Ulrich Seidl 1952-ben született Bécsben. Katolikus családban nevelkedett, egy ideig pap akart lenni. Ehelyett először újságírásból diplomázott, majd rendezői szakon szerzett másoddiplomát. Ezalatt volt gondnok, raktáros, kifutófiú, hordár, éjjeliőr, valamint önkéntes tesztalany egy kórházban, ahol új gyógyszereket próbáltak ki a jelentkezőkön.
A furcsa figurákhoz és még különösebb devianciákhoz való (filmes) vonzódása, valamint szociális érzékenysége már első, tizenhat perces Száznegyven című, törpékről szóló rövidfilmjében megmutatkozott, és láthatóvá váltak a később jellemző stílusjegyek is. Látszólagos slendriánság, ide-oda nézelődő civilek, kompromisszummentes dokumentarizmus. Seidl egyik legsúlyosabb filmje alighanem az Import/export, ez az oda-vissza road movie, amely a jobb élet reményében Ukrajnából Ausztriába tartó, csecsemőjét otthon hagyó fiatal nő és az Ausztriából Ukrajnába utazó férfi kalandjait meséli el. Párhuzamos történet, amelyben a főszereplők sohasem találkoznak, talán még a végtelenben sem. Közben minden helyszín borzalmasan valóságos és lehangoló. Elfekvő, szextelefon-iroda, a kassai cigány telep, a bár, ahol a donyecki maffia rémes figurái a leharcolt játékgépekben látják a jövőt. Seidl nem ítélkezik, csupán felmutat, de azt kíméletlenül.
Így aztán a mindenben valami ideológiát keresők és kiállást követelők folyamatosan hiányolnak belőle és tőle valamit, de ez őt hidegen hagyja. Közben persze nagyon is empatikus, csak nála minden valahogy másként van, legyen szó az osztrák férfiak beteges vonzódásáról a pincékhez vagy idős osztrák hölgyek afrikai szexturizmusáról. Ha éppen nem rendez, hanem producer, mint Andreas Horvath Lillian című filmjében, akkor is ez van. Az emigráns főhősnő visszafelé megy, New Yorkból Oroszországba. És ziher, hogy gyalog.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!