Szabad nem inni

Kevés olyan magyar család van, melyet ne érintene az alkoholprobléma. Az alkoholisták tartanak a társadalom megvetésétől, a szégyen miatt sokan inkább titkolják a függőségüket, és nem kérnek segítséget. Dömösön nagy szeretettel várják a szenvedélybetegeket. A keresztyén intézményben nem orvosi terápiát alkalmaznak, azt nevezik gyógyulásnak, ha valaki elfogadja Isten szabadítását, és az ő segítségével kezd új életet.

20200817 domos iszakosmento misszio kek kereszt havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió gyógyító otthonának kertjében ballagunk a lépcsőkön felfelé. Minél magasabbra érünk, annál többet látunk a páratlan panorámából. Dömös a Dunakanyar egyik gyöngyszeme. A házzal szemben a Szent Mihály-hegy terül el, jobbra Visegrád, balra Zebegény látható. A kertben hatalmasra nőttek a fenyőfák.

A több mint húszéves gyümölcsfákat gyógyult betegektől kapták. Persze azok, akik itt több hetet töltenek el, nem a csillogó Dunában gyönyörködnek, inkább magukba fordulnak és az életüket megmételyező függőségtől próbálnak szabadulni. A két évig tartó építkezés után februárban adták át az új járdát, az autóbejárót és az akadálymentesített parkolót. A korábbi SZOT-üdülő jobb szárnya háromemeletes épületrésszel gazdagodott. Itt kapott helyett az előcsarnok és a recepció, ahová már maszkban lépünk be. Miután a hőmérsékletünket is ellenőrzik, Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője fogad minket és vezet körbe az otthonban. Az újonnan készült belső lépcsőn megyünk föl az első szintre az irodákhoz, az orvosi rendelőhöz és az ügyeleti szobához. Benézünk a közösségi terembe, melybe a kis szószéket egy gyógyult beteg készítette. Az alagsori részben és a felső szinten két-három ágyas szobákat és fürdőket alakítottak ki. A recepció fölé nagy teraszt emeltek.

Dömös, Iszákosmentő Misszió és Kékkereszt Misszió otthonának üdvözlője Fotó: Havran Zoltán

Ahhoz, hogy valaki beköltözhessen az otthonba, a gyógyító hetekre – ahogy többen nevezik, az ajándékozó kúrára –, meg kell tennie az első lépést: nyitnia kell a segítő kezek felé. Dömösre önkéntesen, kórházi beutalóval bárki jelentkezhet felekezettől függetlenül. Ateisták is. Az érkezőket az első próbatétel az otthon előtt várja. Jobbra a misszió kapuján léphetnek be, balra egy sörözőbe… (Nem lehet mit tenni, a kocsma már előbb itt volt.) Van, aki még beugrik egy italra, de egyre többen érkeznek józanul. Ma már minden a fogyasztásról szól és arról, hogy most érezd jól magad, amit az alkohol gyorsan megold. Egyesek azért lesznek munkaalkoholisták, mert nem akarnak hazamenni a családjukhoz, mások a szabadidejükkel nem tudnak mit kezdeni. A gyógyító otthonban viselkedés-, társ- és kapcsolatfüggőséggel is foglalkoznak. Nincs egyedüli üdvözítő gyógymód, sokféle hatásos megoldás létezik, mely egyformán célravezető lehet. Dömösön azt nevezik gyógyulásnak, ha valaki elfogadja Isten szabadítását, és az ő segítségével kezd új életet. Régi bevett üzenetük: szabad nem inni. Nem azt mondják, hogy ne igyál, hanem szabad vagy arra, hogy ne fogyassz alkoholt. A szenvedélybetegeknek havonta háromhetes gyógyító konferenciákat tartanak. Már a reggelinél elhangzik egy gondolatébresztő idézet, majd délelőttönként Biblia-olvasó körön, csoportos beszélgetéseken, igehirdetéseken vesznek részt. Ebéd után kísérővel elmehetnek sétálni. Délután bizonyságtételt hallanak, olyan emberek mesélnek az életükről, akik itt vagy máshol megélték a gyógyulást. Aztán a betegségükről, életvezetési kérdésekről, a keresztyén életről beszélgetnek, szakmai előadásokat hallgatnak, terápiás céllal filmeket néznek, énekelnek, imádkoznak. A gyógyító konferenciákon férj-feleség, gyerek-szülő együtt is részt vehet, akkor is, ha az egyikőjük nem szenvedélybeteg. A családtagok általában a túlélésre rendezkednek be, és egyáltalán nem úgy élnek, ahogy szeretnének. Itt ezen is próbálnak segíteni. A misszió munkatársai úgy gondolják, hogy nincs reménytelen eset, mindenki gyógyítható. Minden betegért személyes odaadással és imádsággal küzdenek. Aki viszont nem tartja be a házirendet, azt azonnal elküldik. A szakember szerint bárki lehet alkoholista. Gyakran megtörténik, hogy azok, akik munkanélkülivé válnak, nyugdíjba mennek, vagy meghal a társuk, a pohár után nyúlnak, pedig korábban soha nem ittak. Dömösön mindenféle foglalkozású ember megfordult már. Az otthonban dolgozott kigyógyult orvos, de járt itt tanár, menedzser, lelkész, kőműves, színész, pszichiáter is.

Fotó: Havran Zoltán

Némethné Balogh Katalin nemcsak az intézmény vezetője, hanem a Magyar Kékkereszt Egyesület (MKKE) elnöke is. Az MKKE és a Református Iszákosmentő Misszió közösen tartják fenn Dömösön az addiktológiai rehabilitációs intézetet. A vezetőnő családi hagyományt folytat, mert 1984-től 2003-ig az édesapja, idősebb Balog Zoltán lelkipásztor vezette az iszákosmentő missziót és indította újra a Magyar Kékkereszt Egyesületet. Felesége, Tapolyai Margit a gyógyító és a prevenciós munkát végezte. Lányuk kezdetben védőnőként dolgozott, később önkéntesként vett részt a munkában, majd egyházi munkatárs lett a diakónusképzőben. A Kékkereszt nemzetközi segítséggel és adományokból vásárolta meg 1996-ban Dömösön a SZOT-üdülőt. Miután az édesapa nyugdíja ment, Balogh Katalint kérték fel az intézmény vezetésére. Nem vállalta el rögtön, de aztán megértette, hogy ez az ő útja. Néha úgy érzi, egy a betegek közül, mert ő is függőségből szabadult. Missziós léte előtt evésfüggő volt, ezért sok mindenben tud azonosulni a gyógyulni vágyókkal. Azonkívül, hogy az otthon ügyeit szervezi, igét hirdet, lelki gondozást végez, a csoportokkal foglalkozik. Tizenöt munkatárssal – ápolókkal, irodistákkal, lelki gondozókkal, karbantartókkal, takarítókkal – dolgozik együtt, köztük a férjével, aki a ház gondnoka. Három nagykorú gyermekük más pályát választott.

Elindulunk, hogy megnézzük az épület másik szárnyát is. A lépcsőházban találkozunk Ferenccel, aki önkéntesként dolgozik, és Lászlóval, aki a délutáni csoportban bizonyságtételt vállalt. A gyógyultak közül többen segítenek másoknak, néhányan húsz éve járnak vissza, van, aki itt tölti a szabadságát. László, akinek az apja is ivott, a nővére révén került kapcsolatba a Kékkereszttel. Előtte kétszer kért orvosi segítséget, de csak időlegesen tudott gyógyulni. Most már 15 éve alkoholmentesen él. Az érettségi banketten keveredett először jobb hangulatba az italtól. Aztán, ha ivott, napokig abba se hagyta. A fröccsöt szerette – előtte és utána konyakkal. Soha nem kötekedett, nem voltak kocsmai barátságai. Az otthonban több olyan emberrel ismerkedett meg, akikkel jó viszonyt ápol. Az erdélyi születésű Ferenc 26 éve járt először Dömösön. Mivel sok gondot okozott a családjában az apja alkoholizálása, gyerekként úgy gondolta, hogy ő soha nem fog inni. De 16 évesen elkezdte. Temesváron, a szakiskolában az iskolatársaival járt a kocsmába. Likőrökkel, sörökkel kezdte, majd hosszú ideig Baltic vodkával folytatta. Otthon az apjával is ivott, aminek néha verekedés lett a vége. Várandós feleségével 1990-ben költöztek át Magyarországra. A férfi bányász lett, és új „barátokra” talált. Mielőtt lementek a föld alá, már az öltözőben töltöttek maguknak valamit. Sok pénzt keresett, de a fizetését gyakran egy éjszaka alatt eldorbézolta. Többször járt elvonón, de nem tudtak rajta segíteni. Az egyik főorvos ajánlotta neki, hogy jöjjön Dömösre, ahol megismerte Balog Zoli bácsiékat, és megkapta az első szabadítását. Azóta, ha itallal kínálják, elmondja, hogy alkoholista, de nem iszik, mert fogadalmat tett Istennek. Szabadidejében Ajkáról jár ide segíteni. Már több napja a lelkész keze alá dolgozik, gyümölcsöt szed, sepreget, csönget, elkíséri a gyógyultakat sétálni.

Némethné Balogh Katalin az ebéd előtti közös imádkozáson. A misszió munkatársai hisznek abban, hogy nincs reménytelen eset, mindenki gyógyítható
Fotó: Havran Zoltán

Elköszönünk a segítőktől, átmegyünk a két épületrészt összekötő fedett terasz alatt, majd az ebédlő előtt megállunk egy pillanatra. A bejárat mellett, a falon helyezték el a két ikonikus vezető, a Balog házaspár emléktábláját. Zoli bácsi és Margit néni szinte az utolsó pillanatig végezték szolgálatukat. Sokan gondolnak rájuk hálával. Az étkező fölött két szolgálati lakást és egy vendégszobát alakítottak ki, az egyikben Balogh­ Katalin lakik a férjével. Az ebédlőben tizenegy megterített asztallal várják a vendégeket. Innen nyílik a konyha, ahol négy asszony dolgozik szorgalmasan. Utoljára a szépen gondozott – inkább park méretű – kertben teszünk rövid sétát. A színes virágok között kopjafa áll, melyet egy gyógyult barát faragott Zoli bácsi emlékére.

– Hatalmas borospincénk is van – mutat a szakember egy kis domb mögé. – Borospince? Itt? – Az almát és a krumplit is tárolni kell valahol!

Gyógyító evangélium

A politikailag és felekezetektől független keresztyén szervezet, a Magyar Kékkereszt Egyesület (MKKE) fő tevékenysége a szenvedélybetegségek megelőzése, terjedésük megakadályozása és a gyógyítás támogatása. A nemzetközi szervezet magyarországi alapítója a múlt század végén egy iszákos újvidéki iparos volt, aki külföldi útja során ismerte meg és fogadta be a gyógyító evangéliumot. Miután 1895-ben megalakult az MKKE, a kommunisták többször betiltották. Évtizedekig kellett várni, amíg szervezett egyházi keretek között újraindulhatott. A református egyházon belül 1981-ben alakult meg a Református Iszákosmentő Misszió. Azóta a két szervezet szoros együttműködésben munkálkodik.