Látó, a gyógyító
Nem kevésbé meghökkentő, amikor elmondja, hogy prédikációja hatására meggyógyult egy nő válla, és még a rögzítő platinadarab is eltűnt a testrészből. Aztán egy másik nőről beszélt, aki agysorvadásban szenvedett, de imádkoztak érte, és még az elsorvadt rész is visszanőtt.
A csodálatos esetek sora még nem ért véget: pálinkafőzésen egy cigány asszonyért imádkozott, és a nő meggyógyult a rákból.
Ahogyan Látó János YouTube-videói, a Facebook-oldala is hasonló állapotról árulkodik. Rendszeresen oszt meg például kontextus nélküli, kicsavart bibliai vonatkozású szövegeket, mint amilyen „A Jézabelnek örök harca van Isten szolgáival!!!! És a férfi nemmel!”. Jézabel, aki a romlottság és a csábító gonoszság jelképe, visszatérő szereplője Látó prédikációinak, ahogy a nők lenézése, becsmérlése is.
Nos, ezt az embert minden valószínűség szerint ki fogják hallgatni tanúként, de a fentiek alapján komoly mentális problémákkal küzdhet.
Így kérdés, mit tudnak majd kezdeni a nyomozó ügyészek az általa elmondottakkal.
Ha egyértelműen zavart a tanú, felfüggesztik a kihallgatását
Éppen ezért megkerestünk egy büntetőjogászt, aki általánosságban felvázolta, milyen lehetőségei vannak a hatóságnak, ha valakinél felmerül annak a gyanúja, hogy nem beszámítható, azaz nem képes felismerni cselekménye következményeit.
Bérdi Zsolt ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta, nem hallgatható ki tanúként az, aki szemmel láthatóan nincs kihallgatásra alkalmas állapotban, például látszik rajta, hogy bódult vagy zavartan viselkedik.
Ugyanakkor az ügyvéd hozzátette, ezt a kihallgatóknak laikusként nagyon nehéz eldönteni, hacsak nem teljesen egyértelmű az eset. – Utóbbinál a tanúkihallgatást fel kell függeszteni és utánajárnak, hogy az illetőnek milyen kórelőzménye van – jegyezte meg Bérdi Zsolt, hozzátéve: adott esetben egy mentőorvost is hívhatnak, aki ambuláns ellátásban részesíti a tanút és a szakember eldönti, hogy ez egyszeri zavart állapot vagy komolyabb kivizsgálásra van szükség.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!