Pörgessük vissza négy évvel a történelem kerekét! 2016 júliusának közepén, az Erdoğan-ellenes török puccs nyitányán a hazai légierő egy részének a közintézmények elleni bombatámadása volt a jel az államcsíny megkezdésére. Terveik közt szerepelt az is, hogy Recep Tayyip Erdoğan államfő repülőgépét, ha az ország elhagyására készül, leszállítják vagy esetleg megsemmisítik.
Erdoğan bosszúja kegyetlen volt. A török légierőt gyakorlatilag lefejezték, a parancsnokoktól egészen a pilótákig.
Ám új pilótákat – különösen ilyen nagy számban – nem lehet egyik napról a másikra leakasztani a szegről. Ez volt az egyik hiba, amellyel nagy dühükben nem számoltak a török vezetők. A másik pedig a gépek állapota. A török légierő megragadt a vietnami háború korszakában: több mint négyszáz, a ’70-es években gyártott F–4-es és F–16-os amerikai vadászgéppel rendelkezik. Igaz, az F–16 modernizált, de akkor sem veszi fel a versenyt a legkorszerűbb fegyverekkel.
A törökök tudatában vannak ennek. Ha minden jól megy, már ott kellene hogy álljanak a hangáraikban a hiperszuper amerikai F–35-ös vadászbombázó első példányai, minden nagyobb NATO-tag ilyet akar. A törökök ráadásul igen jó helyzetben voltak, hiszen Washingtonnal több mint száz ilyen ötödik generációs vadászgépre kötöttek szerződést, az amerikai fél meg is kezdte a török pilóták felkészítését. Aztán az egész üzlet Donald Trump elnök vétója miatt kútba esett. Az első kizáró ok az volt, hogy Ankara orosz Sz–400-as rakétavédelmi rendszert vásárolt magának Ez már sok volt Washingtonnak, de még a NATO-nak is. Sokáig elnézték Erdoğan viselt dolgait, de most már elég. Nem tudni, azzal számoltak-e a tengerentúlon, hogy ezzel a másik fél, Oroszország befolyását növelik meg, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Miután dugába dőlt az amerikai üzlet, Ankara immár erőteljesen érdeklődik az orosz Szu–35-ös vadászgép iránt, amely hírek szerint az amerikai F–35-ös méltó vetélytársa.
Görögország sem ül a babérjain. Évtizedek óta jól látja ezt a lyukat a török hadi védelmen. A nyolcvanmilliós Törökország az Egyesült Államokat követően a NATO-ban a második legnagyobb haderővel bír. A mindig fegyverben álló hadserege meghaladja a hatszázezer katonát, a tartalékosokkal együtt bőven egymillió főt tud kiállítani. Ám ez a fölény ugyancsak kétséges, ha a modern repülőgépek csapást mérnek a szárazföldi és tengeri erőkre.