A szosiöl média nagy hatással van a fiatalokra – mondja a rádióban egy interjúalany, mire Ábelnek elborul az arca, mert rá meg az vagyon nagy és kedvezőtlen hatással, amikor valaki nyilvánosan és önfeledten rongálja saját anyanyelvét. Ha csak az övé lenne, bánná a kánya, de a nyelv közös alkotásunk – közkincs. Így Ábel is a károsultak közé tartozik. S történik mindez egy olyan nyelvvel, amelynek sokoldalúságát, kifejező- és teremtőerejét szabad időnkben magunk is képesek vagyunk az egekig magasztalni, mondván: egyedülálló a maga nemében! És ez így is van, csak hát jön ez a fránya szosiöl média, a hómofisz, a random, a beksztédzs és társaik, s időnként egy icipicit megerőszakolják. Néha csoportosan is. Csak reménykedhetünk, hogy az erőszak nyomán nem születnek újabb fattyúk. Talán érdemes lenne e témában is társadalmi hirdetéseket közzétenni. Például így: „Szosiöl média! Nem bántja a fülét?!”

Persze nem feltétlenül a nyelv elleni merénylet szándéka kalauzolja ezeket a jóembereket, sokkal inkább az emberi psziché gyengébbik oldala, ahol a nagyzolási, hencegési vágy tanyázik vadházasságban az önbizalomhiánnyal. Egy magabiztos embernek nincs szüksége a kordivat felületes eszközeire ahhoz, hogy „menőnek” lássék. Sőt „menő” sem akar lenni, hanem inkább olyasvalaki, aki megérkezett és marad. Aki tudja a helyét a világban.
Ám el kell fogadnunk, hogy nem mindenkinek elegendő a magyar nyelv és a Kárpát-medence a kiteljesedéshez, van, akinek ehhez a glóbuszon körülbelül 1,3 milliárd ember által beszélt angolra, sőt néha a glóbuszra is szüksége van. Az „is” fölött nincs is vita, hiszen sajnos vagy sem, az életünk úgy alakult, hogy a szigetország nyelve ma már nem mellőzhető. Ábel fanyar mosollyal nyugtázza, hogy lám, a britek igazi angol úriemberekként távoztak az unióból – miután kifizették a számlát, borravalóként itt hagyták nekünk a nyelvüket. A gesztus nagyvonalúságát némiképp árnyalja, hogy a „borravalóval” lényegében bekamerázták az egész uniót, hogy kintről is könnyedén szemmel tarthassák e megtagadott kócerájt. A helyzet azért is groteszk kissé, mert nekünk, maradóknak sincs más választásunk. Hiszen képzeljük el, mekkora felzúdulást váltana ki, ha a németek vagy a franciák azzal állnának elő, hogy mostantól az ő nyelvük az unió hivatalos nyelve! Pedig joggal tehetnék, hiszen a matematika is őket támogatja. Ja, hogy az EU-nak 24 hivatalos nyelve van? Persze, persze, de úgy gondoltuk, hogy most komolyan beszélünk… Mert lássuk be: a magyarral nem jutnál messzire Rigában, mint ahogy a lett nyelvvel is éhen maradnál Budapesten.