Aaron Sorkin a hatvanas évek végéig nyúl vissza, hogy felelevenítse azt a politikai pert, melyben a Nixon-kormányzat példát statuált a radikális ellenzékkel szemben. A chicagói hetek ügye az Egyesült Államok egyik legnagyobb érdeklődés mellett lezajló bírósági tárgyalása lett: az ellenkulturális megmozdulások vezetőit perbe fogták az 1968 augusztusában megtartott, chicagói demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetéssorozat miatt, ahol tízezer, a vietnami háború ellen tiltakozó fiatal gyűlt össze. A polgármester nem engedélyezte a megmozdulást, és több mint kétszer ennyi rendfenntartót vont össze a városban: véres összecsapásokról szóló felvételek járták be a világot, és itt vált ikonikussá a „The Whole World Is Watching” azaz „Az egész világ figyel” rigmus, amelyet a Conrad Hilton Hotel előtt gyülekező tüntetők kiabáltak, miközben kamerák előtt brutálisan megverték őket a rendőrök.
Az ügyben tartott vizsgálat végül a rendőrség felelősségét állapította meg abban, hogy több száz sérülttel járó utcai harccá fajult a békésnek induló demonstráció. Novemberben aztán Nixont választották elnöknek, többek között azért, mert rendet ígért. Így kerülhetett sor a chicagói hetek tárgyalására: a zavargásokért felelősnek ítélt szervezők öt hónapon át tartó kirakatperét az elfogultságát egy pillanatig sem titkoló Julius Hoffman bíró vezette, eljárásjogi szabályokat is megsértve. A per többször káoszba fulladt, a mélypontot pedig akkor érte el, amikor a bíró utasítására az egyedüli fekete vádlottat, Bobby Seale-t hozzáláncolták a székéhez, és betömték a száját.
Fotó: Netflix
A filmet eredetileg Steven Spielberg rendezte volna, ám a 2007–2008-as nagy forgatókönyvírói sztrájk közbeszólt, majd addig tologatták a projektet, mígnem 2018-ban Aaron Sorkin ülhetett a rendezői székbe. Sorkin az Elit játszmával debütált rendezőként, de leginkább sztár-forgatókönyvíróként ismerhetjük.
A dráma a tárgyalóteremben játszódik, és ugyan néha kilépünk például a vádlottak főhadiszállására, és visszaemlékezéseket is látunk, a teljes kép, de még a tárgyalás sem áll össze a végére. Az esemény valódi médiaszenzáció volt, a tárgyaláson Allen Ginsberg költőtől Judy Collins zenészig rengetegen megjelentek. Az író-rendező Sorkin viszont úgy döntött, hogy a történelmi eseményekkel telített 1968-as évet képtelenség lenne egyetlen filmbe besűríteni, így csupán elejtett célzásokat látunk például Martin Luther King halálára vagy Robert F. Kennedy meggyilkolására. A rendező a máig kitartó politikai szembenállás alapját szerette volna bemutatni, ugyanis szerinte itt, 1968–69 környékén csúszott valahol félre és vált ketté a társadalom, és a hasadék azóta is egyre mélyül.
