időjárás 17°C Hella 2022. május 27.
logo

A sátán ma már jó? – Háború és béke

Sitkei Levente
2021.02.10. 13:30
A sátán ma már jó? – Háború és béke

Egy nagyon felvilágosult, nyugat-európai és liberális lap nem fogja soha kijelenteni, hogy vallásosnak lenni gonosz dolog. Nem fogja rásütni a bélyeget arra, aki esetleg templomba jár ódivatú módon, vagy mondjuk elfogadja Krisztust mint Megváltót. Azt viszont kimondja, hogy a római katolikus egyház egy gonosz szervezet, amely két évezrede károkat okoz, és papjainak erkölcsisége legalábbis megkérdőjelezhető. Ilyen cikkből van naponta száz ebben-abban a trendi lapban, szertecsordogál az internet különböző csatornáin, szép borítóképet kap, amelyre az egyszeri ember rácsodálkozik, s odaírja bölcs hozzászólásában, hogy igen, rohadjon meg minden pap. Mintha legalábbis kihajtott volna a szovjetek által elültetett gyűlöletmag. Erre utal persze az a kitétel is, hogy

„a vallás valaha az emberiség ópiuma volt, de világszerte tömegek fordítanak hátat neki”.

A mondat bármelyik szovjet propagandakiadványban szerepelhetne, az emberiség ópiuma kifejezés pedig Karl Marx egyik művében olvasható. No meg 2021 januárjában a The Guardian című lapban, forrásmegjelölés nélkül, nem idézetként. Ugyanis feltehetően a szerző így gondolja.

Persze vannak alternatívák, lehet nagyon boldog, tisztességes, ­erkölcsös életet élni anélkül, hogy valaki vallásos volna. Erre a The ­Guardian is kísérletet tett, bemutatva nyolc olyan embert, akik ilyen vagy olyan módon megtagadták Istent, elfordultak a bevett formulától, és roppantul trendi módon megkérdőjelezték azt, amit valaha tanítottak nekik. A színpompás nyolcasban van hitehagyott zsidó, aki eljár a zsinagógába, kipát visel, de a szíve mélyén egyáltalán nem hiszi el, hogy Isten létezik, ám mivel megszokta a szertartást, nem hagyja abba az azokon való részvételt. Vannak köztük ateisták, agnosztikusok, humanisták. Ez utóbbi kifejezés egészen a közelmúltban vált az istentagadás szinonimájává, addig egyszerűen amolyan emberközelit jelentett, aki szereti az őt körülvevő közeget, az embereket. Ma már nem az.

A humanista ma egy vadul baloldali, a határokat eltörölni kívánó, a nemzeteket kinevető, a vallásokat elvető istentagadó.

Láttunk már ilyet, mikor egy nem túl régi kifejezés átalakul valami mássá. Olyat viszont még sose tapasztaltam, hogy a sátánimádó pozitív lehet.

Márpedig ez is bekövetkezett. Az ateisták sorában ugyanis bemutatnak egy igazi sátánistát, aki el is magyarázza, miért követi ezt az utat. Az ő istene ugyanis saját maga. Nem a kecskefejű bálvány, amely fordított pentagrammák díszítette ruhában ül. Az egy fricska az istenhívők felé, egy ellen-Krisztus, torz és gúnyos megjelenítése annak, mennyire lenézik a keresztények és zsidók egy Istenét. A sátánista fiatalember önmagát imádja, mindenféle hatalmat megtagad, amely fölötte állhatna, az alázatot nem ismeri és nem érti. Mivel ezt az elképzelést leginkább a sátánizmusban találta meg, így ő is arra fordult, és lám, a baloldali fősodratú brit lapban publicitást is kap.

Mert a sátán ma már jó. Ő ugyanis az a figura, aki megszemélyesíti az Istennel való szembefordulást, a bukott angyal az ész és a gondolkodás képviselője, aki mindent automatikusan visszautasít, ami Istentől jön.

Nem új keletű a probléma, egyidős az emberiséggel, ezerszer megírták ezt a viszályt nagyjaink, nekünk Madách Imre, a The Guardian­ olvasóinak John Milton. Csakhogy Az ember tragédiájában és az Elveszett paradicsomban egy­aránt kiderül, hogy a sátán útja tévút, azon csak eltévedni lehet, s a vezető valójában lidérclángot visz a kezében, a mai nyugati társadalmakban s azok sajtójában ezeket a régi, ásatag gondolatokat már rég nem tartják fontosnak. Így aztán a sátán nem gonosz, hanem az a figura, akinek segítségével szembe lehet szállni Donald Trumppal. Vagy bárkivel, aki azt mondja, rendnek kell lenni, be kell menni dolgozni, a társadalomban élő embereknek vannak jogaik és igenis kötelességeik is. Ideillik a kínai kulturális forradalom egyik jelszava, amely szerint a lázadás mindig jogos, így a vörösgárdista tinédzserek úgy pusztíthatták el tanáraikat, hogy ők járnak el erkölcsösen, amikor kivégzik az idős professzort. Ebbe a gondolkodásmódba egyáltalán nem fér bele a jézusi tanítás arról, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Mert itt se a császár, se az Isten nem kap semmit, a császár és az Isten is egy személyben én magam vagyok.

Sátánista jelképek egy angliai fesztiválon. Fricska az istenhívőknek? Fotó: Getty Images

Ezek a cikkek nagyon aprócska lépések afelé, hogy az istenhívőket társadalmi szinten kinevessék. De valóban rengeteg van belőlük, s mivel igen sok a lusta újságíró, sokszor nem eredeti cikkek születnek, csak átveszik a kolléga anyagát, átírnak néhány mondatot, s sajátjukként adják el, hogy a honoráriumot megkapják érte. Így aztán terjed a sok-sok alkalmasint gyűlöletkeltő, keresztényeket becsmérlő és kigúnyoló, nyíltan zsidóellenes írás, amelyeket olyanok írnak, akik soha életükben nem jártak templomban, nem beszélgettek vallásos zsidókkal, nem kávéztak együtt muszlimokkal. Csak annyit tudnak, hogy a fenének van kedve vasárnap délelőtt elmenni a templomba, inkább alszom még egy órát. Az ilyen cikkek eredményeként lesz a sátán a kánon része. Nem az a karakter, aki az ember elpusztítását célozza, hanem egy választási lehetőség, és mivel nekem, nyugati, felvilágosult, Istennél is sokkal okosabb embernek jogom van meghatározni a saját utamat, mehetek arrafelé is, amerre a lidércláng vezet.

A sátánisták egyik szóvivője állítása szerint rendszeresen halálos fenyegetéseket kap különböző keresztény-neonáci csoportoktól, mint például a Ku-Klux-Klan. Ennek fényében az olvasónak el kell döntenie, hogy a sátánimádókat vagy a fehér csuklyás varázslókat támogatja, akik kereszteket égetnek négerek házai előtt. Dilemmának tűnik, pedig nem az. Ugyanis nem kell és nem is szabad ebbe a viszályba belecsöppenni, a sátánisták nem lesznek jók azért, mert a csuklyások rosszak, és fordítva is ugyanígy áll a helyzet. Mindenkinek természetesen saját szabad akarata van, hogy eldöntse, merre haladjon, épp ez a lényeg. Választhatom a sátánt és az Istent is. De az aggasztó, hogy a The Guardian a sátánt választja.