Schwanner Endre szenvedélyesen fotózta a futamokat, de saját bevallása szerint soha nem vezetett motort. Első sajtófotója is elkötelezettségének köszönhetően jelenhetett meg, mert míg a szakadó esőben a profi fotóriporterek féltették a gépüket, ő volt az egyetlen, aki a jó pillanatban jó helyen volt. Az Autó-Motor képszerkesztőjének pedig nagy kő esett le a válláról, amikor lapzárta előtt megtalálták azt a fiatalembert, aki ott fényképezett az esőben. Csakhamar ő lett a Magyar Motorsport Szövetség házi fotósa, ami nemcsak azt jelentette, hogy évtizedeken keresztül minden versenyen a legjobb helyekről fényképezhetett, de azt is, hogy mindenhová, mindenkihez közel fért objektívjével, mindenki ismerte, és ő is ismert mindenkit.
Nyitray István is egyike volt a motokrosszversenyzőknek, akik a pályáról is látták Schwannert a kanyarban kattogtatni. Nem gondolta akkor, hogy fél évszázaddal később közel kétezer negatívot böngésznek közösen át, választják ki a legjobb fotókat, és kezdenek nyomozni egykori sporttársak után, akik még emlékeznek a képeken látható történésekre.
A magánadományokból kiadott kötet nagy jelentősége az is, hogy 227 képet megment a nyilvánosság számára egy kiváló fotós hatalmas örökségéből. A celluloid nem tart örökké. Csak reménykedhetünk abban, hogy Schwanner Endre életműve nem kallódik el, és lesz, aki digitalizálja és archiválja majd, megmentve utódaink számára nemzeti múltunk fontos fénylenyomatát.
(Nyitray István–Schwanner Endre: Motorversenyek 1948–1971. Budamotor Kft., Budapest, 2019, 176 oldal. Ára: 3880 forint)
