Rizsa

Nincs időd megírni a szakdolgozatot? Soha nem jártál könyvtárban? Egyszerűen lusta vagy? Semmi gond: várnak a szakdolgozatíró cégek, százezer és háromszázezer forint között ma már bárki vehet diplomamunkát. Így kérdés, a tandíj mire szolgál: tudást veszünk vagy diplomát?

Hallgatók az ELTE egyetemi könyvtárában, 2020. Ha az ember elolvasta a szakirodalmat, a munka megírása a folyamat legrövidebb része Fotó: KALLUS GYORGY Forrás: Világgazdaság–Kallus György

Magyarországon virágzik a szakdolgozatíró-ipar. Egyszerű Google-keresésben a szakdolgozat címszóra fizetett és organikus linkek lepik el a képernyőt, az első tíz találatból nyolc biztos szakdolgozatírókat ajánl. Többségük azzal reklámozza magát, hogy tanácsadó blogot vezet, amely a nagyobb lélegzetű írásmű során felmerülő hibákra hívja fel a figyelmet, és trükköket ajánl azok elkerülésére. A poszt végén jön az ajánlat, hogy ha mindez nem elég, a cég boldogan segít „a szakirodalom gyűjtésében, prezentációk készítésében, diagramok elkészítésében” – de akár a teljes dolgozatot is átvállalják az első betűtől az utolsóig. Nem csak záródolgozat esetében. Házi dolgozat éppúgy készülhet idegen tollakból, mint doktori disszertáció. Igaz, az ár azért más lesz…

„Ettől még tükörbe tudok nézni”

A tanulmányi szint mellett a nyelv, a terjedelem, a határidő és a kutatás specializáltsága befolyásolja az árképzést. Az egy- vagy néhány fős szolgáltatók általában téma alapján áraznak, mivel maguk nem értenek mindenhez, így hosszabb ideig tart például egy történelem szakos tanárnak megírnia a kvantummechanika-szakdolgozatot, mint a vallásfilozófiait. A nagyobb írói bázissal rendelkező cégek szakosodott írókkal dolgoznak, akik adott témakörben meghatározott idő alatt termelik a kívánt munkákat.

Alapképzésen oldalanként 3200–3500 forintba kerül egy magyar nyelvű szakdolgozat, angolul ugyanez 3500–4000 forint között mozog. Mesterképzésen az ár 4200–4500 forint közé esik magyarul, angolul 4500–5000 közé. Mivel alapképzésen általában 30-50, mesterképzésen pedig 50-70 oldalas dolgozatokat várnak el a hallgatóktól, ezért alapképzésen magyarul átlagosan 130 ezer forintért lehet dolgozathoz jutni. Mesterképzésen mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, hatvanoldalas dolgozat 260 ezerbe is kerülhet. Az angol árak még magasabbak.

Kérdés, hogy megéri-e. Az egyik szakdolgozatíró cég hozzászólója szerint mindenképp.

A közgazdászként dolgozó, másoddiplomára hajtó hallgató saját bevallása szerint borzalmasan lassan ír, és nem akart több hét szabadságot kivenni, hogy feleslegesen könyvtárban töltse az időt, hanem megcsinálta az empirikus kutatást, és kiadta egy cégnek, hogy azt „értelmetlen rizsával”, szakirodalmi alátámasztással felduzzassza. Jelest kapott, és nem érzi, hogy szakmailag kevesebb lenne ettől. Az etikátlanságot nem tagadja, bár „ettől még tükörbe tudok nézni”.

A különféle internetes fórumokon a hallgatók rendre mesélik el történeteiket, hogy „teljesen felesleges” szakdolgozatot írni, mert „úgysem jó semmire” és „csak az időt pazarolja”, meg egyébként is az, hogy ők szakdolgozatírókhoz fordulnak, valójában a magyar egyetemek hibája, mert gyakorlat helyett csak elméletet tanítanak.

Pacz Mercédesz korábban rendszeresen írt szakdolgozatokat. Az első munkát úgy kapta, hogy egy ismerőse megkérdezte, átnézné-e nyelvtanilag valakinek a szövegét. Amikor találkozott az illetővel, derült ki, hogy ennél jóval többről van szó.

– Akik hozzám fordultak, azoknak szinte mindnek az volt a gondja, hogy rengeteg anyaguk volt, de nem tudtak kérdéseket feltenni, így választ találni sem, nem tudták kiválasztani, hogy adott témából mire van szükségük – meséli a többszakos tanár, aki gazdaságtól marketingen át számos témából írt már.

Lelkiismeretes konzulensek esetén nem fordulhat elő ez a probléma. Valóban gyakori, hogy – különösen alapszakos hallgatók esetén, akik még soha nem írtak hosszabb dolgozatot – túl tág a vizsgálni kívánt téma, és nincs meg a pontos kérdés, amelyet körbe kellene járni.

A konzulens azonban ebben kell hogy segítsen, hogy elinduljon a szellemi munka, meghatározzák a kérdést és a hozzá tartozó módszertant, amellyel a hallgató dolgozhat. Előfordul azonban, hogy a sok száz fős évfolyamok esetén a konzulensek egyszer látják a dolgozatot, amelyek leginkább az utolsó két hétben érkeznek be, visszajeleznek bizonyos javítanivalókat, és mikor ezeket megkapják, elkönyvelik, hogy a dolgozat védésre bocsátható. A nemtörődömséget pótolhatja az úgynevezett szakdolgozati coach, aki hivatalosan konzultál a hallgatóval, és gyakorlatilag a konzulens munkáját végezve tereli a munkát. Nem hivatalosan a coachok azonban a szakdolgozatírók modern elnevezései, annyi különbséggel, hogy az ő felbérlésükben már a védésre felkészítés is benne van.

– Ha valahol kibukhat, hogy nem saját a munka, az a védés – mondja el Schottner Krisztina, a Milton Friedman Egyetem oktatási rektorhelyettese. – A védésen ugyanis szakmai beszélgetés alakul ki a hallgató és a bírálóbizottság között, ahol ha a hallgató nem ismeri a témát behatóan, kiütközhetnek a problémák.

Hallgatók az ELTE egyetemi könyvtárában, 2020. Ha az ember elolvasta a szakirodalmat, a munka megírása a folyamat legrövidebb része
Fotó: Világgazdaság/Kallus György

Súlyos lustaság

Erre az a megoldás, ha az illető megtanulja dolgozatát, ilyenkor a lebukás veszélye minimális. Azonban akiknek nincs idejük megírni a dolgozatot, általában a felkészülésre sem fordítanak megfelelő mennyiségű időt. Ráadásul szakértők szerint körülbelül tízszer annyi időbe kerül megtanulni egy témát, mint folyamatosan foglalkozni vele. Az írás, ha az ember elolvasta a szakirodalmat, a folyamat legrövidebb része, azonban a hallgatók mégis ettől tartanak a legjobban – mondván, nekik erre nincs idejük.

A szakdolgozatíró cégek szerint nappalis hallgatók ritkán jelentkeznek, az csak súlyos lustaság esetén fordul elő. Gyakoribb, hogy munkavállalók, kismamák keresik meg őket, esetleg a későn ébredő levelezős, távoktatásban részt vevő hallgatók. Ők, ha elég pénzzel rendelkeznek, könnyen át tudnak csúszni a védésen a szakdolgozatíró cégek segítségével. Ha nemcsak idejük, de pénzük sincs, tehát maguk írják a dolgozatot, de másolnak, akkor futhatnak bele az egyre gyakoribb plágiumszűrő rendszerekbe, amelyek közül a profibb programok nemcsak a szövegbeli, de a strukturális egyezést is kiszűrik. Számos cég alkalmaz plágiumszűrőt, de a programok nem egyformán érzékenyek. Így fordulhatott elő az egyik hazai egyetemen, hogy két nem azonos szakra járó hallgató nem azonos témában, de azonos céggel íratott dolgozata megbukott. A plágiumszűrő az első esetében nem jelzett semmit, a másodiknál pedig nem szövegbeli, hanem strukturális egyezést mutatott.

A hallgatók szerencsétlensége az volt, hogy azonos opponenshez kerültek, aki oldalanként hasonlította össze a két munkát, és így derült ki, hogy bár a téma más volt, de a kutatások diagramjai, következtetései ugyanazok, és a szakirodalmi alapvetésben is voltak hasonlóságok.

– Egyre több egyetem alkalmaz plágiumszűrő programokat, és ez előbb-utóbb gondot fog okozni a szakdolgozatíró cégeknek, mivel általában ők sem a nulláról kezdik el írni az egyes munkákat, hanem típusokat töltenek fel tartalommal, változtatnak meg bennük bizonyos oldalakat. A plágiumszűrők azonban ezeket egyre inkább jelzik – magyarázza Schottner Krisztina.

Szunyogh Gábor, az Óbudai Egyetem nyugdíjazott professzora szerint is hasznosak a plágiumszűrők, bár – teszi hozzá – kérdés, azok mennyire ismerik fel az internet előtt készült szakanyagokat. Ő olyan matematikai-csillagászati szakdolgozattal találkozott, amely szóról szóra megegyezett egy harminc évvel azelőtti, még tanársegéd korában látott egyetemi jegyzettel. Opponensként megpróbálta felhívni a hallgató figyelmét arra, hogy jó lenne visszavonnia a dolgozatot, aki azonban nem tette meg, mivel nem akarta elhinni, hogy valaki emlékezhet egy harminc évvel korábbi munkára.

Rabló-pandúr

Németh István informatikus szerint a rabló-pandúr játék a szakdolgozatok kapcsán is folyamatos, így a plágiumszűrők fejlődésével elképzelhető, hogy hamarosan olyan mesterséges intelligenciát vezetnek be a cégek, amely kifejezetten az egyezések automatikus kiszűrésére és javítására összpontosít majd. Így a szakdolgozatíró cégek sem kerülhetnek bajba.

Mivel a lebukás esélye kicsi, ezért piacuk annak ellenére virágzik, hogy a hallgatóknak mind alá kell írniuk a nyilatkozatot, hogy a dolgozat a saját szellemi termékük. Ezzel az egyetemek védik magukat, hogy amennyiben a hallgató megbukik akár a plágiumszűrőn, akár a védésen, de nem ismeri el a helyzetet, még bíróság elé is vihető az ügy. Az egyetemeknek azonban nem érdekük a per, mivel az egyrészt rontja az intézmény megítélését, másrészt sok időbe kerül, így a neves egyetemekről az elmúlt években egyetlen diák sem került bíróság elé, bár a tanárok mind elismerik, hogy létező problémáról van szó.

Egyes oktatók felvetik, hogy a szakdolgozat­író cégek valójában a hazai diákok hozzáállásának, illetve annak a piaci problémának a visszatükröződései, hogy mennyi egyetemi hallgatóra van szükség az országban. Számos jelenlegi hallgató ugyanis nem államilag finanszírozott, hanem önköltséges képzésre jár. A törvény szerint a tandíj megfizetésével a hallgató szolgáltatást vesz: részt vehet az órákon. A tanárok viszont sokszor látják úgy, hogy a hallgatók sokkal inkább úgy vélik, a befizetett összegért cserébe ők nem tudást, hanem diplomát vesznek, így az egyetem ne nagyon gördítsen akadályt eléjük. Például fogadja el, ha mással íratják a dolgozatukat. Ez esetben viszont kérdés, hogy akkor mi különbözteti meg a hivatalosan kiadott papírt az Ecseri piacon megvettől.