Rezeda Kázmér nagyon szeretett főzni. Szeretett főzni régi, jól bevált dolgokat, amelyeket álmából felébresztve is el tudott készíteni. Szeretett főzni szakácskönyvből, főként régi szakácskönyvből, amelynek olyan archaikus nyelvezete volt, és egykori erdélyi nemesasszonyok konyhai titkait rejtegette.
Aztán szeretett főzni úgy is, hogy felhívta az édesanyját, valamilyen gyermekkori étel végett, és aztán lépésről lépésre, pontosan követve anyja utasításait elkészítette azt az ételt, amely nagyon finom lett, de mégsem ugyanolyan. De a család legalább csettingetett, cuppogatott, ájuldozott, tíz ujjat nyalt, Rezeda Kázmér pedig beseperte az elismeréseket, de közben azon töprengett, az anyja vajon szándékosan nem mondott el valamit, hogy sírba vigye a gyermekkori ízvilág titkát, vagy egyszerűen van valami, amire csak az anyák képesek. És mindig arra jutott, hogy kell lennie valaminek…
De mindettől függetlenül Rezeda Kázmér nagyon szeretett főzni.
Szeretett főzni tökéletesen jelentéktelen és érdektelen kedd délutánokon, mondjuk egy novemberi kedd délutánon, november negyvenkettedikén, szitáló ködben és csepergő hideg esőben, amikor azoknak is eszükbe jut az öngyilkosság, akiknek amúgy sosem. Olyankor Rezeda Kázmér kitelepedett a konyhába, bekapcsolta a Retro Rádiót, felkérte egy táncra kedvenc serpenyőjét, és azt énekelte, hogy „ciao Marina, könnyelmű, csalfa lélek…”, esetleg azt, hogy „No milk today, my love is gona away / The bottle stands forlorn a symbol of the dawn” és így tovább… Esetleg azt, hogy „On dark desert highway / Cool wind in my hair / Warm smell of colitas / Rising up through the air” és így tovább…
Majdnem teljesen mindegy volt, mi megy éppen abban a rádióban, Rezeda Kázmér eljutott abba a korba, amikor már ezt is képes volt elénekelni a serpenyőjének: „Reptér, lobog a szélben a szélzsák, / villognak egyre a lámpák, / Repülni hív a magas ég!”
És aztán főzött valamit Rezeda Kázmér, szeszélyesen, kedve szerint, sőt kénye-kedve szerint! S szeretett főzni napfényes, madárcsicsergéses nyári napokon is, valamint rügyfakasztó tavaszokon, gondolatfakasztó havas teleken, és itt nagyjából elfogytak az évszakok. Mindig szeretett főzni Rezeda Kázmér.