A világ jelenleg második leggazdagabb milliárdosa, Elon Musk egy harminchét négyzetméteres, könnyűszerkezetes házikóban él. A Tesla és a SpaceX vezére még tavaly szabadult meg ingatlanjai nagy részétől, és inkább bérel – elmondása szerint azért, hogy energiáját és pénzét a Mars kolonizálására tudja fordítani. Mi másra? Musk a napokban aztán kedvenc platformján, a Twitteren jelentette be, hogy ötvenezer dolláros (azaz körülbelül 15 millió forintos) mobil otthonban lakik, amely a Boca Chica-i kilövőállomáson, más néven a Starbase-en, azaz Csillagbázison található, Texas állam déli részén.

Fotó: Getty Images
A SpaceX űrhajózási magántársaság fejlesztési és kísérleti telepére lerakott házat Musk a cégtől bérli, és csak a legszükségesebbeket tartalmazza: lakóteret, konyhát, fürdőt és egy ágyat. A New York Post kérdésére ugyan sem Musk, sem pedig a pletykák szerint a házat gyártó Boxabl nevű cég alapítója, Galiano Tirami nem erősítette meg a feltételezést, viszont Tirami még tavaly novemberben egy videóban azt mondta, hogy egy szigorúan titkos megrendelő is megbízta őket egy munkával.
Ezek a házak egyébként több másik, már Magyarországon is jelen lévő cég mobil házaihoz hasonlóan szétszedhetők, bárhova szállíthatók, és egyre nagyobb irántuk a kereslet. Nem csupán azért, mert ha az excentrikus milliárdos csettint egyet, akkor az addig viccnek gondolt kriptovaluta árfolyama is az egekig felmegy, hanem mert a „tiny house movement”, azaz apróház-mozgalom óriási trend lett az elmúlt években, és jóval tovább mutat az egyszerű lakáskérdés dilemmáján. Apró házban lakni egyfajta életstílus, noha a mozgalom hajnalán, a 90-es évek végén Amerikában jóformán még minden ház kicsinek számított, amelyik kisebb volt száz négyzetméternél. Akkoriban ugyanis mindenki a növekedésért dolgozott, az emberek pedig minél nagyobb lakóépületeket akartak venni. Sarah Susanka, az 1998-as The Not So Big House (A nem olyan nagy ház) című könyvében aztán már a minőséget helyezte a mennyiség elé: állítása szerint minőségi tereket kell létrehozni, és a minőségnek ebben az esetben semmi köze sincs a mérethez.