Utak Gepárddal

A nemrég elhunyt Fekete György többször is jelezte életében: ha nem lehetne aktív, abba belepusztulna.

Fekete György alkotásai előtt Aranykor című kiállításán, 2012 Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Fekete György alkotásai előtt Aranykor című kiállításán, 2012
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Templomok belső tere, 1989. A Filozófiai Intézettől megbízást kapok a hazai templomok képi elemzésére. Továbbadom a kérést, Gyurka szívesen jön velem, autójával végiglátogatjuk a vidéki Magyarországot. Kötetben később megjelenő közös tanulmányunk címe: Egyházi intézmények vizuális kultúrája. Eszerint fotózzuk és jegyzeteljük a dunántúli templomokat. Minden felekezetét. (Fotózás: nekem gépem nincs, ő a fiától kölcsönvett géppel kattintgat.) Szóba kerül a „tri­lithon” és az „aedicula”, a belső terek hagyománya s a pusztuló jelenkor képe. Megőrzött, föltárt ősi terek és álmodern, böhöm nagy kazánok. A falusi lelkészekkel, kulcsot őrző hívekkel jókat beszélünk. A kerékkoptató autóutak közben az autóban két Krisztus-hívő – egy katolikus meg egy református – beszélgetésbe merül, egyeztetünk. Az ökumené teljes.

Gesztenyéskert, 1990. Rendszerváltoztató választás. Új országépítés sikerét remélve, a Hegyvidék lakosainak karéjában lehet szólni, érvelni.

A Gesztenyéskertben Gyurka szól is, figyelem övezi, az emberek benne remélik az alkalmast, a szókimondót. Aki őket képviseli. Szíve fölött tulipán s három szó: magyar, demokrata, fórum. Bizakodunk egy még nem látható, de tervezhető jövőben.

Kína, 1991. Kulturális delegáció tagjaiként Fekete Gyurkával s a tolmáccsal. Történelem a témánk végig a repülőúton. A Kárpátok fölött, az Urálon túl, majd a sivatagok fölött emlegetjük a néprajz ősi keleti motívumait. Pekingben vár minket Wen Quing, remekül ismeri nyelvünket. Szállodánk a város közepén modern luxusdoboz.

A program: Tienanmen tér, tiltott város, a császár nyári rezidenciája, a múlt múzeumai. Várjuk tárgyalásunk idejét a kulturális miniszterrel. Óvatosan javaslom Wen Quingnek, jó volna látogatás valamely vidéki parasztkolhoznál. Gyurka ráerősít, igen, azt szeretnénk megismerni. Rögtön kiderül, óhajunk túlzó, a titkár homlokán ráncok, de biztatjuk. A választ hamar megkapjuk. A palotalátogatás után üzen a miniszter: hirtelen megbetegedett, nem tud fogadni. No, ezt megkaptuk. Ám továbbra is udvariasak vagyunk („mint kínaiak, kiknek a hátuk is mosolyog”), nem mondunk le a lehetetlenről.

Megvillantjuk felkészülésünket a taoista kultúrából, jelezzük: tragédia lenne, ha miniszteri egyezség nélkül térnénk haza. Váratlan esemény történik: hirtelen meggyógyul a miniszter, jelzi: másnapra vár minket. A fogadás különleges élmény. Negyvenpercesre ígért vacsoránk három órán át tart. Igaz, bedobunk mindent, Fekete Gyurka konyhaművészeti és építészeti példáit halmozza, magam meg Li Taj-po és Po Csü-ji művein keresztül a mai kortárs művekig idézem az irodalmat. Tudjuk: miniszterünk a szerzője Az ősz hajú özvegy című operának.

A miniszter örül figyelmünknek, megkötjük a világbékét, másnap sikeres egyeztetés a kínai és a magyar egyetemisták cseréjéről.

Táborlét, 1992. Ásotthalmi pedagógus-modelltábor. Hetven tanár, tanárjelölt a Kárpát-medence magyarlakta helyeiről. Andrásfalvy Bertalan történelmi összefoglalója után Fekete György optimista víziót vetít a kulturális megújulás reményeiről.

Az új, polgári kormányt ért támadásokat, a médiaháborút is említi, hangsúlyozva, készen áll a kultúrát érő gyalázkodások kivédésére.

Egyik résztvevőnk gúnyos provokációjára viszont nem keményen, hanem finom érvekkel válaszol. Hisz az új művelődésben.

Parlament, 1994. Antall József halála után képviselőként az Országgyűlés tagja Fekete György is. Első parlamenti napjáról szépséges történetet mesél. Az új miniszterelnök, Boross Péter az ülés előtt Fekete vállára tett kézzel úgy vezeti körbe Gyurkát a parlamenti folyosón – beszélgetőket kerülgetve, köszöntgetve –, mint egy beavatási szertartás alanyát, szimbolikusan jelezve egységüket. Mindezt később, vele összefüggésben megélem. Huszonvalahány évvel később Gyurka – kezével vállamon – prominens körben hasonlóképpen jelzi támogatását, azonosulását velem olyan pillanatban, amikor közös elveink kimondása miatt épp fekete báránynak néznek. Semmiségnek tűnik a jelzés, de az évekkel későbbi szakmai vita szünetében az elnök ölelő gesztusa sok gonosz fullánktól mentesít.

Születésnapok 2000 előtt és után. Jólesik annak a tudata, hogy Gyurka is, én is kerüljük a felesleges udvariasságot („barátaim, a szavak végleg kiürültek…”). Születésnapjain, ha lehet, usgyi a Vércse utcába. De ajándékaim nem tárgyak, emberek. Az egyik első alkalommal Berecz András barátomat „hozom”. Andris fényes elemében ragyog, pazar mesével és népdalénekléssel úgy elkápráztatja Gyurkát, hogy évekig emlegeti.

A legutolsó (2019. szeptemberi) születésnapjára elhívom ősi barátját, Schrammel Imrét, Komlóssy Györgyöt és Csaba fiamat. Őrült ötlet, hogy magányát megtöltsük rá figyelő tekintetekkel. Csaba veszi gitárját, és teleénekli a Fekete-lakást Illés-, Beatles-dalokkal. Látható, Gyurka már mindent elrendezett, megkönnyebbült békével beszél a túlvilágról. Megállapodunk: az anyagnak is van lelke. Késő este búcsúzunk. Könnyed léptekkel fölkísér a kertkapuig. A kertnek is van lelke.

Gödöllő, 2007. Befelé tágasabb című könyvének bemutatása a gödöllői GIM-házban. Magam vagyok a beszélgetésvezető, ide is hoztam „emberajándékot”. A versidézetek közé remekül illik meghívottam, a klasszikus és dzsesszzenében remeklő Tarkó Magda. Gyurka Teréz anya soraira írt versét énekli improvizálva. Prófétai erővel hangzanak el Fekete sorai. A „befelé történő utazások”, a „hazatérés” (halála előtt majd újra felcsendülő) szavai. A kötet részben társadalmi, művészetpolitikai vallomás.

A Politikai végrendelet nevén nevezi az antikereszténységet, a Lelkes Péterrel való interjú leleplezi a Kálvin tér „építészeti gyalázatát”, jegyzetei kultúránk tárgyi és spirituális alapjait mutatják föl.

Magyar Művészeti Akadémia, 2010–2020. Egy-egy mondattal lehetetlen leírni akadémiai elnöki szerepének mind nagyobb terheit. Az utak, készenléti mozdulások, a nagy tétekről szóló viták nyomot hagynak pihenő percein. Amelyek nincsenek. Nem lehet leállítani nála semmit senkinek. Sorozatos kiállításmegnyitói (a műcsarnokbeli építészeti, festészeti, magyar népművészeti tárlata) szinte szétverik a régi nyögvenyelős, belterjes vernisszázsok emlékét is. Friss, aktivizáló hanggal szól a tárgyalásokon, bemutatókon. Döbbenetes, ahogy fél mondatban feltárja saját kiállítása előtt elárultatása tényét. Felemelő viszont, mint lesz egyre bölcsebb, „lelkészibb” a konferenciák előtti megnyitók szavaiban.

Roska-jelenség. Nincs lexikális, sem köznépi ismerete annak, miből van a férfibarátság. Azt valószínűsítem, hogy nem hasonlóság az alapja. Eszméletlenül sokat vitatkozunk. Pimaszul őszinte öccseként sokszor ellenpontozom. Roska Botond neurobiológus munkatársválasztó stratégiájában a vele teljesen egyetértőt sose vette be csapatába. Ám aki tudatosan másként érvelt, azt meghívta. Ez ismerős Gyurkánál. A megtartás kulcsa persze már nem a különbözés, hanem az integráló elfogadás. Ezek együttléte kinyitja a kaput az örökkévalóság kertjében. Most ott van. Gepárd észvesztő gyorsasággal futott, megelőzött.

Ad astra, esti telefonok. Sokszor elmondta, minden reggelét a régi hű kertszomszéd-barátnál, a keramikus Imrénél kezdi beszélgetős kávézással. S mivel késő este esik neki vésővel az intarziakészítésnek, közös beszélgetéseinkre az esti telefonok maradtak. Csendes, lényegre törő dialógusunk testvéri eszmecsere. Amolyan „pilinszkys” egyszerűségbe csomagolt, magányforgácsoló metaforákkal, tényleírással. Kiderül, mire jó az egyedüllét.

A befelé-végtelen fölé kupolát borít a felfelé-végtelen. Igen, a csillagokig. Ad astra. Kérlelem, ha majd Pilinszkyvel ízlelik a fönti bort és kenyeret, tegyen egy verseskötetet is az asztalra.