Az égi hárfás fiai

Érdemes megnézni az együttes szimfonikusokkal támogatott Pink Floyd-földolgozásának koncertfelvételét.

Forrás: insideoutmusic.com

Metállila címert látunk a lemezborítón a végtelen kozmosz csillagködei előtt, teljesen komolyan vehető formavilággal, stilizált állat­alakokkal. Csak az oroszlán kezében van dobverő, a sas előtt meg szintetizátor. Középen Apolló hárfája, alul korona, amelyből ikernyakú gitár és basszusgitár mered a centrum felé. Ez a zenekar nem tréfál – gondolja az egyszeri szemlélő. A műfaj rajongói persze tudják, hogy a Sons of Apollo egy hard rock-progresszív metál szupergrup, tagjai Mike Portnoy dobos-dalszerző és Derek Sherinian billentyűs a Dream Theaterből, Ron Thal gitáros a Guns N’ Rosesból, Billy Sheehan basszusgitáros (valódi mester, új játéktechnikákat fejlesztett, hangszert is tervezett) a Mr. Bigből és Jeff Scott Soto énekes, aki rengeteg együttesben és műfajban megfordult már.

Egyikük sem tucatfigura, aki csak egy gyors benyomást szeretne róluk, nézze meg szimfonikusokkal támogatott Pink Floyd-földolgozásuk koncertfelvételét.

Nem csupán Dream Theater-utánérzésről van szó, ez már a bemutatkozó, 2017-es Psychotic Symphonyból kiderült. Az idei MMXX is erősen indul, a Goodbye Divinity kellően kemény, teátrális, technikás, ám az előadás nem megy át pozőrködésbe, a virtuozitás sem lesz öncélú, pedig azok a bizonyos ikernyakú gitárok sem a látványért vannak. Minden művészeti ágból a zenész ápolja a legerotikusabb viszonyt munkaeszközével – ilyen értelemben ikernyakú gitáron játszani olyan, mint… a folytatást olvasóink fantáziájára bízom.

Dalt mindig nehezebb szépen befejezni, mint elkezdeni. A Goodbye Divinitynek olyan gyönyörű, gazdag, kiúszó űrszintivel lecsengetett fináléja van, hogy a tekintélyes, hét és fél perces szám utolsó percét többször is révülten hallgatom újra.

A második, Wither to Black, mondhatni, klasszikus blues-rock standardra épül, főtémája lehetne akár a Led Zeppelin Black Dogja felgyorsítva és visszafelé. De amit aztán a témából kiépítenek a drámai hangulatú refrénekkel, majd valami lézerágyús űrcsatát idéző billentyű-, majd gitárszólóval, jóval árnyalatgazdagabb dalt ad egy kis „békebeli” rock and rollnál. Itt is van különlegesség a végén, Soto öt rövid sikolya: az egyik legösztönibb emberi gesztussal zárja az elektromos hangorgiát.

Az Asphyxiation a fentiekhez képest kevésbé izgalmas, dühös döngölés, ám a szólórészek itt is elbűvölők. A befejezés extrája itt szerény, de ötletes kis tempóváltás.

A Desolate July szép-szomorú zúzda egy zenészbarát emlékére, nyújtott gitárral cseng le.

A következő, King of Delusion az előző dalból fejlődik ki, ízes, nyugtalanító zongorajáték az elején, aztán egy Black Sabbath-ízű, súlyos gitártémával fejlődik diadalmas hegyvonulattá a dal. Közepén a zongoratéma egy vészjósló kiállásban vissza is tér, hogy a visszhangosított ének és gitár csatlakozzon az elszálláshoz.

A gitárszólót is megelőzi egy hasonló, ott a dobbal felelget a zongora: pár másodperc dzsessz csak úgy, az örömért. Míg a refrén alatt (itt is) a 70-es évek Hammond-hangzása. A majdnem kilenc percben mindenki megcsillogtathatja tudását, még sincs aránytalanul szétszólózva, hangulat és történet egységes marad, tele sokszor hallgatható, izgalmas ötletekkel.

A Fall to Ascend megint vadabb, elképesztő tempóváltásokkal és szólókkal – koncerten ettől kerülnek majd eksztázisközeli állapotba a népek. A Resurrection Day szintén fölemelő vágtatás, a refrén lehetne Deep Purple, Rainbow vagy Dio is, és egy basszusszólóval is jól odacsapnak.

A záró New World Today a maga 15 percével nagyívűen summázza az egész albumot, vagyis a hard rock-gyökerektől a Pink Floydon át a modern metálos, technikás keménykedésekig van benne minden. Több helyen olvasom: sok a 15 perc ennek a dalnak. Sok is, ha dalként hallgatjuk. Ha ellenben pár tételes zeneműként, amelyben nagyjából két-két énekes és instrumentális ciklus van, apró meglepetésekkel, mindjárt izgalmas a dolog. A zenekar tudása alapján a formában még rengeteg a lehetőség, bízzunk benne, hogy Apolló fiai legközelebb még jobban elszállnak.

(MMXX, Sons of Apollo, InsideOut Music 2020)