Az idén 21 éves mohácsi Poklade zenekar neve egyértelmű tisztelgés a híres szülőváros hagyományai előtt, a sokácok nevezik így a busójárást. A poklade horvátul általánosságban egyébként karnevált jelent, de átváltozást is. A zenekar második lemezének címe Balkántransz – ennél jobban nem is jelezhetnék, miféle átváltozásra kell gondolnunk.
Élő tradíciók zenei továbbéléséről van szó, hiszen a kultúrtörténeti alap az album ismertetője szerint a tamburazene fellegváraként is emlegetett Mohács, ahol a régi boldog időkben az is megesett, hogy 13 kocsmában 13 különböző tamburazenekar húzta a talpalávalót.
A Poklade tagjai az 1994-ben alapított, a műfaj megmentőjeként is emlegetett Mohácsi Tamburaiskolában indultak el a hangszereik mesterévé válásának útján, mára méltán foglalnak el elismert helyet a Kárpát-medencei olvasztótégely népzenei életében. Csak a szómágia kedvéért soroljuk föl a megszólaltatott hangszercsaládot: prímtambura, basszprímtambura, tamburabőgő, tamburabrácsa. De hogy rendes aljuk legyen az ütemeknek, gyakran előveszik a tapant, vagyis a kétfenekű dobot (hívják még tupannak, bubanjnak, illetve davulnak is) meg a darbukát is, a jellegzetes, homokóra alakú, alul nyitott dobot, amely még Észak-Afrikából indult el, hogy aztán a tradicionális arab és keleti zenéken keresztül meghódítsa az egész világot jellegzetes hangzásával. Az ütőhangszerek családjának egyik legkönnyebben hordozható, tenyérrel vagy gyorsan pergetve ujjakkal is megszólaltatható darabja, szintén sok neve van még, egyik szebb, mint a másik: kehelydob, tarabuka, debuka, doumbek, dumbec, dumbeg, dumbelek, toumperleki, tablah.
Az együttes tagjai heten vannak (Andrics Attila, Bischof Dávid, Bóka Balázs Andor, Balog Tamás „Cérna”, Pávkovics István, Cselinácz Marko, Róka Roland), hárman közülük énekelnek is, így az impozáns színpadképhez és hangzásbeli sűrűséghez gazdag vokálokat is kapunk, pláne, mikor bekapcsolódik a két rendszeres vendégművész, Gráf Vivien éneke és Babcsán Bence (a Babra zenekarból) szaxofonja vagy klarinétja.
A lemez nem egy tájegységre vagy irányzatra összpontosít, hanem szabad átéléssel vezet elő makedón, sokác, horvát, szerb, bosnyák, cigány dallamokat. Szépen megfér itt egymás mellett a Cicka már-már erotikusan kígyózó szaxofonfőtémája, a Cigansko kolo vérpezsdítő, csiklandozó vágtatása, a Još ne sviće rujna zora fojtott érzelmektől feszes lírája vagy a Moj dilbere nagyívű elvágyódása (jaj de szépen kiereszti a hangját Gráf Vivien a harmadik perctől!).
