Fehér köpenyes hadsereg

A koronavírus-járvány által leginkább érintett olasz tartomány, Lombardia kérésére küldött Kuba harminchat orvost és ápolót. A sziget­ország „internacionalista missziója” – amely sokak szerint valójában a kubai diktatúrát táplálja – tehát újra bizonyíthat.

Afrokubai koronavírus-űző szertartás Havannában. A külföldre vezényelt kubai doktorok rabszolgák, hírszerzők vagy egészségügyi szakemberek? Fotó: REUTERS/Alexandre Meneghini

Kuba és Brazília 2013-ban kötött megállapodása alapján a brazil egészségügyi minisztérium havonta nagyjából 3600 dollárt fizetett orvosonként a kubai kormánynak. A két ország 2018. novemberi összekülönbözéséig a 8300 kubai orvos után évente 360 millió dollárt utalt át a dél-amerikai ország. (Kuba nemrégiben hasonló megállapodást kötött Kenyával és Ugandával.)

Az együttműködések azonban időnként zátonyra futnak – főleg, ha a Kubával barátkozó ország élére a kommunista rezsimmel kevéssé szimpatizáló ember kerül. Ez történt Brazíliával. 2018 őszén az újonnan megválasztott szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro azzal állt elő, hogy szerinte a kubai orvosok lényegében rabszolgák, akik fizetésük nagy részét kommunista kormányuknak küldik kényszerből – azaz Brazília a kubai orvosok alkalmazásán keresztül „táplálja a kubai diktatúrát”, családjaik pedig nem hagyhatják el Kubát. A brazil elnök kijelentette, a kubaiak csak akkor dolgozhatnak tovább, ha az orvosok megkapják teljes bérüket, és magukkal vihetik családjukat. (A spanyol székhelyű, a Kubában élők emberi jogaiért küzdő ellenzéki Cuban Prisoners Defenders nevű szervezet szerint a külföldön dolgozó orvosok fizetésük 10–25 százalékát kapják kézhez, a többi a kubai hatóságokhoz kerül.)

Afrokubai koronavírus-űző szertartás Havannában. A külföldre vezényelt kubai doktorok rabszolgák, hírszerzők vagy egészségügyi szakemberek?
Fotó: REUTERS/Alexandre Meneghini

Az elnöki szavakra válaszul a havannai kormány hazarendelte Brazíliában dolgozó orvosait, napokon belül 1300 szakember távozott. A két ország között a bajok egyébként egy évvel korábban kezdődtek. Havanna előírta, hogy 2017-től a Brazíliában dolgozók nem szakvizsgázhattak helyben, illetve 22 hetes terhesség után a nőknek vissza kellett térniük Kubába, így megakadályozva a születendő gyermek brazil állampolgárságát. Ezzel a döntéssel sokan nem értettek egyet. 2017-ben százötven orvos azzal a kéréssel fordult a helyi bíróságokhoz, hogy szabadon dolgozhassanak Brazíliában – ami egyet jelentett a Havannától való elszakadással.

Az exportált orvosok történetének legújabb epizódjaként a kubai külügyminisztérium tavaly novemberben azt jelentette be, hogy megszünteti a bolíviai egészségügyi programot, mert állítása szerint az ország konzervatív kormánya lázadás szításával vádolta meg a kubai orvosokat.

A szokásos ellenérv ismét elhangzott: a havannai vezetés a kubai orvosok bolíviai keresetének nyolcvan százalékát lefölözi.

Az előbb említett történetek kapcsán írta az amerikai Time magazin, hogy a szigetország legfőbb exportcikke nem a cukor és a dohány, hanem az orvosok kikölcsönzése. Az egészségügyi szakemberek külföldi bérbeadása évente mintegy 11 milliárd dollárt hoz, ami meghaladja az idegenforgalomból származó bevételeket. Jelenleg mintegy 50 ezer kubai orvos dolgozik 67 országban – a kubai vezetők gyakorta emlegetik őket az ország fehér köpenyes hadseregeként. Azért, hogy tudjuk hova tenni ezt az ötvenezres kontingenst: Magyarországon 2017-ben a KSH szerint közel negyvenezer orvos dolgozott. Azaz tízezerrel kevesebb, mint amennyi kubai doktor külföldön kereste a kenyerét.

Az orvosokat a kubai jövedelmi rendszer egyértelműen külföldre viszi. Hazájukban a havi minimálbér 25 dollár körül mozog, az orvosok körülbelül 50 dollárt keresnek. Brazíliában, még akkor is, ha a kubai kormány lefoglalta fizetésük nagy részét, havonta mintegy ezer dollárt kaptak kézhez, ami nekik és otthon maradt családjuk számára hatalmas életminőség-javulást jelentett. Számos hiánycikknek számító terméket Kubában ugyanis csak dollárért lehet megvenni. Akinek van külföldön dolgozó családtagja, az teljesen más minőségű életet élhet. A külföldi munka azonban nem mindig könnyű. A helyi orvosok ritkán fogadják be őket, úgy tekintenek rájuk, mint akik miatt az adott ország egészségügyi kormányzata nem megoldja a problémákat, hanem elodázza azt a vendégorvosokkal. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy a kubaiak olyan helyeken is gyógyítanak, ahova a helyiek nem mennek el.

Az otthoninál jóval több pénz nem feledteti, hogy számos szakembert rendkívül veszélyes helyre küldtek, közben folyamatosan ellenőrizték, hogy kikkel tartanak kapcsolatot. – Orvosnak készültem, gyakorta alig három-négy órát aludtam, mert olyan keményen tanultam. Gyakorló orvosként sok extra műszakban vettem részt. És most itt vagyok. Nem lehetek orvos Kubában – mesélte a BBC-nek az idén 32 éves Dayli Coro, aki a diploma megszerzése után Venezuelába került. A Havanna által „internacionalista missziónak” nevezett programhoz csatlakozó szakembernek a kínált fizetés erőteljes ösztönzőt jelentett. Dayli Coro otthon havonta mindössze 15 dollárt keresett, Venezuelában már az első hat hónapban 125 dollárt kapott, ami ezt követően 250 dollárra, harmadik évé­ben pedig 325 dollárra emelkedett – eközben kubai családja havonta 50 dollár bónuszhoz jutott.

Dayli Coro önként írta alá a hároméves szerződést, de nem volt ideje elolvasni azt, és a saját példányát sem kapta meg. 2011 októberében a fiatal orvos a venezuelai fővárostól délre fekvő El Sombrero nevű városka klinikájára került. Időnként úgy érezte, háborús övezetben él, olyan környezetben dolgozott, ahol megszokott, hogy fegyvert szegeznek az ember fejéhez. A venezue­lai erőszak nagyságát mutatja, hogy 2016-ban 100 ezer lakosra 92 gyilkosság esett. Ugyanebben az évben az Egyesült Államokban 5,5 emberölés jutott 100 ezer emberre, Oroszországban ez az arány 10,8, hazánkban 1,91.

A környék bűnbandái gyakorta csatáztak egymással, majd sérültjeiket a kubai orvosnő intézményébe vitték. Azért oda, mert az állami kórházzal ellentétben ott nem voltak rendőrök.

– Ezek a gyerekek behozták a sérültet, akinek a testében olykor 12-15 golyó volt. A fegyverüket ránk szegezték, és azt mondták, meghalunk, ha nem mentjük meg a társukat. Napi szinten éltünk át ilyen helyzeteket. A bandatagok 15-16 éves kamaszok voltak. Volt olyan gyerek, akinek golyó ment át a szívén, a másiknak öt a fején – emlékezett a doktornő.

Kubai doktorok Fidel Castro egykori elnök arcképével, mielőtt a járvány sújtotta Olaszországba utaznának
Fotó: REUTERS/Alexandre Meneghini

A Cuban Prisoners Defenders száz kubai orvos tapasztalatai alapján azt állította, hogy a szakemberek 89 százaléka nem tudta, az adott országon belül hova kerül. A fogadó országba való érkezéskor 41 százalékuk útlevelét elvették, 91 százalékukat a kubai biztonsági emberek folyamatosan figyelték. A BBC kérdéseire a havannai kormány nem válaszolt, Miguel Díaz-Canel kubai elnök azonban tweet üzenetében azt írta, hogy „hazugsággal ismét megpróbálják diszkriminálni Kuba más országokkal folytatott egészségügyi együttműködési programjait, ezeket modern rabszolgaságnak és emberkereskedelemnek nevezik. A bírálókat dühíti a kubai szolidaritás. Az orvosok az emberek életéért harcolnak Kubában és az eldugott amazonasi falvakban. Nem egyszerűen orvosok, hanem az emberi erény őrzői ők.”

Dayli Coro megúszta a venezuelai kalandot, 48 éves, családorvosként dolgozó kolléganője nem volt ilyen szerencsés. A Julia álnéven emlegetett nő öt éven keresztül dolgozott Bolívar szövetségi államban. Megtetszett a helyi koordinátornak, ám a nő visszautasította a férfi közeledését. Ennek „köszönhette”, hogy az mindentől távol eső helyekre küldte dolgozni. Az egyik helyszínen a szállásukon ki-be jártak az emberek. Hiába kérték, hogy legalább zárat tegyenek az ajtóra, semmi sem történt. Egy éjjel arra riadt, hogy valaki befogja a száját. A szomszéd szobában a kolléganője sikoltozott. – Két fegyveres, maszkos férfi támadt rám. Mindkettő megerőszakolt – emlékezett Julia.

A koordinátor elvitte onnan a nőket, de nem vonták felelősségre, hogy ilyen helyzetnek tette ki a két doktornőt. Juliát Caracasba szállították a BBC szerint, ahol HIV-ellenes gyógyszert kapott, majd egy kubai pszichológus foglalkozott vele. A foglalkozások lényegi üzenete az volt, hogy „ne mondd el senkinek, hogy mi történt”. A doktornő megelégelve helyzetét következő állomáshelyéről, Bolíviából Chilébe utazott, onnan Spanyolországba, ahol menedékjogot kért. Jelenleg sebészeti asszisztensként dolgozik.

A kubai orvosok többsége nem a negatívumokat emeli ki, hanem a szakmai fejlődés lehetőségét. Szakmailag valóban kevés kritika éri munkájukat, az őket küldő ország politikai berendezkedése pedig nem csak rajtuk múlik.

Kulcselem

A kubai állam rengeteg pénzt fektet a kutatásba és az innovációba, ennek is köszönhető a helyi gyógyszeripar felfutása. A teljes egészében államilag finanszírozott és irányított iparág a világ egyik leghatékonyabb közegészségügyi rendszerének kulcseleme. Célja stratégiai jelentőségű gyógyszerek kifejlesztése. A helyi gyártók állítják elő az országban használt gyógyszerkészítmények több mint 60 százalékát. A korlátozott erőforrások és a szintén korlátozott nemzetközi piacokhoz való hozzáférés ellenére az ágazat mintegy 1200 nemzetközi szabadalmat birtokol, több mint ötven országban árusít gyógyszert és egészségügyi felszerelést. Az ország gyógyszer-kereskedelmi mérlege pozitív, és folyamatosan emelkedik: a szakértők azt várják, hogy a 2015-ös 86 millió dollárról 2020-ra 119 millió dollárra nő a többlet. Noha a kubai gyógyszerkutatók eredményei kevéssé ismertek a szigetország határain kívül, a világ első szintetikus oltóanyagát ők állították elő. A Havannai Egyetem vegyészei 2005-ben a Szellemi Tulajdon Világszervezetének aranyérmét nyerték el a Quimi-Hib oltóanyag kifejlesztéséért. Egy másik fejlesztés, a tüdődaganat elleni oltás lett az első olyan kubai készítmény, amelynek klinikai vizsgálatát az Egyesült Államok engedélyezte.