Erdély irodalmáról értekezik hazai ismerettel, Dsida Jenő tájköltészetéről, kinek „fenségjele a fogasra akasztott glória”, belefoglalva az egész magyar tájköltészet jellegzetességeit Balassitól Adyn át Sinka Istvánig, hogy még Nagy István tájfestményeit is megidézze. Gion Nándor, Szilágyi István, Dobos László kortársairól szól, s a többször, több írás tárgyául választott magyar nyelvről: mit jelent, jelenthet a „nyelvében él a nemzet” vagy a néma művészi nyelvek körébe sorolt építészet? Sajtóetikáról írt esszéje jelenvaló figyelmeztetés: „És himnuszainkat nem engedjük gúnyversekké!”
Olvashatunk részleteket Páskándi börtönélményeiről, a Duna-delta kényszermunkatelepén töltött évek emlékeiről, amelyekről a kilencvenes évekig nem beszélhetett. Máig érvényes írásokat kapunk a hetvenes évekből, amikor áttelepülése után a Kortárs folyóirat főmunkatársaként dolgozott. Ilyen Lakatos Demeter csángó költőről írt elemző esszéje, ha nem még aktuálisabb ma a „nyelvi megmaradás tudatos reflexe”, a „természettel-lélegzés” fogalma.
Meg kell említenünk a sorozatszerkesztő Jánosi Zoltán irodalomtörténész utószavát, amely kisebb tanulmány az esszéíró Páskándi Gézáról, és részletekbe menően, magas színvonalon ad eligazítást a magyar esszéírás legjobb hagyományait folytató szerzőről, közelmúltbeli kortársunkról.
(Páskándi Géza: Az intellektus méltósága – válogatott esszék. Budapest, Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, 2019, 308 oldal. Ára: 2800 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!