A Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió gyógyító otthonának kertjében ballagunk a lépcsőkön felfelé. Minél magasabbra érünk, annál többet látunk a páratlan panorámából. Dömös a Dunakanyar egyik gyöngyszeme. A házzal szemben a Szent Mihály-hegy terül el, jobbra Visegrád, balra Zebegény látható. A kertben hatalmasra nőttek a fenyőfák.
A több mint húszéves gyümölcsfákat gyógyult betegektől kapták. Persze azok, akik itt több hetet töltenek el, nem a csillogó Dunában gyönyörködnek, inkább magukba fordulnak és az életüket megmételyező függőségtől próbálnak szabadulni. A két évig tartó építkezés után februárban adták át az új járdát, az autóbejárót és az akadálymentesített parkolót. A korábbi SZOT-üdülő jobb szárnya háromemeletes épületrésszel gazdagodott. Itt kapott helyett az előcsarnok és a recepció, ahová már maszkban lépünk be. Miután a hőmérsékletünket is ellenőrzik, Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője fogad minket és vezet körbe az otthonban. Az újonnan készült belső lépcsőn megyünk föl az első szintre az irodákhoz, az orvosi rendelőhöz és az ügyeleti szobához. Benézünk a közösségi terembe, melybe a kis szószéket egy gyógyult beteg készítette. Az alagsori részben és a felső szinten két-három ágyas szobákat és fürdőket alakítottak ki. A recepció fölé nagy teraszt emeltek.
Ahhoz, hogy valaki beköltözhessen az otthonba, a gyógyító hetekre – ahogy többen nevezik, az ajándékozó kúrára –, meg kell tennie az első lépést: nyitnia kell a segítő kezek felé. Dömösre önkéntesen, kórházi beutalóval bárki jelentkezhet felekezettől függetlenül. Ateisták is. Az érkezőket az első próbatétel az otthon előtt várja. Jobbra a misszió kapuján léphetnek be, balra egy sörözőbe… (Nem lehet mit tenni, a kocsma már előbb itt volt.) Van, aki még beugrik egy italra, de egyre többen érkeznek józanul. Ma már minden a fogyasztásról szól és arról, hogy most érezd jól magad, amit az alkohol gyorsan megold. Egyesek azért lesznek munkaalkoholisták, mert nem akarnak hazamenni a családjukhoz, mások a szabadidejükkel nem tudnak mit kezdeni. A gyógyító otthonban viselkedés-, társ- és kapcsolatfüggőséggel is foglalkoznak. Nincs egyedüli üdvözítő gyógymód, sokféle hatásos megoldás létezik, mely egyformán célravezető lehet. Dömösön azt nevezik gyógyulásnak, ha valaki elfogadja Isten szabadítását, és az ő segítségével kezd új életet. Régi bevett üzenetük: szabad nem inni. Nem azt mondják, hogy ne igyál, hanem szabad vagy arra, hogy ne fogyassz alkoholt. A szenvedélybetegeknek havonta háromhetes gyógyító konferenciákat tartanak. Már a reggelinél elhangzik egy gondolatébresztő idézet, majd délelőttönként Biblia-olvasó körön, csoportos beszélgetéseken, igehirdetéseken vesznek részt. Ebéd után kísérővel elmehetnek sétálni. Délután bizonyságtételt hallanak, olyan emberek mesélnek az életükről, akik itt vagy máshol megélték a gyógyulást. Aztán a betegségükről, életvezetési kérdésekről, a keresztyén életről beszélgetnek, szakmai előadásokat hallgatnak, terápiás céllal filmeket néznek, énekelnek, imádkoznak. A gyógyító konferenciákon férj-feleség, gyerek-szülő együtt is részt vehet, akkor is, ha az egyikőjük nem szenvedélybeteg. A családtagok általában a túlélésre rendezkednek be, és egyáltalán nem úgy élnek, ahogy szeretnének. Itt ezen is próbálnak segíteni. A misszió munkatársai úgy gondolják, hogy nincs reménytelen eset, mindenki gyógyítható. Minden betegért személyes odaadással és imádsággal küzdenek. Aki viszont nem tartja be a házirendet, azt azonnal elküldik. A szakember szerint bárki lehet alkoholista. Gyakran megtörténik, hogy azok, akik munkanélkülivé válnak, nyugdíjba mennek, vagy meghal a társuk, a pohár után nyúlnak, pedig korábban soha nem ittak. Dömösön mindenféle foglalkozású ember megfordult már. Az otthonban dolgozott kigyógyult orvos, de járt itt tanár, menedzser, lelkész, kőműves, színész, pszichiáter is.
