Szeretkezni a kommunizmussal

Kun Béla és elvtársai írásaikkal tisztelték meg a Bécsben megjelenő Proletár című újságot.

Budapest, 1919. április A Tanácsköztársaság (1919. március 21 - augusztus 1.) népbiztosai tablóképen. Felső sor (b-j): Kun Béla külügyi és hadügyi, Pogány József külügyi, hadügyi, majd közoktatásügyi, Szamuely Tibor helyettes hadügyi és közoktatásügyi, Böhm Vilmos szocializáló és hadügyi népbiztosok. Középső sor (b-j): Hamburger Jenő földművelésügyi, Kunfi Zsigmond közoktatásügyi, Landler Jenő belügyi, kereskedelmi, vasúti és hajózási, Lukács György közoktatásügyi népbiztosok. Alsó sor (b-j): Fiedler Rezső hadügyi, helyettes munkaügyi és népjóléti, Vágó Béla belügyi, vasúti és hajózási, Szántó Béla helyettes hadügyi, amjd hadügyi és Hevesi Gyula helyettes szocializáló népbiztosok. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció Forrás: MTI

A Budapesti Hírlap felemlíti július 7-én ­Haubrich népbiztos szavait: „Mikor mi, magyar szocialista munkások, különösen a szakszervezetek, felvettük a harcot Kunékkal, s mialatt Németországban a polgárság egyhangú lelkesedéssel odaállt a szociáldemokrata többség mellé a szpartakuszok ellen, Magyarországon éppen ellenkezően, a polgárság összetett kézzel nézett bennünket, hogyan küzdünk a kommunisták ellen. […] Ebben az országban mindenki hozzájárult az izgatáshoz. […] Ha a minisztériumi tisztviselők, a postások és a vasutasok abbahagyják a munkát, tizenkét óránál tovább nem tartott volna a diktatúra. Miért nem tagadta meg a rendeletek kodifikálását, ha azokat érvénytelennek tekintette? Az elnök: Mert tudta, hogy mi történt a Batthyány-palota pincéjében, a parlamentben és a Mozdony utcai pincében. A polgárság tehetetlen volt, mert lefegyverezték.” A Magyarország 8-án idézi a főállamügyész-helyettest: „A vörös hadsereg célja nem a területi integritás, hanem a világforradalom terjesztése volt.”

Fotó: MTI

A lap teszi szóvá Bécsi „magyar” újságírók című aznapi cikkében: „Szokatlan és meglepő, hogy a volt magyar népbiztosokat a rendőrségre idézték, és újabb internálással fenyegették őket, ha tovább is folytatják »írói« működésüket. Kun, Pogány, Landler, Lukács, Lengyel és Varga elvtársak írásaikkal tisztelték meg a Bécsben megjelenő Proletár című újságot, amely éppen úgy, mint a már kimúlt bécsi Vörös Újság és hasonló szellemű laptársai, zug bécsi nyomdában lát napvilágot, és olyan pénzforrásokból táplálkozik, amelyekről csak a bűnügyi krónika tudna számot adni. […] Az a hírlapírói működés, amit a népbiztosok és egy-két Bécsbe menekült újságíró folytat az úgynevezett »magyar emigráció« nevében, a leggyávább és legostobább politikai vérengzés. […] Önkéntelenül felmerül a kérdés: mi az az eszme, amelyért küzdenek? A negyedik rend ideológiája? Írásaikban már nem ez a vezérgondolat. A bosszú érzete, amiért »megkínozták« őket? Ennek viszont ellentmond a valóság, hogy ez ideig csak ők bántottak másokat. Nincs itt egyébről szó, mint olyan emberek féktelen szereplési vágyáról, akiknek tehetségük az önimádat és erkölcsük a gyávaság.”