A szereposztás több mint remek, a nagyszájú Abbie Hoffmant játszó Sacha Baron Cohen és a jóval visszafogottabb Tom Haydent alakító Eddie Redmayne mellett a bíró szerepében Frank Langella emelkedik ki, őszintén lehet őt utálni. A párbeszédek feszesek, frappánsak, jó a dinamikájuk, és noha a rendező nem akarta megreformálni a tárgyalótermi drámák zsánerét, a jó forgatókönyvnek és színészgárdának hála a film a megfelelő pontokon képes felháborítani, és el is gondolkodtat. Sorkin Az elnök embereitől a Híradósokig mindig az amerikai demokrácia ellentmondásait vizsgálta, rengeteg optimizmussal és hittel, relatíve pártatlanul. Ezúttal viszont bármilyen jól is fogta meg a tempót, elkötelezett demokrataként egyszerűen képtelen volt eltitkolni politikai szimpátiáját, noha a sztori egyáltalán nem indokolná, hogy a Demokrata Pártot állítsa be szimpatikusként, főleg, hogy a chicagói hetek pont az általuk kirobbantott háború ellen tiltakoztak. Ráadásul a vádlottakkal szimpatizáló liberálist csinált a film végére a Joseph Gordon-Levitt alakította ügyészből, holott a valóságban szó sem volt ilyesmiről. A fontos események viszont legalább valóban megtörténtek, lásd Bobby Seale szájának betömése vagy az esküdtszék összetételének manipulálása.
A chicagói 7-ek tárgyalása még bőven az idei amerikai tüntetéshullám előtt készült, véletlenszerűen lett az év egyik legfontosabb tengerentúli filmdrámája: érthető, hogy miért küldi a Netflix versenybe az Oscarra. Ideológiailag támadható, mégis nagyon hatásos.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!