figyelemmel kellett vigyázni rá. Az örök viszonyítási pontokat azonban mindvégig ismerte. Aztán ráborult a földi homály, amely összekeverte e mozgalmas élet rengeteg kapcsolódási pontját.

Galicz Töhötöm 2002. január 7-én halt meg, vasárnap. Nem sokkal a Szent Család ünnepe után.