Kik sütkérezhetnek a „jóság” fényében?

A gazdag emberek azért gazdagok, mert soha nem költik a pénzüket hülyeségekre, nem adnak a pénzből senkinek.

Bizonyos emberek az életük jó üzleti lépéseinek köszönhetően olyan sikeresek lettek anyagi szempontból, hogy valóban fogalmuk sincs arról, mennyi pénzük van. Addigra ezek az emberek már nem számítanak egyetlen embernek, hanem konkrét intézménnyé válnak, több ezer embert foglalkoztatnak, hogy kezeljék a hatalmas vagyont, és ennek fontos része a jótékonykodás. Mert jótékonykodni jó. Javítja a gazdag ember imázsát, egyúttal fantasztikus lehetőség az adóoptimalizálásra, leírható az adóalapból, ha valamilyen szegény sorsú közösségnek adakozik az ember, ráadásul az egészet úgy lehet felhabosítani, hogy az átlagolvasó valóban úgy érzi, a milliárdos hónapokat dolgozott a legjobb megoldás megtalálásán, mégpedig személyesen. A valóságban ez mindig hatalmas munka, nagy tervezés eredménye, amelyen ügyvédek és könyvelők hada dolgozik, hogy a két fontos cél megvalósuljon: anyagi szempontból megérje, egyúttal megfelelő politikai üzenete legyen az adakozásnak.

Esetünkben ez utóbbi a különösen fontos. Mert 2020 van, nem fog senki csak úgy pénzt adni egy szegény embernek, mert annak rosszul megy. Mindig nagyban kell gondolkodni, hogy a Wikipedia-szócikkben legyen egy „filantrópia” fül is, s ott fel lehessen sorolni a rengeteg jótékonysági szervezetet, ahová adakozott az említett személy. Ez a titulus izgalmas, rendkívül sokba kerül, és ha ilyen fülecske nincs, akkor a gazdag embert elkönyvelik gonosz kapitalistának, akinek nincs szíve. Ha van, akkor emberszerető a milliárdosunk, aki egyszerűen tehetségesebb a többinél, és lám, folyamatosan másokra gondol. Ilyen például Mackenzie Scott.

Volt férje Jeff Bezos, az Amazon első embere, egyúttal a világ egyik leggazdagabb embere.

A válás ilyen gazdag emberek esetében mindig hatalmas üzleti lépés, részvénycsomagokat osztanak meg, nem csak hűtőt meg kocsit. Mackenzie Scott nem kevesebb, mint 1,7 milliárd dollárt jótékonykodott el az elmúlt év során, de ahol ennyi pénz van ilyen célokra, ott marad még bőven másra is. Scott nagyon alaposan megindokolta, miért ad pénzt másoknak, s lévén regényíró, feltehetőleg valóban önmaga vetette papírra a sorokat. Azt írta, a neki juttatott összegek a közösségből fakadnak, így számára természetes, hogy visszaad a közösségnek belőle, ha már ilyen gazdaggá vált. A pénzt különböző civil szervezeteknek juttatta, no nem ő személyesen, hanem a körülötte forgolódó könyvelők és ügyvédek utalták át megfelelő biztosítékokkal és bonyolult szerződések megkötésével, hogy a pénz megfelelően fialjon.

Scott 586 millió dollárt fizetett olyan szervezeteknek, amelyek a faji egyenlőség előmozdításán dolgoznak, 133 milliót kaptak a genderegyenlőségért küzdő csoportok, bármit jelentsen is ez. Közel 400 milliót juttatott a gazdasági mobilitásért harcoló szervezeteknek, 72 milliót a működőképes demokráciáért vívott küzdelem költségére, 128 milliót a közegészségügy előmozdítására. Ötvenötmilliót kaptak az empátiát és a szakadékok betemetését szem előtt tartó mozgalmak, 46 milliót az LMBTQ+ szervezetek. Emellett 130 milliót a globális fejlesztés költségeire juttatott, s minthogy 2020-ban ez megkerülhetetlen, 125 millió dollár ütötte a klímaváltozás elleni harcosok markát. Az írónő, akinek személyes magánvagyonát a válását követően 180 milliárd dollárra becsülik, megírta, miként jutott döntésre a különböző támogatandó csoportokról. „Múlt ősszel megkértem egy nonprofit szervezetekkel foglalkozó tanácsadói testületet, hogy segítsen összeállítani a támogatandók körét, amelyekben történelmileg faji, nemi vagy szexuális irányultság miatt hátrányt szenvedőkért küzdő csoportok vannak. A listámon a faji egyenlőségért kiálló szervezetek 91 százalékát színes bőrűek irányítják, az LMBTQ+ csoportok vezetői maguk is ebbe a közösségbe tartoznak, a nemi egyenlőségért harcoló szervezetek 83 százalékát pedig nők irányítják” – írta Scott.

Ennek megfelelően Mackenzie Scott gyakorlatilag olyan célokra adta a pénzért, amelyek vaskos politikai üzenetet hordoznak, egyúttal nem jelentenek semmit. Klímaváltozás ellen pénzt adni vagy a faji egyenlőtlenség ellen küzdők zsebébe pénzt tömködni gyakorlatilag azzal egyenértékű, hogy „kedvelem Jamest, ezért adok neki pénzt, hadd költse el”. A klímaváltozás ugyanis nem attól fog megállni, hogy az emberek erről beszélnek, vagy újrahasznosított papírra nyomtatnak egy prospektust arról, hogy változik a klíma.

A faji egyenlőség sem billen helyre azért, mert százmillió dollárral többet költhet egy nevenincs civil szervezet az utcákon vívott akcióira. Ugyanakkor nagyon is kérdéses, hogy egy ilyen elképesztően pártos és nyíltan politizáló adományozás jótékonykodásnak tekinthető-e a szó szoros értelmében. Minden egyes dollárnak ugyanis konkrét célja van, aktivizmust támogat Mackenzie Scott, a jelenlegi utcai megmozdulások szervezőihez is kerül belőle, s nem lehetetlen, hogy hozzá is visszacsorog ilyen-olyan ügyes, de legális módokon.

Scott egyike azon gazdagoknak, akik csatlakoztak Bill Gateshez, a Microsoft alapítójához, megfogadva, hogy még életükben eljótékonykodják a vagyonukat. Az öt leggazdagabb amerikai közül csak egy nem csatlakozott a döntéshez, mégpedig Jeff Bezos, aki hiába a leggazdagabb mind közül, az egész jótékonykodásipart butaságnak tartotta. Ezért aztán Bezos meg is kapta a sajtóban az „ellentmondásos” eposzi jelzőt, amelyet főleg annak fényében lehet lefordítani „gonoszra”, hogy volt felesége milyen szépen segít a bajba jutottakon. Bezos nem egy jótékony valaki, feltehetően ugyanaz a mérhetetlenül gazdag vállalkozó, mint a többi hasonló, de mégiscsak létrehozott egy alapítványt, amely a szegény családok gyermekei számára ad lehetőséget az iskola befejezéséhez. Mivel Bezost sokan piszkálták szívtelensége miatt, azt is megígérte, hogy tízmilliárd dollárt fog költeni a klímaváltozás elleni harcra az élete során, így persze valamennyire kisimult az imázsa, annak ellenére, hogy ez volt feleségéhez hasonlóan egyszerű önreklám.

A gazdag emberek azért gazdagok, mert soha nem költik a pénzüket hülyeségekre, nem adnak a pénzből senkinek, azt megtartják maguknak, és minden kiadott dollár befektetés. Ez a gazdagság alapja. Ha az említett gazdagok a pénzüket úgy általában szegény emberek megsegítésére fordítanák, akkor őket szegénynek hívnánk, mert hamar kiürülne a bankszámla, és nem jönne vissza a megfelelő csatornákon a pénz. Ezért aztán a klímaváltozás elleni küzdelemben való részvétel pontosan ugyanolyan üzleti vállalkozás, mint az Amazon cég igazgatása, csak sokkal jobb az imázsa, de ilyen az LMBTQ+ mozgalom előrelökdösése is. Ne feledjük a nagy hírű Soros Györgyöt sem, ő olyan ügyes volt, hogy neki már a mellékneve angolul az, hogy filantróp, mintha az első számú napi foglalatossága a jótékonykodás volna. Az ő esetében pontosan ugyanolyan kérdéses, hogy jótékonyságnak számít-e, ha saját ilyen-olyan szervezetének adományoz hatalmas pénzeket. Azt mondhatja, hogy ő jót akar, hiszen az általa megálmodott nyílt társadalom azt eredményezi, hogy az emberek boldogok lesznek, így aztán ő sütkérezhet a „jóság” fényében.

A valóságban persze soha nem élt a Földön olyan befolyásos, nagy hatalmú ember, aki konkrétan azt vette a fejébe, hogy ő szándékosan gonosz lesz. Minden ilyen ember saját világképét jónak tartva elkezdte azt megvalósítani, aztán néha világháború lett belőle, és szörnyű pusztítás, ideig-óráig akár sikereket is elérhetett. A gazdag emberek persze nem mindannyian okosak, legalábbis politikailag nem feltétlenül, s nem biztos, hogy tudják, hová vezet megálmodott utópiájuk. De lehet, hogy azt mondják, mint a kommunisták mindig: most valóban szörnyű a helyzet, de tartsatok ki, ne csüggedjetek, ott, a kanyar után már minden rendben lesz. De a kanyar után csak újabb kanyarok jönnek, és mindig, minden pillanatban pokoli az élet.