
Fotó: Havran Zoltán
A betegek hetven százalékának fogalma sincs arról, hogy miről szól ez a járvány, sokan fegyelmezetlenek. A kórtermekben a telefonjukat nyomkodják, a közösségi oldalakról hamis információkhoz jutnak – csatlakozik a doktornő véleményéhez Kovácsik Tímea, aki az egyik fővárosi kórházban szakápolóként dolgozik.
– A nővéreknek kell figyelmeztetni a betegeket, hogy legalább a vécéhasználat után mossanak kezet, ráadásul a fertőtlenítést sem alkalmazzák helyesen, pedig mindenhol ott a folyadék, illetve az ábra a használatról. Sajnos sokan még mindig hagyományos járványként tekintenek a helyzetre. Attól is félünk, hogy mi lesz, ha elfogy a védőruha, illetve a maszk – mondja Tímea, aki szerint a koronavírus a személyzetet soha nem látott mértékben kovácsolta össze. – Igazi összetartó, áldozatvállaló csapat lettünk. Intrikának, feszültségnek nyoma sincs. A környezetemben senkiben nem fordult meg a pályaelhagyás gondolata, olyannyira, hogy bármikor képesek lennénk még több munkát vállalni, a túlórákért sem kérnénk pénzt – jelenti ki elszántan Kovácsik Tímea.
A fogorvosként, illetve orvoslátogatóként dolgozó Fedor Katalin most nem praktizálhat, kollégáival távmunkában tartja a kapcsolatot. Az új időbeosztás miatt kapóra jött az orvosi kamara kiáltványa, amelyben önkéntes orvosokat, orvostanhallgatókat, egészségügyi dolgozókat toboroznak, ha meredeken emelkedne a fertőzöttek száma.
– Nem tétováztam, azonnal jelentkeztem. Azt nem gondoltam volna, hogy a felhívás megjelenésének második napján már több mint kilencszázan leszünk. Már az is támogatás a betegeknek, ha a verítéket letörlöm a homlokukról, vagy lázat mérek, vagy beadom a gyógyszerüket – sorolja a legnagyobb természetességgel Katalin, aki azt is elmeséli, hogy munkahelyén azonnal megadták az engedélyt az önkéntes feladatellátásra. Ám a munkáltató előírása, hogy ha fertőzött beteggel kerül kapcsolatba, akkor kéthetes karanténba kell vonulnia.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!