Túlóra

Az életüket kockáztatják sok munkahelyen azért, hogy meggyógyuljanak a betegek, időben eljusson az áru a boltokba, és zavartalan legyen a közlekedés. Erő felett kell helytállniuk most az orvosoknak, ápolóknak, patikusoknak. Nélkülük biztosan még jobban leállna az élet.

Megváltozott munkaképességű emberek maszkot gyártanak Budapesten Fotó: Havran Zoltán

Hetek alatt példaképpé váltak azok, akik a karantén idején is emberfeletti munkát végeznek. Az intenzív osztályokon dolgozó orvosoknál is új időszámítás kezdődött, amikor megjelent itthon a koronavírus. Megszűntek az előre tervezett műtétek, változtak a munkarendek.

– Ez azokat a vállalkozói szerződéssel dolgozókat érintette a leginkább, akik több kórházban is gyógyítottak, hiszen mostanra elmaradtak a nem sürgősségi beavatkozások – mondja Szilágyi Henrietta aneszteziológus szakorvos, aki legjobban attól tart, hogy egyszerre kerülnek az intenzív osztályra a betegek úgy, mint Olasz- vagy Spanyolországban. Mint fogalmaz, óriási szervezésről van szó, hiszen minden megyeszékhelyen kötelesek a kórházak 15 ágyas intenzív terápiás osztályt kialakítani, hogy a későbbiekben a „koronásoknak” legyen hely.

– Amikor kiderült, hogy milyen gyorsan terjed a vírus, egyszerre mondtuk azt, hogy itt a vége a történetnek: nemcsak a mi életünk, hanem a felelősségteljes ellátás is veszélybe kerülhet. Majd ahogy teltek a napok, egyszerre döbbentünk rá a kollégákkal: nem tehetjük meg azt, hogy vészhelyzetben elegánsan távozunk, hiszen az intenzíven fekvő betegeknek van a legnagyobb szükségük ránk. Ma már egyikünk fejében sem fordul meg, hogy rosszul döntöttünk volna, vagy csinálja más helyettünk. Ugyanakkor nem robotok, hanem emberek vagyunk, akiknek most fokozottan, erő felett kell helytállni – mutat rá Szilágyi Henrietta.

A doktornő hozzáteszi, hogy érzik a 65 év feletti munkatársak hiányát, ám a legfontosabb náluk is a betegség megelőzése. És hogy nem az orvosi eskü jutott eszébe, amikor úgy döntött, hogy nem száll ki a mókuskerékből, hanem az egymás iránti szolidaritás. Ahogy a kollégáival sem tehette meg, hogy a legnagyobb bajban magukra hagyja őket. Sőt olyan orvos is akadt, aki a törvény szerint otthon maradhatna a három év alatti kisgyermekével, ám közölte, ha sok beteg lesz, akkor jön gyógyítani.

– Ellenben könnyebb lenne a helyzetünk, ha az utasításokat az emberek betartanák, védekeznének, otthon maradnának. Miattuk kerülünk veszélybe mi is, így az ellátás is – háborodik fel Szilágyi Henrietta, aki úgy véli, az egészségügyi dolgozók 10-12 százaléka megfertőződhet a vírussal. Ezért ő most üres kölcsönlakásba költözött a családjától távol.

Megváltozott munkaképességű emberek maszkot gyártanak Budapesten
Fotó: Havran Zoltán

A betegek hetven százalékának fogalma sincs arról, hogy miről szól ez a járvány, sokan fegyelmezetlenek. A kórtermekben a telefonjukat nyomkodják, a közösségi oldalakról hamis információkhoz jutnak – csatlakozik a doktornő véleményéhez Kovácsik Tímea, aki az egyik fővárosi kórházban szakápolóként dolgozik.

– A nővéreknek kell figyelmeztetni a betegeket, hogy legalább a vécéhasználat után mossanak kezet, ráadásul a fertőtlenítést sem alkalmazzák helyesen, pedig mindenhol ott a folyadék, illetve az ábra a használatról. Sajnos sokan még mindig hagyományos járványként tekintenek a helyzetre. Attól is félünk, hogy mi lesz, ha elfogy a védőruha, illetve a maszk – mondja Tímea, aki szerint a koronavírus a személyzetet soha nem látott mértékben kovácsolta össze. – Igazi összetartó, áldozatvállaló csapat lettünk. Intrikának, feszültségnek nyoma sincs. A környezetemben senkiben nem fordult meg a pályaelhagyás gondolata, olyannyira, hogy bármikor képesek lennénk még több munkát vállalni, a túlórákért sem kérnénk pénzt – jelenti ki elszántan Kovácsik Tímea.

A fogorvosként, illetve orvoslátogatóként dolgozó Fedor Katalin most nem praktizálhat, kollégáival távmunkában tartja a kapcsolatot. Az új időbeosztás miatt kapóra jött az orvosi kamara kiáltványa, amelyben önkéntes orvosokat, orvostanhallgatókat, egészségügyi dolgozókat toboroznak, ha meredeken emelkedne a fertőzöttek száma.

– Nem tétováztam, azonnal jelentkeztem. Azt nem gondoltam volna, hogy a felhívás megjelenésének második napján már több mint kilencszázan leszünk. Már az is támogatás a betegeknek, ha a verítéket letörlöm a homlokukról, vagy lázat mérek, vagy beadom a gyógyszerüket – sorolja a legnagyobb természetességgel Katalin, aki azt is elmeséli, hogy munkahelyén azonnal megadták az engedélyt az önkéntes feladatellátásra. Ám a munkáltató előírása, hogy ha fertőzött beteggel kerül kapcsolatba, akkor kéthetes karanténba kell vonulnia.

A patikusok is nehéz időket élnek. Egy Pest megyei üzlet tulajdonosától megtudjuk, hogy a kollégák lassan felélik energiájukat, akkora a nyomás rajtuk.

– Elmúltam hetvenéves, három évtizede vezetem a patikámat, nem a bevétel motivál – mondja Böszörményiné dr. Kocsis Tamara gyógyszerész. – Ám a napi nyolc-tíz órás állómunka, a folyamatos koncentráció, az áru rendelésével kapcsolatos fokozott adminisztráció lassan felőröl. Tudom, hogy most nem lehet kiszállni, hiszen a városban csupán két gyógyszertár működik tizenkétezer lakosra. A legnagyobb gond, hogy az immunerősítőket, vitaminokat percek alatt elkapkodják, és a gyógyszerellátó keveset küld. A nyitás előtt fél órával már kígyózik a sor, ám hogy maszkért, fertőtlenítőért ne várakozzanak, azt már kiírtam a portálüvegre – de a gyógyszerész szerint azt is nehezen szokták meg a betegek, hogy egyszerre csak ketten jöhetnek be az üzletbe.

– Ahogy telnek a napok, egyre fegyelmezettebbek az emberek, nem okvetetlenkednek, ha nincs készleten egy-egy gyógyszer. Sőt már nem morognak az olykor egyórás várakozás miatt sem – hangsúlyozza a szakember, akit már több gyógyszerészhallgató is megkeresett, hogy vállalnának nála akár ingyen is helyettesítést.

Életkép egy fővárosi buszmegállóban. Fokozódó terhek
Fotó: Szabad Föld–Németh András Péter

A mentősöknél még feszesebb a beosztási és az ügyeleti rendszer. – Kevesebben vannak az utakon, csökkent a közlekedési balesetek száma, ellenben lakásra többet hívnak bennünket, főleg idősekhez, illetve azokhoz, akik nem mernek az utcára kimenni. Számos utasítást kapunk a védekezéssel, munkavégzéssel kapcsolatban. Sokan azt hiszik, hogy nem látjuk el megfelelően a nem vírusos betegeket. Ez nem igaz, senki sem marad segítség nélkül! – magyarázza Kovács Gábor, aki az Inter-Európa Mentőszolgálatnál dolgozik állomásvezetőként, ráadásul úgy, hogy maradék szabadidejében havi száz órát „lehúz” buszvezetőként is.

Magánvállalkozásként működnek az Országos Mentőszolgálat irányításával, így egy percig sem volt kérdés, hogy most szükség van a munkájukra. Kovács Gábor minden kiemelt eseménynél, így a veronai buszbalesetnél is önként jelentkezett segíteni.

– A mostani helyzetben nehézséget okoz, hogy sajnos a betegek sokszor eltitkolják, hogy jártak külföldön az elmúlt hetekben. Ez inkorrekt a bajtársaimmal szemben, akik azt feltételezik, hogy nem jelent problémát egy adott lakásba való bemenetel. Ezzel mindenkit veszélyeztetnek! – hívja fel a figyelmet a problémára az állomásvezető, aki szerint sokszor hasonlóan felelőtlenül viselkednek az utasok a buszokon is.

A fuvarozók is emberfeletti munkát végeznek, biztosítva a lakossági ellátáshoz szükséges áruszállítás zavartalanságát. A logisztika összehangolása az egyik legnehezebb feladat, a határokon óránként változik a helyzet. Ehhez csak a legerősebb idegzetű, gyakorlott sofőrök képesek alkalmazkodni.

– A napi vezetési idő 9-ről 11-re, a heti 56-ról 65 órára emelkedett, a 45 perces szünet kötelező kivételének gyakorisága pedig 4,5 óráról 5,5-re nőtt – ismerteti a változásokat Oláh Győző­ magánfuvarozó. – Ez a munka nem az életbiztosításról szól, bár nem mondhatom, hogy a kiemelt fizetés nem motivál. Mostanában akár 10-12 órát is kell a határon várakozni. Nemrég előfordult, hogy Szlovákia felől Rajkánál húsz kilométeres sort álltam végig. Közben párszor kifertőtlenítettem a fülkét, ugyanis ez előírás.

Oláh Győző szerint a kamionosszakmában most nagyobb összetartásra, toleranciára lenne szükség, sok országban akadozik a teherforgalom ki- és beléptetési rendszere. Tehát azt is meg kellene értenie a türelmetlen lakosságnak, hogy nem a fuvarozókon múlik, ha egy áruházban a megvásárolható termékek számát limitálni kellene. Mint mondja, értük róják az utakon a kilométereket.