Amiről nem illik beszélni

Mutassatok egy, csak egyetlenegy embert, aki mustár nélkül eszi ezeket!

Forrás: Pixabay

Akasztott ember házában nem emlegetünk kötelet, fine dining gasztrodzsemborin pedig nem beszélünk virsliről… – mondta magában Rezeda Kázmér, és valóban…

Sem virsliről, sem szafaládéról, sem pediglen krinolinról. Az ilyesmi magánügy. Némiképp szégyellnivaló. Mint a rokon, ki börtönben ül.

– Holott – és Rezeda Kázmér felcihelődött, hogy útnak eredjen – eszi mindenki. – Ennek oka pedig ismeretlen. Igaz, Berkesi András-regényeket is olvasnak a mai napig, ami szintúgy megmagyarázhatatlan.

Virsli, szafaládé, krinolin.

– Érdemes és nem tanulság nélkül való vetni egy pillantást, mit is ír ezekről korunk enciklopédiája – gondolta Rezeda Kázmér, és vetett egy pillantást:

„A virsli a vörösáruk csoportjába tartozó, pépesítéssel készülő húskészítmény. A hagyományos (jó minőségű) virsli alapanyaga 40% marhacomb, 35% sertésszalonna, 20% jég, emellett fűszereket tartalmaz, ezeket az alapanyagokat a krémességig pépesítik a jéggel, amit fokozatosan adagolnak, majd a prádnak nevezett húspépet bélbe töltik (többnyire juh vékonybélbe, emészthető, fehérje vagy cellulóz alapú mesterséges bélbe), főzik és esetleg füstölik. A pépesítésnek köszönhetően a végtermék egységes szerkezetű és színű.” Hát ez pompás…

Továbbá: „A 2017 augusztusában kiadott Magyar Élelmiszerkönyv már pontosan előírja, milyen szempontoknak kell megfelelnie egy hústerméknek ahhoz, hogy szafaládévá lehessen nyilvánítani. A szafaládé eszerint 28-36 mm átmérőjű, természetes vagy műbélbe töltött húspép alapú termék lehet. Hőkezelhetik főzéssel, lehet füstölt vagy füstöletlen, esetleg füst ízesítésű. A szafaládé színhústartalma legalább 55% kell, hogy legyen, valamint további legalább 10% hústartalomnak kell származnia a csontokról mechanikusan lefejtett húsból. Leggyakrabban fekete borssal, gyömbérrel, paprikával és fokhagymával fűszerezett, bélbe töltött, általában párban árusított. A minőségi szafaládét a virslihez hasonlóan főleg marhahúsból készítik, de fűszerezésük és vastagságuk különböző.”

Ezek szerint a szafaládé tehát „egy olyan hústermék, mely legalább 65% hústartalommal rendelkezik összesen. Ezzel a számmal pedig a legtöbb más, húspép alapú terméket – a hagyományos vagy frankfurti virslit, a krinolint, illetve a csemege debrecenit – megelőzi.”

Minden világos…

És akkor még ez maradt:

„A krinolin is közel hasonló a virslihez, azonban vastagabb. Kb. 3-3,5 cm átmérőjű, húspépet tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstölt vagy füst ízesítésű húskészítmény. Természetes és műbél­be is lehet tölteni. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 40%. Nem tartalmaz 3 mm-nél nagyobb índarabot. Harapás után se nem puha, se nem kemény, jól összeáll. Színe világos rózsaszínű. Fűszerezése: bors, fokhagyma és fűszerpaprika. A tényleges fűszerösszetétel tájegységenként eltérő. Kellemesen, enyhén sós ízű. Enyhén füstös illatú és ízű. A minőségi krinolin remek reggeli!”

– Hiába no, a tanult embernek nincsen párja… – gondolta Rezeda Kázmér, és megpróbálta kitalálni, melyiket is kívánja éppen a legjobban. – De talán mindegy is – morfondírozott tovább, hiszen mindhárom lelke a mustár. Meg a torma. Meg a gulyáskrém, bár kétségtelen, hogy a gulyáskrém súlyosbító körülmény, nagyjából, mint az ittasság. De ettől még tény, hogy miképpen mondjuk grenadírmars sem létezhet odakapott, lekozmált alja nélkül, vagy rántott sajt tartár nélkül, úgy virsli, szafaládé és krinolin sem létezhet mustár és torma nélkül. Mutassatok egy, csak egyetlenegy embert, aki mustár nélkül eszi ezeket!

Fotó: Pixabay

Valószínű, hogy Rezeda Kázmérnak ebben igaza van.

Amúgy a virsli bármely napszakban alkalmatos. Reggel, forrón, puha cipóval, sok mustárral, teával. Ám kétségtelen, hogy a virsli igazi kísérője a mustár mellett a sör. Avagy a ser, hogy megidézzük a letűnt kort, amely azért is szebb és jobb volt, mert még állt az Arabs Szürke, ahol egy bizonyos huszárezredes imigyen okoskodott: „Isten tudná megmondani, hogy mi az íz, amely az állott sörből fakad. Mintha a komló virágozna ki benne, mintha csillapítana, mérsékelne, jóllakatna ízével. Az állott sörnek éppen úgy vannak kedvelői, mint a frissen csapolt sörnek.”

S abban az egykorvolt világban állt még az a kávéház is, ahol egy bizonyos hírlapíró volt barátságban Olgával, a kasszírnővel, ártatlan barátság volt az, „s Olga ugyancsak nem lepődött meg akkor sem, amikor egyik-másik hírlapíróért (így Széplakiért is) elkerülhetetlen helyzetekben jótállást kellett vállalnia a császárszakállas főpincérnél kiszolgáltatandó rántották, sonkacsontok, ecetes és olajos párizsiak, szardiniák, tormás virslik, szalámigerezdek, vajaskenyerek, hagymás heringek, császárhúsok, füstölt kolbászok dolgában, már amilyen eledelekkel a pénztelen hírlapírók táplálkozni szoktak”.

Szóval a virsli mindig is a pénztelen hírlapírók eledele volt…

S persze lehet sütni is, de mégiscsak főve az igazi, kézzel, papírtálcáról, felhígított mustárral, jó kenyérrel. Avagy frankfurti levesbe főzve, savanya káposztával, tejfellel, szilveszteri hajnalon, másnapos gyomornak.

Ami viszont bizonyos, hogy a szafaládénak és a krinolinnak nincsen ekkora mozgástere. Ezeket reggel kell enni csak, főve, mustárral, kenyérrel vagy zsemlyével, legfeljebb ha sós kiflivel. Még ha megsértődnek is ezen a szafaládékból meg krinolinokból doktorált urak.

– Én nem tehetek róla… – gondolta Rezeda Kázmér, aztán feltett melegedni egy láboskában vizet, hogy megfőzzön benne egy…

Reggel volt. Vajon mit?