A főispán válaszában tájékoztatta a belügyminisztert, hogy „özvegy Rosnernének a megszállás idején Párkányban trafikja volt és felnőtt leányával együtt – köztudomásúlag – igen szoros érintkezést tartott fenn a cseh hadsereg tisztjeivel”. A Felvidék visszatérte utáni igazoló eljárás során ezt azzal magyarázták, hogy „Magyarország javára kémkedtek és ezért kellett a cseh tisztekkel állandó és bizalmas érintkezést fenntartaniuk”. Ez az állítás persze ellenőrizhető, és ellenőrizték is: Virágh őrnagy, a magyar honvédség esztergomi kémelhárító különítményének parancsnoka igazolta. Sőt a két zsidó nő „kémszolgálatait annyira értékelte, hogy anya- és leánya részére a Vitézi Széktől nagy ezüst érmet eszközölt ki hazafias szolgálataik elismeréseként”. Ez azonban nem jelentett számukra védelmet, mert a terület magyar megszállása után közvetlenül bevezetett katonai közigazgatás által – zsidó voltára tekintettel – megvont dohányárusítási engedélyt özvegy Rosnerné nem kapta vissza. A polgári közigazgatás bevezetésekor Virágh őrnagy, majd a párkányi járási katonai parancsnokság mindent elkövetett, hogy visszakapják, de azt a főispán – a jelentéstevő hivatali elődje – határozott tiltakozása megakadályozta. „Jelenleg sem az anyának, sem leányának foglalkozása és kimutatható keresete nincsen és még mindig reménykednek, hogy […] hazafias érdemeik elismeréseként és katonai körök támogatásával vissza fogják kapni az elvont engedélyt, vagy más úton lesznek kárpótolva.”
A kipontozott részre a főispán a hazafias érdemet sárba rántó „nagyhangon” határozószót tartotta fontosnak leírni.
(A történet forrása: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K 149 BM Res. 116. doboz 1941-14-8887.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!