A tesztelésre túlsúlyosokat, kényszeres evőket kértek, akik egyhangúlag arról számoltak be, hogy jól felismerhető ízeket állítottak elő, pontosabban kevertek ki. A kutatóknak ugyanis az aromákat vegyítve lehetőségük van a keserű gumicukor ízétől a rámen levesen át a halas szendvics illúziójáig bármilyen „ételt” megalkotni. Ezért hívják a csodamasinát szintetizátornak, amely pár alaphangból, pontosabban az öt alapízből százezernyi másikat képes előállítani, amelyet egy memóriakártya megjegyez. Ehhez csupán az elektromos impulzus erősségét és az aromaarányokat kell változtatni.
Mijasita professzor mindezt a szusi receptjén keresztül szemléltette: a tesztelő nyelvére leheletnyi algaaromát cseppentett, majd erősebbre állította a sós, illetve a savanyú ízeket. A kísérleti alany nyelve nagyobb elektromos impulzust kapott, így nem érzett különbséget a valódi, illetve a mesterséges produktum között.
Mindez további kérdéseket vet fel. Nem tagadják a szakemberek sem, hogy amennyiben sikerül széles körben elterjeszteni az ízszintetizátort, a valódi evés élménye sosem lesz ezzel pótolható. Több az egészségügyi haszna, mint a szórakoztató, noha azt tervezik, hogy a jelenleginél jóval kisebb méretben forgalmazzák majd. Így könnyedén elférhet a zsebben, akár egy mobil. Csupán arra kell majd figyelni, hogy az, aki sós ízre vágyik, nehogy összekeverje a kettőt, és a telefonját nyalja meg.
