Hét töltény

A hadüzenet nélküli lengyel–bolsevik háború nemcsak területekért folyt, hanem ideológiai harc is volt, és a kommunista forradalom exportjának kísérlete. Nyugat- és Közép-Európa cserben hagyta, elárulta a lengyeleket, akik egyedül a magyarokra számíthattak ezekben a hónapokban.

A lengyel hadsereg egyik alakulata német mintájú egyenruhában 1920. augusztus 14-én. Magyar lőszerrel döntötték romba a bolsevikok világhatalmi terveit Fotó: DEA / ICAS94 Forrás: Getty Images

Csehszlovákia a szovjet–lengyel háborúban 1920. augusztus 10-én bejelentette semlegességét, ezzel nyíltan kifejezve, hogy a lengyelek vesztét kívánja. A Právo liduban megjelent kommüniké azt is tartalmazta, hogy az antant engedélyével a lengyeleket segíteni akaró Magyarország katonai kontingensét, a „Horthy-hordákat” területén nem fogja átengedni. Ez volt az első és egyetlen alkalom az első bécsi döntésig, amikor reális esélye volt annak, hogy – a segítség fejében – a frissen aláírt trianoni békeszerződést hazánk javára módosítani lehessen.

Az is megtörtént, hogy a Magyarországról és Nyugat-Európából vasúton érkező, lengyeleknek szánt hadianyagot Prága lelassította. 1919-ben a magyar lőszerszállítmány helyett a cseh vasút ­ócskavassal teli vagonokat irányított a csehszlovák–lengyel határra. 1920-ban már csaknem sikerült a cseh politikának a lengyelek vesztét okozni. A Csepelről 1920 júliusában indított két szerelvény húszmillió gyalogsági töltényt vitt a lengyel hadseregnek. A szállítmányt a cseh–magyar határon feltartóztatták. Miután a szerelvényeket visszairányították magyar területre, a szállítmány óriási kerülővel Románia területén, Kolozsváron és a Gyimesi-szoroson keresztül, a bukovinai Czernowitz után lépett lengyel területre. Két nap alatt aztán kiosztották a csaknem elszabotált lőszert, és száz éve, augusztus 15-én indult meg a lengyel hadsereg óriási erejű ellentámadása, és felszabadították Varsót. Október 18-án fegyverszünetet kötöttek az oroszokkal, majd a rigai béke 1921. március 18-án egy időre lezárta a fegyveres konfliktusokat Európában.

Ám addig véres harcokat kellett vívni. A lengyelek 1920. május 7-én elfoglalták ugyan Kijevet, ám június 13-án fel kellett adniuk azt. Tuhacsevszkij 1920. július 4-én – a Bruszilov-offenzíva negyedik évfordulóján – megindította a támadást Lengyelország ellen. Délen Bugyonnij lovas hadserege Lemberg irányában támadott, amely várost egy hónapi ostrom után sem tudta bevenni. A kijevi visszavonulás során a lengyel hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett fegyverzetben és lőszerben egyaránt. Ekkor már érkeztek Budapestre a lengyel kormány sürgős lőszerszállítást kérő táviratai. Májusban egyetlen éjszaka alatt a mintegy nyolcvan-száz vagonnyi lőszert szállító dunai uszályból a műegyetemi zászlóalj egyik százada tíz vagont pakolt be. Ezzel szinte egy időben a bolsevik propaganda és az európai baloldali pártok nyomására Ausztria, Olaszország, Németország és Csehszlovákia lezárta határait az átmenő hadianyag-szállítmányok előtt, a Szocialista Internacionálé teljes szállítási bojkottot hirdetett Lengyelország ellen, míg Magyarország ellen az amszterdami székhelyű Nemzetközi Szakszervezeti Munkásszövetség tette ugyanezt, tetézve a hírközlési és a postaforgalom leállításával Magyarország és Nyugat-Európa között.

A lengyel hadsereg egyik alakulata német mintájú egyenruhában 1920. augusztus 14-én. Magyar lőszerrel döntötték romba a bolsevikok világhatalmi terveit
Fotó: Getty Images

Varsót bevenni

Ennek következtében az elkövetkező két és fél hónapban a lengyel vezetés leginkább Magyarországra számíthatott. Budapest a franciák által még június 28-án indított hadianyagot késlekedés nélkül továbbította Románián át Lengyelországba. Sőt lehetővé tette, hogy már magyar területen is lengyel katonai őrség kísérje a transzportokat. A MÁV elsőbbséggel vontatta a szerelvényeket a határra.

A lengyelek ebben az időszakban sok embert és fegyverzetet vesztettek, állandóan hátráltak. Július végén fejenként hét töltényük maradt. Sürgették Budapestet, hogy minél előbb küldjön lőszert. A román királyi hadsereg által kirabolt Csepelen 1920 márciusában indították meg a termelést. Megkezdődött a lőszergyártás a honvédség számára. 890 ezer darab volt az antant által engedélyezett gyalogsági karabély tartalék lőszer. 1920 júliusában ezt és további kétheti termelést – hárommillió darabot – sürgős szállítással azonnal a lengyelek részére bocsátotta Soós Károly honvédelmi miniszter. Az utolsó szállítmány, ötmillió töltény 1921. június 25-én indult el Lengyelországba.

A Nemzetvédelmi Tanács 1920. július 5-i ülésén Kazimierz Sosnkowski altábornagy hadügyminiszter-helyettes közölte, hogy a lengyel hadsereg utolsó tölténye augusztus 14-én elfogy. Hozzátette, egyedül Magyarországról várnak utánpótlást. Ezt a szovjet-orosz Vörös Hadsereg vezetése is tudta, és Varsó bevételét nem véletlenül tűzte ki augusztus 15-re. 1920. június közepe és augusztus 26. között egyedül Magyarország szállított lőszert a lengyeleknek. Németország és Csehszlovákia nem engedte át területén a francia hadfelszerelést, az angol dokkmunkások nem rakták be a szállítmányokat, amelyek korábban érkeztek Angliából, azokat a danzigi dokkmunkások ki sem pakolták volna, az osztrák munkástanácsok nem engedtek ki Ausztriából hadianyag-szállítmányt, holott ellentételezésként a lengyelek szenet és élelmiszert szállítottak. A csehszlovák kormány a vasutasok sztrájkjára hivatkozott, amelyet – mint 1935-ben kiderült – maga a kormány kért a vasutasoktól. Bolsevik propaganda hatására a belga kormány megtiltotta, hogy élelmiszert szállítsanak Varsóba. A franciák és az olaszok, mivel biztosak voltak Varsó elestében, 1920 nyarán csak aranyért voltak hajlandók adni Lengyelországnak hadianyagot. Egyszóval Varsó valóban csak Budapestre számíthatott.

Katyń magyar halottja

Magyarország szerepe azonban jóval nagyobb volt a lőszerszállításnál. A Ganz-MÁVAG összesen háromszáz teher- és szénszállító vagont gyártott Varsónak. Gyártottunk nekik tízezer Mannlicher karabélyt is 1919-ben, még a Tanácsköztársaság előtt, és megkapták a lengyelek a Magyarországon lefegyverzett német Mackensen-hadsereg jelentős hadianyagát is. Több magyar önkéntes katona harcolt lengyel zászlók alatt a bolsevikok ellen. Például Korompay Emánuel, aki az 1940-ben elkövetett katyńi tömeggyilkosság két magyar származású áldozatának egyike. A másik katona ugyancsak önkéntes, Somssich Antal gróf, aki lengyel ulánus alezredesként volt a lengyel hadsereg tagja 1919 és 1923 között. Sírját Zalakomáron pár éve a Lengyel Köztársaság kormánya újíttatta fel.

A varsói győzelem után Piłsudski tábornagy levélben köszönte meg Horthy kormányzónak a segítséget, míg Witos miniszterelnök a szejmben emlékezett meg erről. Tadeusz Rozwadowski altábornagy lengyel vezérkari főnök kijelentette, hogy mindenki elhagyta Lengyelországot, csak a magyarok nem, amit sohasem felejtenek el, és alkalomadtán viszonozzák.

A varsói győzelem következményeként ­Európa 25 évre bolsevikmentes övezet maradt. A Nyugat ekkor árulta el először Lengyelországot. Magyarország a lengyel győzelemnek köszönhetően elkerülte azt, amit 1919-ben nem sikerült, majd ami 1945-től a többi kelet-európai országgal együtt 1990-ig a nyakába szakadt: a „gonosz birodalmát”.

A szerző történész.