Szürreális dac

Az utóbbi öt év összegyűjtött írásait tartalmazza Vasy Géza Szellemi hazánk: az irodalom című könyve.

Forrás: Horváth László - Saját készítésű fotó, commons.wikimedia.or

A fénykép, amelyen az idős Móricz Zsigmond egy fatörzs előtt szemlélődik derűsen, Vasy Géza előszobájának a falán függött a hetvenes években. Egyszer a postás rátekintve a fotóra megkérdezte: a kedves nagypapa? Az irodalomtörténész az eset kapcsán felidézi, hogy Vas István íróasztalán meg Arany János arcképe volt, nála a takarítónő érdeklődött: a nagyapja? Vasy Géza persze szívesen nevezné dédapjának a Toldi íróját, ahogy szülőföldjének is a teljes Magyarországot vallja, beleértve a korábbi évszázadok történelem által kijelölt határait.

Hogy a szülőföldbe szinte szerelmes lehet az ember, azt 1956 őszén értette, érezte meg igazán.

Verőfényes, gyönyörű őszi nap volt október 23-án. Ezen az októberi napon lehetett jelentkezni az Arany János Gimnázium irodalmi szakkörébe. A tanítás végén ketten jelentek meg ott: ő és egy negyedikes, akitől Vasy tudomást szerzett a délutáni magyar–lengyel barátsági felvonulásról. Ebéd után már rohant is a Műegyetemhez, együtt vonult az egyetemistákkal és az egyre duzzadó tömeggel a Bem-szoborhoz, látta az első magyarrá varázsolt zászlókat. Évtizedek távlatából megállapítja: „a forradalom hatására hazafi lettem, Petőfi lelkes rajongójából, olvasni szerető kamaszból elkötelezett irodalmár. Akkor már tudtam, hogy nekem bölcsésszé kell válnom. […] Végérvényesen beleszerettem a szülőföldembe és az anyanyelvembe.” Közel félszáz kötet tanúskodik erről.

Az utóbbi öt év összegyűjtött írásait tartalmazza Vasy Géza Szellemi hazánk: az irodalom című könyve, amely irodalomtörténet és személyes vallomás egyben.

Vallomás már a választás is, hogy miért épp Budára és a Balatonra bök rá az ujj a térképen, hogy miért éppen Csokonai Vitézre, Berzsenyire, Eötvös Károlyra vagy Nagy Lászlóra esik a választás. Az irodalomtörténész ott áll József Attilával a szárszói állomáson, Szabó Lőrinccel a földvári mólón, Illyéssel a tihanyi révnél, és ráeszmél: „az ember halandó, de a mű halhatatlan, a nemzet összetartó kovásza, mint az anyanyelv, az édes, a leg­édesebb.” Irodalmi vonzódásaiba enged tehát bepillantást a szerző, olyan szövegeket tesz az olvasó elé, amelyeket a maga számára kiválasztott, és tanított is az egyetemen elmúlt évtizedekben. Vasy Géza értő és szeretetteljes közvetítője e műveknek. A 20. századunk nagyjai című fejezetben megemlékezik többek között Juhász Ferencről, Szécsi Margitról, Csoóri Sándorról és Nagy Gáspárról, az alkalmi írások között ott találjuk kortársait, a kerek évfordulót ünneplő Kodolányi Gyulát, Győri Lászlót, Péntek Imrét.

Illyés Gyuláról ciklusnyi írás került a kötetbe.

Az életműből váratlanul kiemelkedik Az Éden elvesztése című drámai oratórium, amely manapság különösen időszerű gondolatokkal vet számot.

Már a keletkezéstörténete is különleges: 1966 augusztusában két pedagógus, Stamler Imre és Tokaji Lajos Somogyjád köz­ségből arra kérték Illyés Gyulát, hogy a helyi irodalmi színpadnak írjon művet novemberig. A szerző a bemutató előtt így nyilatkozott: „Majdnem szürrealista dac volt bennem, hogy nahát, én meg fogok írni valamit – a legbonyolultabb európai gondból fogant filozófiai költeményt –, és éppen egy olyan falunak, amelynek a létezéséről fogalmam sem volt.” Hasonló gondolatkörben fogant az 1973-as Minden lehet című kötet, és benne Az ígéret megszegése című vers: „Minden lehet. Járványok. Hidegzáporú / kilakoltatás. Sárban-cuppogó / menetelés ökrökkel, nőkkel, el-elmaradó / aggokkal.” Az atomháború réme idején Illyés távolabbra tekint, hogy az 1960-as, 1970-es évek félelmei feloldódjanak a meglelhető éden ígéretében. „A Bibliát olvasni kell, de nem lehet újraírni – állapítja meg bölcsen Vasy Géza. – A művésznek viszont az a szép és küzdelmes hivatása, hogy a maga életidejében próbáljon meg eligazodni, és megtalálni a mi számunkra is járható életutakat.”

(Vasy Géza: Szellemi hazánk: az irodalom – Összegyűjtött írások, 2016–2020. Nap Kiadó, Budapest, 2021, 336 oldal. Ára: 3675 forint)

(A borítóképen Vasy Géza, József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. Forrás: Horváth László – Saját készítésű fotó, commons.wikimedia.org)