Hazájában félreösmerve, az udvar kegyéből kiesve, mint annak idején, a Graeven-huszárok folyamodása miatt kegyvesztetté lett sógora, a nagy Festetits György, most már Széchényi Ferenc is csak hazájának akart élni. Lángoló fajszeretettel szívében indult külföldi útjára. Csak tanulni, tapasztalatokat szerezni vágyott. Saját személyét illetőleg takarékosan élt, de ezreket költött kitűzött céljára, gyűjtve, vásárolva mindenfelé és letéve alapját megbecsülhetetlen könyv-, kép-, térkép-, címer-, pecsét- és érem-gyűjteményének. Utazásából hazatérve is csak ezzel a gyűjteménnyel foglalkozott a nemes gróf s munkája közben érte az óra, amelyben II. József haldokolva, reszkető kézzel írta alá a híres Rescriptumot, mind annak a visszavonását, amit addig Magyarországra nézve elrendelt. A legnagyobb uralkodók egyike hunyt el benne, akinek szelleme minden aprólékos kicsinyesség fölé emelkedve, igazán humanista volt s aki, ha megérti vala a magyar jellemet és alkotmányos alapra helyezkedik, mai nap neve ott tündöklenék a legnagyobb magyar királyok sorában.
[…] Nápolyitól visszatérve, ahol sok múzeumot látott, még inkább eltökélte a gróf a tervezett nemzeti gyűjteménynek a felállítását. Óriási munkájában – címerek, könyvek, iratok osztályozásában, – leginkább segített legidősebb fiának, Lajosnak a nevelője, kozsabai Tibolth Mihály, akit a gróf mindig csak „kedves barátom”-nak nevezett. Általában Széchényi Ferencben sok demokrata hajlam is volt, amely a jozefinisztikus időkben önkénytelen gyökeret vert főuraink szívében. Ebben az időszakban épen a főurak támogatták leginkább a liberális írókat s Széchényi Ferenc, midőn egyik somogymegyei birtokán a jobbágyok deputációjának tisztelgését fogadta, így szólt fiához, a későbbi nagy Istvánhoz:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!