Borsodnádasdi anzix

„Kedves Barátom! Hát Miskolcnál Nádasd feltétlenül szebb és csinosabb. Egyelőre csak ennyit és még, hogy amióta itt vagyok, mindig süt a nap.”

Nyilvánvaló, hogy az országban egyre több település fedezi fel közeli s távoli múltját, és egyre több történelemtanár, helytörténész mutatja be nem kis büszkeséggel a saját faluját, városát. Elengedhetetlenül fontos a munkájuk, hiszen a helyhez kötődés érzelmi fonalának, az önbecsülésnek és a lokálpatriotizmusnak a megerősítésén kívül a „nagy” történelemhez, kultúrtörténethez is hozzá tudnak járulni fontos adatokkal, tényekkel. Az is nyilvánvaló, hogy képes formában is látott már napvilágot efféle kiadvány, azonban Sági Tibornak az Üdvözlet Borsodnádasdról című, immár második, bővített kiadású kötete mégis más.

A szemelvények és (fotó)képeslapok (utóbbiak szám szerint 104) „önmagukért beszélnek”, könnyen befogadhatóvá, élvezetessé és bármikor bárhol felüthetővé teszik a könyvet. A belső címlapon szereplő képeslapon a nádasdi tó látható csodálatos, hegyekkel ölelt háttérpanorámával, a ráírt szöveg pedig a következő: „Ez a mi kicsi strandunk. Nagyságos asszony kezeit csókolja szívélyes üdvözlettel Dénes.” A kolóniákat, lakótelepeket, tavakat, templomokat és egyéb tematikájú képeslapokat váltják az egy-egy oldalon olvasható, a településre jellemző történelmi források, írott emlékek közül a régi újságcikkek, versek, életrajzok, intézményi, levéltári dokumentumok. A kisvároshoz szorosan kapcsolódik a bányászat és a lemezgyár, ez utóbbi létrejöttét 1864-re tehetjük. A lemezgyártás fellegvára volt, a magyar Ruhr-vidék, ahonnan vödrök, lapátok, ásók, csatornák kerültek ki többek között. Hosszú évtizedeken át tartó, folyton megújuló virágzása után 1990-ben szűnt meg. Borsodnádasdi szemmel: meghalt. Ezt az érzelmi kötődést igazolja, hogy Kávay Gáspár A mi gyárunknak lelke van címmel verset is írt. Az 1936-ban született mű egyszerű, négysoros versszakai némi propagandisztikus színezetet is hordoznak, azonban az elkötelezettsége a gyár iránt megkérdőjelezhetetlen: „Nézz Keletre, vagy Nyugatra, / Hol a gyárnak így lelke van, / Van kenyere a munkásnak, / S nincs közöttük boldogtalan. / Kérges, kemény, nagy munkára / A szent hitben erőt nyernek, / Munkáson és munkaadón / Áldása van így Istennek.”

Olvasható a könyvben az az újságcikk, amely azt bizonyítja, hogy Gárdonyi Géza A nádasdi kutya című elbeszélése valós alapokon nyugszik. Szabó Dezső Életeim című művében is megemlíti Nádasdot, még pontosabban azt az affért és félreértést, amikor az iskolai vizsgáztatót pincérnek nézte. Szerepel benne a Szamár-sziget borsodnádasdi foglya, Boza Nagy József, de olvashatunk falusi boltosokról és a templomok építőmestereiről is. És nem utolsósorban a kisváros egyetlen élő népszokásáról, a molnárkalácssütésről is tájékozódhatunk. Borsodnádasdon ugyanis nagyon sok sütővas lelhető fel, ennek pedig az az oka, hogy a már említett lemezgyár évente több ezer mázsa hengerelt vasat, kerékabroncsot és különböző típusú lemezt gyártott, így nagy mennyiségben megjelent a településen a sütővasak készítéséhez való alapanyag. A molnárkalács, ami valójában ostya, igazi ropogós csemege, az évente megrendezett fesztiválon kap főszerepet és időtállóságot.

Színesítik a kiadványt a képeslap fohásza, munkásrendszabályok és levéltitkok, azaz válogatás a képeslapok üzeneteiből. Zárásul ezekből egy: „Kedves Barátom! Hát Miskolcnál Nádasd feltétlenül szebb és csinosabb. Egyelőre csak ennyit és még, hogy amióta itt vagyok, mindig süt a nap.”

(Sági Tibor: Üdvözlet Borsodnádasdról. Második, bővített kiadás. Borsodnádasd, 2020, 183 oldal. Ármegjelölés nélkül)

(A borítóképen Borsodnádasd falu határa. Forrás: borsodnadasd.hu)