Márpedig ez is bekövetkezett. Az ateisták sorában ugyanis bemutatnak egy igazi sátánistát, aki el is magyarázza, miért követi ezt az utat. Az ő istene ugyanis saját maga. Nem a kecskefejű bálvány, amely fordított pentagrammák díszítette ruhában ül. Az egy fricska az istenhívők felé, egy ellen-Krisztus, torz és gúnyos megjelenítése annak, mennyire lenézik a keresztények és zsidók egy Istenét. A sátánista fiatalember önmagát imádja, mindenféle hatalmat megtagad, amely fölötte állhatna, az alázatot nem ismeri és nem érti. Mivel ezt az elképzelést leginkább a sátánizmusban találta meg, így ő is arra fordult, és lám, a baloldali fősodratú brit lapban publicitást is kap.
Mert a sátán ma már jó. Ő ugyanis az a figura, aki megszemélyesíti az Istennel való szembefordulást, a bukott angyal az ész és a gondolkodás képviselője, aki mindent automatikusan visszautasít, ami Istentől jön.
Nem új keletű a probléma, egyidős az emberiséggel, ezerszer megírták ezt a viszályt nagyjaink, nekünk Madách Imre, a The Guardian olvasóinak John Milton. Csakhogy Az ember tragédiájában és az Elveszett paradicsomban egyaránt kiderül, hogy a sátán útja tévút, azon csak eltévedni lehet, s a vezető valójában lidérclángot visz a kezében, a mai nyugati társadalmakban s azok sajtójában ezeket a régi, ásatag gondolatokat már rég nem tartják fontosnak. Így aztán a sátán nem gonosz, hanem az a figura, akinek segítségével szembe lehet szállni Donald Trumppal. Vagy bárkivel, aki azt mondja, rendnek kell lenni, be kell menni dolgozni, a társadalomban élő embereknek vannak jogaik és igenis kötelességeik is. Ideillik a kínai kulturális forradalom egyik jelszava, amely szerint a lázadás mindig jogos, így a vörösgárdista tinédzserek úgy pusztíthatták el tanáraikat, hogy ők járnak el erkölcsösen, amikor kivégzik az idős professzort. Ebbe a gondolkodásmódba egyáltalán nem fér bele a jézusi tanítás arról, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Mert itt se a császár, se az Isten nem kap semmit, a császár és az Isten is egy személyben én magam vagyok.
Ezek a cikkek nagyon aprócska lépések afelé, hogy az istenhívőket társadalmi szinten kinevessék. De valóban rengeteg van belőlük, s mivel igen sok a lusta újságíró, sokszor nem eredeti cikkek születnek, csak átveszik a kolléga anyagát, átírnak néhány mondatot, s sajátjukként adják el, hogy a honoráriumot megkapják érte. Így aztán terjed a sok-sok alkalmasint gyűlöletkeltő, keresztényeket becsmérlő és kigúnyoló, nyíltan zsidóellenes írás, amelyeket olyanok írnak, akik soha életükben nem jártak templomban, nem beszélgettek vallásos zsidókkal, nem kávéztak együtt muszlimokkal. Csak annyit tudnak, hogy a fenének van kedve vasárnap délelőtt elmenni a templomba, inkább alszom még egy órát. Az ilyen cikkek eredményeként lesz a sátán a kánon része. Nem az a karakter, aki az ember elpusztítását célozza, hanem egy választási lehetőség, és mivel nekem, nyugati, felvilágosult, Istennél is sokkal okosabb embernek jogom van meghatározni a saját utamat, mehetek arrafelé is, amerre a lidércláng vezet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!