Itt sivár és lepusztult vidéken, vad bozótok díszletei között, egy porladó faluban él főhőse. Ötvenöt éves, juhait őrző pásztor, aki legeltetés közben három esztendő alatt százezer makkot ültet el. Szabályos és szisztematikus módszerességgel, egy 11 kilométer hosszú, három kilométer széles sávban.
Csudálatosan nemes szenvedély vezérli: Giono elkötelezett prófétája a természethez ragaszkodó ember örök utópiájának. Az elemekkel küzdő pásztor által szívósan elültetett makkszemekből a provence-i domboldalon gyönyörű erdőség sarjad – minden romlás, világháborús pusztítás, szegénység és hivatali packázások ellenére. Ez a pásztor szinte a bűnbeesés előtti aranykorban él, aki a sivatagból is Kánaánt képes teremteni. „Isten bajnoka” – aki mindenkinél többet tud a reményről és a természetes ösztönökről. Egyszerű nyájőrző, aki secundum naturam, természetéből fakadóan hordozza az archaikus civilizációt.
Fotó: Facebook.com/revistalapomona
Hasonló megfontolásból ragad tollat a magyar Tömörkény István is a subás tanyai gazdák védelmében (Gyümölcsök között) – gondold csak át, mai „felebarátom” a tanyai munka sokrétű és összetett nehézségét! Persze a végeredmény, a „termelői” gyümölcspiacon a tanyáról származó áru minden korokban, így ma is „drága” – ámde nemes szenvedélyt és csodás minőséget takar. És a boldog idők balvégzetéből ez a régi és kiterjedt őstermelői tanyavilág nem létezik ma már.
A Tömörkény-féle színes életképek, ahol ezeket a gyümölcsöket, s köztük az „őshonosokat” szekérszámra kínálják, és még kaphatni is belőlük – egyáltalán nincsenek már.
„Tisztelt felebarátom, aki családapai erényeidnél fogva olykor magad mégy ki a piacra kora reggel, hogy némi gyümölcsöt bevásárolj, aki nem arra a piacra mégy, ahol az úgynevezett ismételadók, köznyelven kofák táboroznak, hanem emide mégy, ahol az úgynevezett őstermelő, köznyelven paraszt méri a kocsi hátulján a saraglyából a gyümölcsöt s aki azt mondod elkeseredve s bizonyos fokú haraggal eme subások ellen, hogy lehetetlenség ettől a néptől vásárolni, mert olyan drágán ad mindent, tisztelt felebarátom, mondok neked valamit. Hogy: ha egy árva garasodba sem került volna a föld, amin a gyümölcs terem, ha semmi dolgodba és aggodalmadba nem került volna a fa, ami a gyümölcsöt adja, ha annak ajnározását, védését, meszelését, locsolását, hernyózását helyetted mind az Úr angyalai végezték volna s ha a Karbunkulus király fizetné helyetted az utánad járó adót, mondom, ha neked tisztán csak az a dolgod volna: megszedni a fákat, behordani a gyümölcsöt a tanyába, ott osztályozni, válogatni, kigarabolyozni, tiszta kendőkkel lekötni, azután a kocsira szalma közé elrakni, a kocsi kerekét rendesen megkenni, éjfélkor fölkelni, a lovakat fölszerszámozni, befogni, éjfél után fél egy órakor a sötétben útnak indulni s négy óra hosszat haladni be a városig lépésben, hogy se a gyümölcs össze ne törjön, se a hajnali piacról le ne késs, mert különben rossz helyet kapsz s azután a piacra érve a sötét őszi reggelen akár esőben pakolássz ki a kocsiból s várd rendületlenül a saroglya sarkába délig a vevőt s nézd kegyetlen nembánomsággal, hogy mint áznak-fáznak veled együtt elfáradt lovacskáid: mondom, tisztelt felebarátom, ha a gyümölcs neked teljesen ingyen volna, csak épen hogy ily módon behoztad, – akkor sem adnád, a tulajdon munkádra és törekedésre való tekintettel olcsóbban, mint ahogy kapod…”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!