Rőzse-dal és lángbor

A szépirodalmi művek egyrészt új megvilágításban láttatják a valóságot, másrészt eredeti és önálló képzettársításokkal meglehetősen egyedien tárják elénk a világ egy-egy szeletét. Ezenkívül számos más erejük is van. Ezeknek a gondolatoknak, képeknek a közvetítéséhez sajátos nyelvre, szóhasználatra van szükség. Ez utóbbi kapcsán is vizsgálhatók a neologizmusok A Holnap című antológiában. Mint közismert, az 1908-ban és 1909-ben megjelent első és második kötetét a modern magyar irodalom kiindulópontjaként, Ady Endre szavaival a „magyar lelkek forradalma”-ként emlegetik az irodalomtörténészek.

A kiadványban előfordulnak új, egyedi szavak, azaz hapax legomenonok (egyszer kimondott szavak). A középiskolában is tanított klasszikus hapax legomenon A Holnap antológiában is megjelent: „Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok” (Ady Endre: Párisban járt az ősz). Az alkalmi, egyszeri összetett szavak kötőjellel írása ma is a szépírói szabadságba tar­tozik. (A magyar helyesírás szabályai szerint egybe kellene írni jelentéssűrítő összetételként: rőzsedalok.) A kötőjelezés célja ugyanakkor nem csupán az alkalmiság jelölése, hanem az összetételi tagok szokatlan egybefűzésének a hangsúlyozása, a metafora plasztikusabbá tétele, erősítése és a szavak jelentésbeli távolságának kiemelése is. „Érzed, hogy rohanunk / Mesebeli lég-folyók hátán?” (Ady: A szerelmesek holdja) „Arany-tüz ujjal túrja a fövényt fel / Köröttem a nap.” (Balázs Béla: Az órák) „Bujdosik a levél gyors staféta-szárnyon…” „Szived is kilopták / Napnyugati kocsmaködben a vászoncselédek.” (Emőd Tamás: Lellei Nagy András) „Más szin a napfény vendég-máza” (Babits: Fekete ország)

Jelentős lökést adott a jelentéssűrítő összetételek magyar köznyelvben való elszaporodásának a magyar költői nyelv fejlődése, különösen Ady Endréé. A költő legjellemzőbb vonása a bonyolult jelentéstartalmakat hordozó metaforikus összetételek használata: napfény-ország, gyémánt-hit, köd-guba. A fenti szóalkotásmód neologizmusként a halmozás, sőt fokozás alakzatával erősödve még erőteljesebb képet alkothat: „Hullnak csók-rubintok, mámor-granátok! / Öröm-zafirok! Boldogság-topázok!” (Miklós Jutka: Élet őfelségéhez) Ezek jellegzetesen metaforikus összetételek, sűrítettségük kiváló kifejezője a fennköltségnek és a patetikus megfogalmazásmódnak.

A kötőjeles írásmód és neologizmusalkotás nem csupán a jelentéssűrítő, hanem a mellérendelő összetett szavak megalkotásakor is megjelenik. „Kimérten, mint az óra, némán, mint a kő, / Örök-busásan, mint maga e bús Idő.” (Babits: Theosophikus énekek, II. Indus) „S ahol a város szennyes, rom-szegény, / S kémények állnak sorba feketén” (Dutka Ákos: A szesz) Az összetételek mellérendelő szószerkezetekben is kifejezhetők, azonban így a vers sűrítettsége és expresszívebb kifejezésmódja veszne el (örökké és busásan, romos és szegény).

A Holnap antológiában fellelhető neologizmusok abból a szempontból is vizsgálhatók, hogy vajon más művekben is előfordulnak-e. Így például Juhász Gyula Botond apánk Bizancban című versében a lángbor kifejezés: „Nótás szavú volt s barna arcú szittya, / Kemény kaland volt néki ez az élet / És lángborát nagy áhítattal itta.” Madách Imre Most élveznék csak című művében szintén szerepel: „Mint annak aki szomjún / Nyúl tölt pohár után, / A lángbornak zamatja / Elvész haszontalan…”

A hapaxok vizsgálata terén jó segítőnk az internetes kereső, további vizsgálatok eredményeként megállapítható az, hogy mi az oka az azonos stilisztikai neologizmusok használatának két különböző irodalmi műben. Továbbmenve: bár ezen kifejezések jelentéstartalma meglehetősen szűk, vajon eltér-e az értelmezésük különböző művek szövegkörnyezetében?