Sokszor emlegetjük, milyen szerencséje volt nemzedékünknek, hogy adódott néhány év, amelynek során a bimbózó revival mozgalom belekóstolhatott a valódi hagyomány életébe, láthatta működni a táncházakat, lakodalmakat, találkozhatott a még működő énekesekkel, zenészekkel, táncosokkal, azaz helyesebben hagyományban felnőtt éneklő, zenélő, táncoló normális emberekkel. Enélkül sohasem virágozhatott volna ki a revival mozgalom színpompás fája, a kommunikáció szentháromságából (beszéd-zene-tánc) az utóbbi kettő végleg fenn rekedt volna a színpadon, hogy ott sorvadjon el a szemünk láttára.

Negyvenegy esztendő az Iron Maidennel
Kábán nézünk magunk elé. Sodortatjuk magunkat a tömeggel. Ez most tényleg megtörtént?