Amikor pedig már körvonalazódni is kezdett, kik kerülnek bele a merítésbe, és milyen alkotásokkal, egyre hangosabban kezdte hallatni a hangját a nemzeti szalonok ellentábora. A kurátor erre azt mondta, van, aki a tradicionális polgári bútorok és a klasszikus hangulatú festmények, szobrok között szocializálódott, ezeket szokta meg, vagy ezeket választotta, ilyen környezetben érzi jól magát. És van, akinek hidegrázása lenne mindettől, mert kizárólag az újrahasznosított raklapbútorok jelentik az ő világát. Nem lehet mindenki kívánságának egy időben eleget tenni.
Az elutasítók, a „szalontagadók” különféle indíttatásokból döntöttek a távolmaradás mellett. Az egyik fő ok elvi, világnézeti, és összefügg azzal, hogy a Műcsarnok a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonában van. A másik is elvi ok, de csak a kiállítás elnevezését vitatja, vagyis a nemzeti és a szalon jelleget, külön-külön és együtt is. Szurcsik József elismerte, a tárlat fontos műveket mutat be, de helyhiány miatt ugyanilyen jelentős alkotások ki is maradtak, így valóban nem teljes az összkép. Azt viszont nem érti, miért csak korlátokat lát maga körül mindenki, miért épít egyre magasabb falakat önmagának és másoknak. A Műcsarnokból senkit nem zártak ki, ellenben volt, aki saját elhatározásból kizárta magát onnan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!