Gyermekdal

Elképzelésem szerint már a dallam is kommunikáció, s ebből fejlődött ki a nyelv.

Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerzõ, zenetudós, világhírû zenepedagógus, népzenekutató szobra az I. kerületi Európa ligetben a Bécsi kapu térnél. Varga Imre alkotása 1982-ból. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Jászai Csaba

Mi volt előbb: zene vagy nyelv? Elképzelésem szerint már a dallam is kommunikáció, s ebből fejlődött ki a nyelv. Erre sok minden utal. Például a baba első dallamszerű megnyilvánulásai. A zene elsődlegességére utal a munkafolyamatok kapcsán mondott rigmus vagy munkadal.

A művész néha jobban megérez dolgokat, mint a nyelvész. Kodály Zoltán többször is érinti a dal (zene) és a nyelv kapcsolatát. „Hogy nyelv és zene együttjár: feltevés.” De határozottan kijelenti: „A nyelv elsősorban zenei jelenség. Van dallama, ritmusa, hangsúlya, hangszíne, dinamikája. Az egyszólamú zene minden eleme megvan benne, éppen csak a többszólamúság tünetei, a harmónia jelensége nem.” Kodály ráérzett arra, hogy a hagyományok átadását, alakulását, sőt keletkezését is remekül lehet tanulmányozni a gyermekkultúrában (gyermekfolklórban, gyermeknyelvben). „A népdal psychológiájának tanulmányozására legalkalmasabb a gyermekdal, mert itt mintegy »in statu nascendi« tárul elénk. Szinte előttünk folyik le a bomlás, új alakulás, romlás, bővülés, kopás, zsugorodás, új változat születése; látjuk miből mi alakul. Ősrégi és vadonatúj elemek megférnek, vegyülnek, majd szétválnak.”

Elsőre talán érthetetlen, hogy a gyermek mennyire képes újraalkotni, megismételni az ember kulturális fejlődését. „Minden ország kutatója egyetért abban, hogy a gyermekhagyomány őrzi a legrégibb elemeit a néphagyománynak.” Ennek magyarázata az, hogy a gyermek egy veleszületett kultúra-, benne zene- és nyelvelsajátító programmal születik, amely lehetővé teszi, hogyha megfelelő a környezet (család, cselekvő és beszélő közösség), akkor ez a program kiváltódik, beindul. Hangsúlyozom: ehhez kell a támogató közeg. Ezért nagy a család, a bölcsőde, az óvoda és persze az iskola felelőssége. A gyermekvilág sok tekintetben visszaüt a kezdetekre: „A gyermektársadalom még nem ismer osztályokat. A gyermek még őskommunizmusban él. Így nem találunk más rugót zenei és szövegbeli meg nyelvi (jelenségei) mögött, mint a centrifugális és centripetális erők szabad játékát.” A gyermekkultúra, akár az ősközösségi, osztatlan: „A gyermek nem zenél: osztatlan egység az ének, tánc, játék… Gyermekrajz gyermeknyelv, párhuzamos gyermekpsychológia.”

Fejlődésünk során azonban szétválik az, ami egykor és gyermekként is mindannyiunkban egy volt. Esetünkben zene és nyelv.

Kodály szerint meg kell teremteni ismét a zenei és nyelvi fejlődés egységét. „A nyelvérzék teljességéhez tartozik a zenei nyelvhelyesség érzéke is… S ha azt követeljük minden magyarul beszélőtől, hogy ne csak szövege legyen hibátlan, hanem a dallama is, sok esztendő munkájára készülünk.” Ezért állt a nyelvművelő, főleg a beszédművelő mozgalom élére. Felfigyelt például erre: „Zenei elemekre veszedelmes az idegen nyelvek beszélése.

Önkéntelen átveszünk egy tipikus idegen hanglejtést.” De ez múló és javítható hiba. Fontosabb, hogy visszataláljunk zenei anyanyelvünkhöz, melyhez a legjobb út Kodály szerint a népzene, népdal. Kodály számára egyértelmű, hogy van emelkedettebb, másként igényesebb, vagy mondhatjuk úgy is, hogy művészibb nyelvhasználat, s az pedig már majdnem zene: „A zene nem egyéb, mint emelkedettebb nyelv.” Fontos erre a szintre törekedni: „Mihelyt a nyelv a művészet eszközévé válik, zenei eleme is fontos lesz. Maradandóságot csak művészi alkotásokban érhet el.” S ezzel visszatértünk a kezdetekhez: így lesz zene és nyelv örök és szétválaszthatatlan egység. Hogy is mondja (dalolja) Babits: „Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” (A Kodály-idézetek a Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers című kötetből származnak.)

(A borítóképen: Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, világhírű zenepedagógus, népzenekutató szobra az I. kerületi Európa ligetben a Bécsi kapu térnél. Varga Imre alkotása 1982-ból. Fotó: MTVA Bizományosi/Jászai Csaba)