Műláb

Van hidzsábos Barbie, és ugyanebben a szériában kerekesszékes, műlábú, kopasz, pigmenthiányos meg mindenféle. Állítólag korábban egy túlsúlyos Barbie-szériával sikerült megdönteni a testképzavarvádakat.

A Barbie baba a legkülönösebb szimbólumok egyike. Számtalan tanulmány és esszé foglalkozott már társadalomformáló szerepével. Időnként megdőlni látszik egyeduralma a leányjátékok piacán – ha van még ilyen kategória egyáltalán. Huszonnégy éve a tamagocsi, tíz éve a rózsaszín póni tört a babérjaira. Barbie azonban továbbra is virulens, legföljebb a játék által sugallt üzeneteken változtatnak csöppet a gyártók. „Érzékenyítenek”, a kor kihívásainak megfelelően.

Gyerekkoromban a szocialista Magyarországon még mutatóba sem fordult elő Barbie. Akkoriban a lányok csehszlovák és lengyel fröccsöntött babákkal játszottak leginkább. A kezük-lábuk még a legegyszerűbbeknek is mozgott, bele volt pattintva a törzsbe, olykor szoros gumi tartotta a végtagot. Volt, amelyik pislogni is tudott, főleg talán az endékás babák. Amikor egyiken koponyaműtétet hajtottam végre, kiderült, hogy a fejében apró súly billegteti a szemhéját, és ha lefektették, tüstént lecsukódott a műanyag pilla.

A sokkal élethűbb, 1950 előtt készült porcelánfejűeket csak a nagyon igényes vagy múltba révedő szülők szerezték be csemetéjüknek az Ecserin. Akkoriban elsősorban megszállott gyűjtők keresték ezeket, az újságok hátsó oldalán lévő apróhirdetések között szinte mindig volt, aki „jó áron” akart vásárolni efféle régiséget, akár még sérültet is.

Aztán a nyolcvanas évek közepén egyre több Barbie kelt át a vasfüggönyön. Emlékszem, hogy engem is elképesztett az első Barbie baba látványa, amelyet az unokahúgom kapott a távoli Nyugatról. Rögtön feltűnt, hogy a korábban látott babákkal szemben ez nem gondozható csecsemőforma. Pedig egyértelműnek látszott, hogy a babázás lényege a csecsemőgondozás utánzása és talán elsajátítása is. Öregemberre vagy öregasszonyra hasonlító babát pedig csak egyfélét láttam: az Astoria buszmegállójával szemben árultak Apple Dollt, amelynek a feje ráncos öregasszonyarcra igazított alma volt, de ezt valószínűleg nem gyerekeknek szánták, és az angol felirat alapján nem is hazai piacra készült. Persze a háború előtt voltak babaházakban élő felnőtt babák is, porcelánból készült vagy fából faragott fejűek. Igazából a csutkababa sem csecsemő, inkább kislány. De ezek a típusok nálunk valahogy kisebbségbe kerültek, vagy talán teljesen el is tűntek az idők során. Ezért is volt annyira döbbenetes az első Magyarországra költöző Barbie-k világa.

Nemcsak felnőtt nő, hanem meglehetősen kihívóan öltözködő is. És feltűnően jómódú. Amíg nem jelent meg a közbeszédben a „testképzavar” kifejezés, talán keveseknek tűnt fel a baba abnormális alkata. Miért is volna ez szempont, talán a tedimaci vagy bármelyik plüssállat arányai rendben vannak? A Barbie azonban más, ami abból is látszik, hogy most már legalább egy évtizede rendszeresen olvashatunk olyan szerencsétlen nőkről, időnként fiatal férfiakról is, akik plasztikai sebész segítségével kívánnak hasonlóvá válni gyermekkori álmukhoz. Néha tragédiába, máskor komédiába fullad a próbálkozás, a sok beavatkozás miatt egy-egy élő Barbie valóságos szörnyeteggé alakult a sebészek szikéi alatt. A bulvárlapok lelkesen hüledeznek.

Egynemű párok gyerekvállalását hirdető Barbie-k egy párizsi tüntetésen
Fotó: REUTERS/Christian Hartmann

Az eleven Barbie-k környezete van, hogy értetlen, sok esetben azonban elégedett szülők, támogató férjek, büszke gyermekek bátorítják a mesterségesen előidézett Gregor Samsa-i átváltozást. És a korszellemnek megfelelően alig egy hónapja elhangzott a régóta várt nagy bejelentés: egy Rodrigo Alves nevű babarajongó, aki potom 192 millió forintnyi összegből Barbie párjává, Ken babává operáltatta magát, váratlanul rájött arra, hogy tévedés történt, belülről mindig is Barbie volt, s miután nagyobb sérülések nélkül nem lehet kifordítani, elölről kell kezdeni a plasztikai műtéteket, hogy Kenből Barbie-vá válhasson. Megvalósítva önmagát, lévén hogy ő lényegét tekintve nő.

Mert ez a legfontosabb, az önmegvalósítás. Az első Barbie-k létrehozója Ruth Handler volt. 1959-ben dobta piacra a nyitó szériát a felerészt saját tulajdonában lévő Mattel játékgyártó cég, és rögtön el is adtak a babából 351 ezer darabot, egyenként három dollárért. Handler tudatos döntése volt a baba vágyképző funkciója: visszaemlékezése szerint azt szerette volna, ha a kislányok a játék segítségével azzá válnak, amivé csak akarnak. Úgy látszik, eleinte természetesnek vette, hogy mindenki szőke, kék szemű, magas, dús keblű, gazdag amerikai nő szeretne lenni. Később más-más bőrszínű babák kerültek piacra, majd Handler 2002-es halála után a babamérnökök – nyilván pszichológusok segítségével – merész újításokkal rukkoltak elő.

Érdekes módon egyelőre még nincs lecsúszott, szétesett, drogos Barbie, amelyik nem rózsaszín autóval furikázik a pálmafás tengerparton, hanem rongyos cipőben csoszogva kiskocsin húzza maga után koszos motyóját. Öreg, hajlott hátú vagy ágyban fekvő, esetleg haldokló Barbie sincs. Viszont egy éve „inspiráló nő” Barbie-k kerültek piacra, sikeres olimpiai bajnokokat, színésznőket, üzletasszonyokat vagy éppen Frida Kahlót megformálók.

Ez még a régi minta volt. Viszont alig több mint egy éve egy homoszexuális texasi pár az azonos nemű Barbie babákért szállt síkra. Matt Jacobi és Nick Caprio tárgyalni is kezdtek a Mattellel, hogy végre dobják piacra az egynemű párok boldog életét bemutató babákat. Égető szükség lenne rá, hiszen szegény texasi homoszexuálisok hiába kerestek effélét a babapiacon, hogy Jacobi unokahúgát megörvendeztessék vele. Szép gondolat, hiszen az ajándékozó kicsit mindig a saját személyisége értékesebb részéből ad valamit a megajándékozottnak. Jacobi és Caprio legfontosabb identitása a homoszexualitás, ezt akarták átadni a gyereknek. De hiába. Végül kénytelenek voltak két Ken babával kedveskedni Nata­lie-nak. Nick Caprio szerint a heteroszexuális szülők jobb, ha megbékélnek az egynemű babákkal, hiszen napjainkban egyre több a homoszexuális, ezért ma már a téma nem megkerülhető.

Szintén nem túl régi hír a nemsemleges Barbie megjelenése. Tavaly szeptemberben vette észre a Mattel a gyermekjátékok terén mutatkozó fájó hiányt, és ezzel a termékkel kívánt visszatérni az élvonalba. Széles körű felmérést végeztek a gyermekek körében, és ez alapján kiderült, hogy a célcsoport túlnyomó többsége elutasítja a nemi korlátokat. Örvendetes felismerés az ilyesmi, és meg is fogalmazták a konzekvenciát, amely szerint a gyermekek szabadon és határok nélkül akarják önmagukat kifejezni. Az egész akció, a nemsemleges Barbie babák értékesítése egyébként a társadalom nyitottságát is segíti hosszú távon.

Ezek után a legfrissebb Barbie-k szinte már nem is progresszívek. Van hidzsábos Barbie, és ugyanebben a szériában kerekesszékes, műlábú, kopasz, pigmenthiányos meg mindenféle. Állítólag korábban egy túlsúlyos Barbie-szériával sikerült megdönteni a testképzavarvádakat: a gyártók régóta nem sugallanak kóros soványságot. A lényeg az önmegvalósítás és az érzékenyítés. A lélek mérnökei már dolgoznak a jövő társadalmán.