A minap egy utazós Facebook-csoportban többen is feltették a kérdést: repülnék Görögországba, szerintetek mennyire necces, ugye nem kell lemondani? A válaszok között a legtöbb megnyugtató volt: mi is itt vagyunk Athénban, kicsit néha száll a füst délután, de abszolút nem zavaró, gyertek bátran! Szmájli. Miközben tehát egy ország tragédiája zajlik a szemünk előtt, a legérdekesebb, hogy mennyire lesz élvezhető a nyaralás, mennyire fog „bezavarni”, hogy éppen emberek veszítik el otthonaikat, és zöld területek, állatok válnak a lángok martalékává.
Stílszerűen a hét elején (sokadszor) megállapították az emberiség romboló hatását a klímára, ezúttal az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület nemzetközi klímatudósai közölték mindezt egy új jelentésben, amely 2013 óta a legátfogóbb tanulmány a témában. Eszerint minden kétséget kizáróan az ember hatása miatt melegedett az atmoszféra, az okozott kár pedig évszázados-ezredes időtávban visszafordíthatatlan. Az óceánok melegednek és egyre savasabbak, a hegyi és sarki gleccserek pedig még évszázadokig olvadnak. A tudósok szerint mindez a jövőben ahhoz vezethet, hogy 2040-ig minden forgatókönyv szerint elérjük a már sokszor emlegetett „másfél fokot”, azaz, hogy az átlaghőmérséklet az 1850-1900-as évekhez képest 1,5 Celsius-fokkal nőjön. Nőni fognak az extrém események gyakoriságai is: az extrém tengerszintek, amelyek eddig százévente egyszer voltak, sok helyen már évente is előfordulhatnak majd, de valószínűleg sok régióban egyre több tűz is lesz.
A 2020-ról szóló mémek egyike, amikor valaki kiáll az erkélyre a reggeli kávéjával, és unottan konstatálja, hogy jobbról tornádó, balról pedig zombiapokalipszis jön. Körülbelül így állunk már az egymásra licitáló rossz hírekkel, el is felejtettük például az eggyel korábbi figyelmeztetést, miszerint már most elhasználtuk a Föld egész éves energiaforrásait. Az ENSZ novemberi COP26-os klímacsúcsán sok múlik, ha ugyanis az USA és Kína nem csökkentik drasztikusan a kibocsátást, vagy esetleg az egymásra mutogatásban élik ki tettre készségüket, akkor a párizsi célokat nem lehet elérni. Sosem értettem: miért ilyen rohadt nehéz ez? Miért tűnik minden klímacsúcs felesleges léggömbhámozásnak, amelyre meghívnak a fejüket csóváló tudósokat, megtapsolják David Attenborough felszólalását, netán még fiatalokat is meghallgatnak, majd a sok millió euró elszórása után mindenki hazarepül, hátradől, és nem történik az égvilágon semmi.
Jól példázza a társadalmi ellentmondásokat a Vogue most indult skandináv kiadása, első példányának címlapján Greta Thunberggel. A klímaharc Jeanne D’Arcjává tett aktivista a képen egy lovat simogat, az újság interjújában pedig a divatipart kritizálja: szerinte ez a kizsákmányoló iparág nagy szerepet játszik a klímaváltozásban, miközben sokan úgy tesznek, mintha felelősséget vállalnának a környezetért, és sok pénzt költenek olyan kampányokra, amelyeken etikusnak, fenntarthatónak, zöldnek és korrektnek tüntetik fel magukat – ez ugye a green washing (zöldre mosás) jelensége. De vajon melyik oldalon áll a világ legmeghatározóbb divatlapja, a Vogue, amely úgy függ a divatipartól, mint újszülött kengurubébi az anyja erszényétől? Társadalmi nyomásra megindítana egy olyan változást, mint amilyen az idealizált testkép visszaszorítását eredményezte, vagy inkább – mint oly sokan előtte – ez a médium is kihasználja Greta Thunberget üres lózungok pufogtatására, miközben saját maga is hajtja a green washing gépezetet: látjátok, milyen progresszívek vagyunk?
A divatiparban és az emberek fejében is rendszerszintű változásra van szükség, ám ez már-már lehetetlennek tűnik. Mert amikor száll a füst, be fogjuk lélegezni.
