A kötőjeles írásmód és neologizmusalkotás nem csupán a jelentéssűrítő, hanem a mellérendelő összetett szavak megalkotásakor is megjelenik. „Kimérten, mint az óra, némán, mint a kő, / Örök-busásan, mint maga e bús Idő.” (Babits: Theosophikus énekek, II. Indus) „S ahol a város szennyes, rom-szegény, / S kémények állnak sorba feketén” (Dutka Ákos: A szesz) Az összetételek mellérendelő szószerkezetekben is kifejezhetők, azonban így a vers sűrítettsége és expresszívebb kifejezésmódja veszne el (örökké és busásan, romos és szegény).
A Holnap antológiában fellelhető neologizmusok abból a szempontból is vizsgálhatók, hogy vajon más művekben is előfordulnak-e. Így például Juhász Gyula Botond apánk Bizancban című versében a lángbor kifejezés: „Nótás szavú volt s barna arcú szittya, / Kemény kaland volt néki ez az élet / És lángborát nagy áhítattal itta.” Madách Imre Most élveznék csak című művében szintén szerepel: „Mint annak aki szomjún / Nyúl tölt pohár után, / A lángbornak zamatja / Elvész haszontalan…”
A hapaxok vizsgálata terén jó segítőnk az internetes kereső, további vizsgálatok eredményeként megállapítható az, hogy mi az oka az azonos stilisztikai neologizmusok használatának két különböző irodalmi műben. Továbbmenve: bár ezen kifejezések jelentéstartalma meglehetősen szűk, vajon eltér-e az értelmezésük különböző művek szövegkörnyezetében?
