Tisztelt Szépkorú!

Ezzel a megszólítással írt levelet az önkormányzat az időseknek. Vajon csak engem bánt? A szó nyelvileg kifogástalan: van kiskorú, serdülőkorú, időskorú, miért ne lehetne valaki szépkorú? Nem is a nyelvi szerkezettel van valami baj, hanem a használatával.

Ki a szépkorú? Egyes jogi szövegek kifejezetten a 90., 95. és a több életévüket betöltöttekre vonatkoztatják. Például kormányrendelet a szépkorúak jubileumi köszöntéséről (2008). Az értelmező kéziszótárban (2003) nem is szerepel a szó, csak szépanya és szépapa van. Őket úgy határozzák meg mint a dédszülők nagyszüleit.

A hagyományos rokonsági rendszerünk így épül fel: gyermek, szülő, nagyszülő, dédszülő, ükszülő, szépszülő (szépanya, szépapa, bizalmasan szépmama, széppapa). A jelenben elérhető magyar rokonsági kapcsolatok jellemzően három nemzedéket fognak át: gyermek-szülő-nagyszülő és ritkán: dédszülő. Az ükszülőkkel vagy szépszülőkkel nem nagyon találkozunk.

Az önkormányzat nyilván nem az 1800-as években élt szépszüleinket kívánja megszólítani. Kik sorolhatók be akkor – a még szótárban sem jelzett – szépkorúak társaságába? Egy körülbelül második évtizede tartó gyakorlat szerint az idősek. Persze, hogy ki az idős, az sem egyértelmű. Az értelmező kéziszótár szerint az öregedő, koros emberre mondják szépítő szándékkal: idős. Az időskort pedig így határozza meg a szótár: az emberi életnek a felnőttkor és az aggkor (körülbelül a hatvanadik és hetvenötödik életév) közötti szakasza.

Az időskor tehát a szótár szerint szépítő kifejezés, de egyeseknek nem volt elég „szép”, és erre kezdték el alkalmazni a szépkort, leginkább szépkorú alakban. Az eufemizálás (szépítés, enyhítés) célja, hogy ne bántsuk, sértsük meg a másikat. Ezek szerint ma az időskorú kifejezésről egyesek azt gondolják, hogy bántó, ezzel szemben a szépkorút kedvesnek érzik. Így múlik el a világ dicsősége – egyes szavak, kifejezések fölött.

A finomkodás jegyében kiszorult az öreg és a vén, a matuzsálemit és az élemedettet talán soha nem is használta a köznyelv. A metonimikus hajlott korú egyenesen irodalmi. Helyükbe lépett a szépkorú és egyes helyeken a szenior, amelyek kicsit erőltetettnek tűnnek, utóbbi egyenesen magyartalan. Nekem azért sem tűnik ügyes választásnak a szépkorú, mert ami szép, az magában foglalja az ellentétét is, esetünkben azt, hogy csúnya. Ha van szépkor, akkor elvben lennie kell csúnyakornak is. Beugrik Nagy Bandó András aranymondása: „Három szép gyerekem van… és két csúnya…”

Elmondhatjuk, hogy ma a szépkorút alapvetően az idős (esetleg a nyugdíjas) eufemisztikus (szépítő) szinonimájaként használják, kezdve a hatvanadik életévtől vagy a nyugdíjas időszaktól. És egybeírjuk, ahogy azt a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda tanácsolja (mert a szó nem került bele egyik helyesírási tanácsadó szótárba sem).

Hogy ki mit érez egy szó kapcsán, azt nehéz megítélni. A szépkorú még furcsa, mert nem illik bele a magyar rokonsági rendszerbe. Persze lehet, hogy majd megszokjuk. Hiszen azzal sincs semmi bajunk, hogy: szép kort ért meg.

De hogyan szólíthatná meg az önkormányzat az időseket? A vén, élemedett, öreg, hajlott, matuzsálemi, szenior kizárva. Tisztelt Idősek? Tisztelt Idős Kerekdombiak? Szerintem ez rendben lenne, hiszen az idős szó eleve szépítő jelleggel született. Például az öregek otthona helyett ma azt mondjuk, idősek otthona, és még nem hallottam, hogy: szépkorúak otthona. Persze, ami késik, nem biztos, hogy múlik, és távol álljon tőlem, hogy ilyen ötletet adjak.