Szomorú esztendő sújtja a kínai Vuhant. Alighogy lecsengett a koronavírus-járvány, ezúttal egy óriási aranyhamisítási ügy miatt került ismét a címlapokra a város. Az már az év elején kiderült, hogy az egyik legnagyobb aranyfeldolgozó és -forgalmazó vállalat, a Kingold Jewelry tömböket hamisított, úgy, hogy azokat rézből készítették, majd hajszálvékonyan befuttatták arannyal. A bűncselekményre egy vagyonkezelő társaság jött rá, amikor pénzre akarták váltani az igazira megtévesztésig hasonlító terméket. Miután az átvert menedzserek nem hittek a szemüknek, független szakértői véleményt kértek, de ismét lesújtó eredmény született: bűncselekmény áldozatai lettek.
Mostanra kiderült, hogy szerteágazó a csalás, legalább 83 tonnányi tömb készült így, ráadásul mindet sikerült piacra dobni. Emiatt Kína éves arany-előállításának a 22 százaléka lehet hamis, amely az ország összes nemesfémtartalékának több mint négy százaléka – számol be a döbbenetes esetről a South China Morning Post. Mint írják, a vírus lecsengésével perek hada kezdődött, már három átvert vagyonkezelő, illetve számos hitelintézet adott be keresetet. A lap szerint csak ennek a pár intézménynek a kára hétszázhúszmilliárd forintnak megfelelő jüan. Ahogy a bűntényt göngyölítik, a károsultak száma is emelkedik, hiszen a Kingold legalább tucatnyi hitelezővel állt kapcsolatban, amelyeknek szintén hamisított tömbökkel fizettek. Ezek értéke újabb kilencszázmilliárd forintnak megfelelő kínai valuta.
A gondot tetézi, hogy a dísztárgyakkal is kereskedő, 2002-ben alapított vállalat „atyja”, Csia Cse-hung, befolyásos volt katonatiszt. A nyomozók szerint ez azt jelenti, hogy a férfi szinte teljes tőzsdei és pénzügyi ellenőrzés nélkül folytathatta tevékenységét, amely a 2008-as globális pénzügyi válságban teljesedett ki. Az ügylet egyszerű volt: a hitelezőitől a hamis rudakért járó pénzen üres ingatlanokat vásárolt, amelyeket immár „tisztára mosva” továbbadott. Ám a gazdasági krach miatt a lakosság elszegényedett, és ezek a kínai „szellemnegyedek” azóta az enyészeté lettek. Visszafejteni a régi tranzakciókat már lehetetlen, ám pár éve újra szárnyalni kezdett a hamis aranytömbökkel való kereskedés. A tulajdonos és társai a politikai kapcsolataiknak, illetve a szuper ügyvédjeiknek köszönhetően szabadlábon védekeznek.