Paradicsom kocsma

A városi léttől megcsömörlöttek közül egyre többen hiszik úgy, hogy az élet vidéken teljesebb lehet. Lakni és gazdálkodni szeretnének – másként élni. Erre ideális helyszín a Cserhát dombjai között megbújó Terény. Ahol Szent-Györgyi Albert a gyerekkorát töltötte, ott most orsós magnók világon egyedülálló gyűjteménye, védett házak sora és egy különleges kezdeményezés várja az érdeklődőket.

20210630 Terény Biogazdaság fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet képen: Dezseny Zoltán gazdálkodó Fotó: Havran Zoltán

Az egyébként sem forgalmas Balassagyarmat–Aszód útról kell letérni, hogy a még csendesebb Terénybe jussunk. A borzasztó minőségű úton előbb Szandát érjük el, a község felett magasodik a csodálatos vár, majd végre befutunk: szépen gondozott porták sorakoznak, ám az igazi csoda a főúttal párhuzamosan futó Kossuth utcában a palóc kontyos hosszú parasztházak látványa. Terény 250 lakóházából 105 ilyenféle épület, helyileg védett.

A fűnyírás ideje

Amikor belépünk a polgármesteri hivatalba, egy hatvan közeli férfi megkérdi, honnan jöttünk. Mondom én, Vácról, erre felderül az arca, mert ott is piros-kék a focicsapat színe, ahogy az ő szeretett Vasasának. Percek alatt felelevenítjük a kedvenc csapatával kapcsolatos élményeket, főleg amelyekre ő emlékezik. A sportszakmai bevezetőt követően megtudjuk, hogy ez egy elöregedő település, a közel négyszáz lakosból száz 65 éven felüli. Ezt már Brozsó Andrásné (tiszteletdíjas) polgármester mondja, aki választott tisztsége mellett tanítónőként dolgozik a községben. Nem sokáig, mert nyugdíjba vonul, de ha kell, besegít. Mielőtt szomorúságot vélnénk felfedezni a tényekben, rögtön hozzáteszi, hogy a községben mindig is tisztelettel tekintettek az idősekre. Aztán büszkén elmondja, hogy pár napja vették át az új falubuszt, játszóteret is szeretnének építeni, meg kijavítani az útjaikat, annak ellenére, hogy most nem nyertek a pályázaton. A helyi iskolában csak alsósokat tanítanak, a mögöttünk hagyott tanévben 26 kisdiák koptatta a padokat, ősszel 28-an kezdenek. Nem mind terényi, a környező falvakból is fogadnak egy-két gyereket. A szomszédos Szandán egyébként jó pár éve megszűnt az iskola, itt foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá, mert bíznak benne, hogy minél tovább tartják otthon a fiatalokat, annál jobban kötődnek majd Terényhez. A felsősök Magyarnándorra, Szügyre, Balassagyarmatra járnak, de szlovák nemzetiségi oktatás is folyik, hiszen a lakosok fele szlovák.

Három család összefogásával páratlan adottságú közösségi tér született a nógrádi település központjában. Fotó: Havran Zoltán

Néhány éve a folyamatosan fogyatkozó létszámú településre négy családot költöztettek be. Alig találtak számukra albérletet, mert mindenki eladni akarta a házát, nem pedig kiadni. Ahogy a többi apró településen, a fiatalok itt is városokba költöztek, szüleiket, nagyszüleiket hátrahagyva. – Viszont ahogy beütött a pandémia, azt látom, hogy a vidék megbecsültsége nőtt. A jó levegő, az, hogy az ember maga termelheti meg a zöldséget, a gyümölcsöt, hogy páratlanul szép természeti környezetben élhet, felértékelte az itteni ingatlanokat. Tavaly ősszel és tél elején pillanatok alatt elkelt húsz-harminc ház. Az új tulajdonosok egy részét nem ismerem, mert többen befektetési céllal vásároltak. Idén nyáron már alig találni eladó épületet, amelyik üresen áll, azzal a tulajdonosoknak céljuk van – mondja Brozsó Andrásné, aki szerint általában rendben mennek a dolgok, de van olyan ősterényi, aki amiatt berzenkedett, hogy a „gyüttment” nem tudja, mikor ildomos a fűnyírás. Hát nem este. A zajból érkezettnek szokatlan lehet, hogy itt a csend az érték.

A sok évtizede kulturális központként ismert helynek van szabadtéri színpada, működik a szlovák klub, sokakat vonz a Tegyek, azaz a Terényi Egyedülállók Közössége, akik a helyi hagyományokat őrzik. Van gombamúzeum, csipkemúzeum és művésztelep, újraépítették a haranglábat, színházi napokat szerveztek. Erre megy el a kéktúra útvonala, hozva a bakancsos turistákat. Mindent összeszámolva kétszázan tudnak megszállni a településen.

Kevesen tudják, hogy a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet szoros szálak fűzik Terényhez – a róla elnevezett emlékparkot 1993-ban avatták fel. A C-vitamin felfedezője gyermekéveinek egy részét apja terényi kúriájában töltötte. Az egyik épületben a szocializmus idején méregraktárat alakítottak ki, illetve szemétlerakónak használták a környékét. A szemetet elvitették, az épületet kívülről rendbe hozták, de bent még érződik a mérgek szaga. A polgármesternek egykoron az idősek azt mesélték, hogy a világhírű kutatót gyerekkorában lovas kocsival vitték a katolikus iskolába.

Dezsény Zoltán Budapesten, egy nyolcadik kerületi negyedik emeleti lakásban élt, felesége, ­Judit, nyíregyházi panelből indult útnak. – Szoros burokban nőttem fel, mindenképpen szabadulni akartam Budapesttől – emlékezik Zoltán, aki Judittal a gödöllői Szent István Egyetemen környezetgazdálkodási agrármérnökként végzett 2009-ben. Az egyik barátjuk Nógrád megyei lányt vett feleségül, ők ismertették meg velük ezt a vidéket, a dimbes-dombos Cserhátot. Külföldi tanulmányaik után úgy döntöttek, ők is itt telepednének le. Első körben nem találtak a szűkös anyagi keretükbe illő ingatlant – nagy kertet kerestek gazdálkodásra alkalmas épületekkel. És akkor hallottak a Nagycsaládok Terénybe! programról. Ők lettek a négy be- és letelepülő család egyike. Egy évig lakhatási támogatást kaptak, majd Zoltán édesanyja segítségével megvették a hatalmas parasztportát. Előbb 6800 négyzetméteres területük lett, majd a mellette fekvő nadrágszíjparcellák megvásárlásával tovább nőtt a birtok. Az elmúlt évek alatt háromezer négyzetméternyi fóliasátor és félhektáros szabadföldi zöldségágyás alakult ki. A többi gyep, de a fiatalember már látja, hogy éveken belül hova milyen gyümölcsfa kerül a MagosVölgy Ökológiai Gazdaságban.

Magnók és zöldségek

– A cél olyan hely kialakítása volt, amely biztos megélhetést nyújt a családnak. Ebből lett a vegyes, kis léptékű ökológiai zöldségtermesztés. Ehhez nem kell nagy terület, nem kellenek hatalmas gépek, és mód van a közvetlen értékesítésre. 2014-ben kezdtük el a zöldségtermesztést. Vállalható nívón élünk, minden évben tudunk – bár alapvetően hitelből – fejleszteni. Folyamatosan fejlődünk, de kell pár év, hogy stabilan beálljon a gazdaság. Öt fizetett munkatársunk segít. Hozzánk hasonló gondolkodású és életkorú, lelkes, erős motivációjú emberek – summázza az elmúlt éveket a szalmakalapos fiatalember. A birtokon negyven zöldség 120 fajtáját termesztik. Az egyik fóliasátorra mutatva elmeséli, hogy előbb áttelelő fokhagyma nőtt benne, most paprika fejlődik, helyére spenótot vetnek, amely jövő márciusban szedhető.

Nagy Vilmos egyedülálló műszaki csodái között. Fotó: Havran Zoltán

A családi vállalkozás a közösség által támogatott mezőgazdaságon alapul – másfél tucat ilyen elven szerveződő gazdaság működik az országban. A modell lényege, hogy a termelők egy-egy szezonra kölcsönösen elköteleződnek a fogyasztókkal. A Dezsény család azt vállalja, hogy a legjobb tudása szerint termelve áprilistól decemberig minden héten az éppen betakarított 6-12-féle friss zöldséget leszállítja. Az év eleji toborzási időszakban lehet belépni a támogató közösségbe. A helyek gyorsan elfogynak, a lemaradók várólistára kerülnek. Szerződéskötéskor teljes évre meghatározzák a költséget, amelyet havonta kell fizetni, de akár az egész összeget leróhatják a közösség tagjai. A kert nagyjából kétszáz háztartást lát el. Ők öt budapesti átvevőponton kapják meg az árut, a néhány környékbeli helyben veszi át a terméket. – Milliomosok nem leszünk, de a bőrünk garantáltan lebarnul nyár elejére – nevet Zoltán, aki szerint a koncepció életképes, mert előre tervezhető. Minősített ökológiai gazdálkodást folytatnak, a vevők biztosak lehetnek abban, hogy egészséges zöldséget kapnak.

A Kossuth út másik végén lakik Nagy Vilmos.­ Tíz éve találkoztunk először az általa alapított orsósmagnó-múzeumban. A gyűjtő nem sokat változott, pedig egy stroke is megkeserítette azóta az életét. Múzeumában 480 masina látható, másik 120 raktárban pihen. Huszonkét ország több mint 160 cégének gyártmányai láthatók a védett palóc házban – ehhez tudni kell, hogy mind­össze huszonkét ország gyártott orsós magnót a világon. A gyűjtemény első darabja 1877-ben készült, Edison fonográfjáról van szó. Van olyan magyar gyártmányú stúdiómagnója, amelyből közel tízezer darab készült a világ 24 országába. Hatalmas slágere volt ez a hazai elektrotechnikai ágazatnak. Van kétszáz kilós, van titkosszolgálati célokat szolgáló, van repülőgépek feketedobozaiba ültetett változat. Lehengerlő a változatosság. Van, amelyikből egyetlen darab létezik – persze hogy Terényben. A gyűjtő dagadó mellkassal lépten-nyomon hirdeti, hogy a világon nincs ehhez fogható gyűjtemény. Se Amerikában, se Európában. – Időnként kapok egy-egy példányt, de ez a gyűjtemény annyira teljes, hogy nehéz olyat felajánlani, amelyikből ne lenne nekem is – büszkélkedik a férfi. Az első három teremben a kommersz, a másik kettőben a stúdiótechnika ereklyéi láthatók. Nagy Vilmos miközben sorolja a technikatörténeti érdekességeket, sorban bekapcsolja a magnókat. A kiállított eszközök hetven százaléka azonnal megszólaltatható, de a többi is működőképes. A szalagok korabeli hanganyagot őriznek. Az ötvenes években gyártott magnó az ötvenes évek zenéjét játssza le, az egyik hetvenes években összeszerelt készülékről Kovács Kati slágere szól.

A gyűjtő kedvencei a magyar termékek.

A Noha Terény egyik legfontosabb helyszíne, a konyha. Fotó: Havran Zoltán

A magyar gyártás 1954-ben a Vörös Szikrával indult. – Az akkori házibulikban egy ilyen magnónak óriási hatása volt – mondja, majd rámutat az egyik különlegességre, az első magnójára. 1957-ben vette a telefongyár Terta 811-es típusú eszközét, 3300 forintba került a tízkilós masina. Hogy tudjuk, mit ért ez a 3300 forint: akkoriban hétszáz forint volt az országos átlagfizetés. A debreceni gépipari technikumot akkor elvégző Nagy Vilmos a nagynéni segítségével vásárolta részletre. A pandémia előtti években legalább kétezer érdeklődő járta a termeket, az utóbbi két évről nincs értelme beszélni. Ennyi ember jött, s reméli, jön a világ egyik legeldugottabb falucskájába. Nagy Vilmos igen elégedett a pandémia előtti létszámmal, bár azt mondja, ebből megélni nem lehet. Istennek hála jó nyugdíjat kap a debreceni születésű férfi, aki 1984-ben járt először Terényben. Feleségével beleszerettek a környezetbe, letelepedtek. Öt gyermeke, tíz unokája és két dédunokája van. Szívfájdalma, hogy egyikük sem maradt Terényben. – Ki fogja ezt tovább vinni, ki kezeli a világ legnagyobb gyűjteményét? – mereng. Az egyik lányának a férje ért ugyan a készülékekhez, ismeri is a történetüket, de ő is Budapesten él. Vilmos nagy álma, hogy hungarikummá minősítsék a gyűjteményt.

A Noha Stúdiót és Alkotóműhelyt fiatal képző-, illetve iparművészek hozták létre 2006 májusában Budapesten, a XIII. kerületben. A Noha találkozóhely és alkotóműhely, ahol naponta fia­tal iparművészek dolgoznak Angyalföldön, betonrengeteg közepén. A keramikusművész Nemes Natália szerint a közösségi, illetve élethosszig tartó tanulásban hívő, környezettudatos gondolkodást propagáló közösség tagjai régóta kerestek egy vidéki, céljaiknak megfelelő autentikus helyszínt. Kutakodás közben találtak rá Terényre, majd egy elbűvölő épületegyüttesre. Hat éve formálják azokat az építményeket, amelyeket több száz éve a közös állattartást művelő emberek húztak fel. Három család összefogásával megszületett az ötezer négyzetméteren elterülő, alkotó- és közösségi térként, illetve ökotudatos szálláshelyként funkcionáló Noha Terény. Már az első évben önkéntesek jöttek segíteni, később csapatépítő tréningeket tartottak. Mások fotós, filmes tábort hoztak – ennek bázisán született meg a terényi dokumentumfilm-fesztivál. – Az őslakosok szeretik, amit csinálunk. Fontos, hogy munkahelyeket is teremtünk. Az egyik nagy divatipari cég a helyiek által készített termékeket forgalmazza – érzékelteti Nemes Natália, hogy adni is akarnak a helyieknek.

Iskolateremtők: Nemes Natália és Kökényesi Ágnes. Havran Zoltán

Az egyik napvédett tornácon meséli Kökényesi Ágnes, a Budapest School (BPS) biológiatanára, hogy ők Terényben (is) akarják bizonyítani, nem az a fontos, hogy hol tanul a gyerek, hanem az, hogy hogyan. Miben tér el a hagyományostól a BPS? Közösségi finanszírozású a modell – a szülők havi tagdíjat fizetnek, amelynek segítségével a BPS jobb tanár-gyerek aránnyal tud dolgozni, illetve magasabb tanári béreket ad, mivel náluk a gyerek boldogsága mellett a tanárok jólléte is ugyanolyan fontos. (A polgármesternő éppen a tandíj miatt nem érzi veszélyben az állami intézmény létét. Nem szegények a terényiek, de ennyi pénzt iskoláztatásra kevesen adnának.) A BPS Zöld Iskola nagyon szeretne a helyi iskolával együttműködni. Létrehoznának egy vállalkozást is azért, hogy ösztöndíjas helyeket kaphassanak főképpen a helyi gyerekek.

Tanulásszervezők

– Nemes Natáliához hasonlóan az én családom is annyira megszerette ezt a vidéket, hogy úgy döntöttünk, nem megyünk vissza a városba. És akkor meglódult a fantáziánk: miért ne hozhatnánk létre iskolát Terényben is? Nem a helyiekre gondoltunk elsősorban, de őket is sok szeretettel várjuk az ősszel nyitó intézményben. Eddig 18 gyerek adta be a jelentkezését. Városokból a környékre költözők, külföldről hazatérők küldik hozzánk gyerekeiket – mondja Kökényesi Ágnes, aki nem is tanárnak tartja magát, hanem tanulásszervezőnek. Ők nem a poroszos oktatást művelik, hanem a csoportos feladatmegoldásban hisznek. Büszkén említi, hogy tavaly augusztusban lett államilag elismert, azaz akkreditált iskola a BPS, ami azt jelenti, hogy egyedi programként alkalmazható általános iskolában, gimnáziumban és szoftverfejlesztő technikumban is. Alapvetően a gyerekek érdeklődésére alapoznak, a Nemzeti alaptantervben lefektetett követelményekre figyelve képzik őket. Azt tanítják meg, hogy a körülöttük lévő információkat hogyan alkalmazzák. Eredményesen, hiszen nyolcadikosaik közül mindenkit felvettek középiskolába. A kilenc gyerek hetven pont feletti átlagot hozott, miközben az országos átlag 49 volt.

Mi lesz, ha minden erőfeszítésük ellenére az ő gyerekeik is elmennek, ahogy a terényiek gyerekei is? Kökényesi Ágnes bevallja, ő se szeretné, ha erre sor kerülne. Illetve menjenek el, de jöjjenek vissza. Abban bízik, ha jó példát mutatnak, akkor sikerülhet. Akkor lesz visszaút.

Dezsény Zoltán a vidéki életben látja a jövőjét. Fotó: Havran Zoltán.

– Attól senki se tartson, hogy tömegek jönnek Terénybe. Itt nincsenek építési telkek, nem lehet több ház a jelenleginél. Terény megmarad annak az élhető, szerethető településnek, amilyen most – reméli Nemes Natália.

A Paradicsom kocsma és közösségi tér nevű kezdeményezés Dezsény Zoltán ötlete. A hét éve üresen álló épületet élettel szeretnék megtölteni – szintén közösségi összefogással. Kultúrkocsmát álmodtak, mert nincs olyan hely a faluban, ahol kényelmesen, békésen, némi túlzással paradicsomi körülmények között meg lehetni inni egy fröccsöt, szörpöt, bármit, ahova kultúrprogramokat szervezhetnének. – A helyi asszonyok nem mennek kocsmába, mert régen se mentek, és a gyerekek se, mert nem az ő szemüknek való, ami ott történik. A férfiak jártak oda, kiengedték a gőzt, majd hazaballagtak – érződik némi távolságtartás a polgármester asszony kocsmával kapcsolatos véleményében, majd hozzáteszi, a pandémia után újra kell indulni. Az újonnan érkezőkkel át kell beszélni a lehetőségeket, hiszen végül is ugyanott élnek. Azt is mondja, sokszor megkapta, hogy már megint mit műveltek, hogy tele velük a sajtó és a Facebook. A válasza: mindenütt megvannak az értékek, csak élni kell a lehetőségekkel. Ők élnek, mert itt mindig történik valami.