A klímatudatos, de a klímát öntudatlanul rongáló bringázást némileg kifigurázó legutóbbi írásunk megjelenése után egy olvasó enyhén felháborodott üzenetében azt firtatta: nem érte-e Ábelt gyermekkorában valamiféle olyan trauma, amely kiváltó oka lehet e „korszerűtlen” hozzáállásnak? Ha igen, a nyomában keletkezett „görcs” egy ezúttal szándékos ismétléssel talán feloldható is lenne (vö. pszichoanalízis)… Nos, Ábel – azon túl, hogy úgy tartja: vannak korok, amikor a korszerűtlenség erény – tiszteli az olvasók véleményét, így rögvest végzett egy mélyfúrást emlékállományában, s lám, talált is két fölöttébb gyanús epizódot.
Hősünket az első komoly bringás trauma kisiskolásként érte, amikor apja szülőfalujának, Lengyelfalvának a határában egy földúton karikázván a közelben legelésző juhnyáj négylábú, fehér bundás őrzője felfigyelt rá, és mind a negyvenkét fogát csattogtatva űzőbe vette. Ábel ugyan ijedtében megpróbálta a keze mellett a lábát is elhelyezni a kormányon, de a bicikli sebessége ezt egyre inkább zokon vette. Igen rossz vége is lett volna a dolognak, ha a kanyarban éppen akkor (!) felbukkanó lovas szekér jószívű gazdájának ostora vissza nem űzi a kutyát a munka mezejére.
A másik eset az érettségije évében történt szülővárosában. Egy meredek, aszfaltot nélkülöző, de különféle nagyságú kövekben (a kavicsméretűtől a káposztanyomtató kőig) dúskáló kis mellékutcában. Ábel – bár más utat is választhatott volna – gondolt egy merészet, s kölcsönbiciklijével elindult lefelé. Pár méter után a kontra(fék) „megfutott”. Ettől kezdve már-már szabadesésben zörgött lefelé az utcán, a járókelők nagy riadalmára, akik megkövülten nézték a futamot. „Mi van, megbolondultál?!” – kiáltott rá a járdáról egy ismerőse, de Ábel nem állt meg magyarázkodni. A lejtő végén az utca kilencvenfokos szögben folytatódott – másoknak, ám ekkora sebességnél Ábelt óhatatlanul a szemhatárt lezáró egykori óvodájának betonkerítése várta. Ama néhány másodperc alatt sok minden átvillant az agyán, még a kéz-, láb- és egyéb töréseket eredményező szándékos eldőlés lehetősége is… De nem merte megtenni. Aztán mintegy húszméternyire a halálos kerítéstől számára máig felfoghatatlan csoda történt: kétségbeesetten lenyomta a kontraféket, és – működött! Miért, mitől, hogyan? Nem tudni. Ábel izzadságtól csatakos ingben szállt le a nyeregből – és hazáig immár tolta a kerékpárt. Mindkét eset nyilvánvalóvá tette számára, hogy: hiába, mégis van isteni gondviselés!