Könnybe lábadt a szeme a gyermek II. Rákóczi Ferencnek, amikor a dél-csehországi Slawata vár falán függő térképen megpillantotta Munkács nevét. 1688 áprilisa volt, két évvel Buda töröktől való felszabadítása és pár hónappal Munkács várának feladása után. A 12 éves Rákóczi a neuhauseni jezsuita kolostor gimnáziumába került Dél-Csehországba. Elszakították testvérétől, Rákóczi Juliannától és édesanyjától, Zrínyi Ilonától, akit soha többé nem látott. Nehéz időszak állt mögötte: az éveken át biztonságot jelentő regéci vár pusztulása, Munkács ostroma, majd két hét bizonytalansággal teli utazás a bosszút forraló Bécsig.
A Rákóczi gyerekek korán árván maradtak:
I. Rákóczi Ferenc 1676 nyarán, három hónappal fia születése után meghalt. Zrínyi Ilona 1682-ben újra férjhez ment a nála 14 évvel fiatalabb Thököly Imréhez. A Sárospataknál eldugottabb és biztonságosabb regéci várban a fejedelmi reprezentációs igényeknek is megfelelő otthont alakítottak ki. Itt kezdődött el a kis Ferkó taníttatása is. Első nevelője Bárkányi János, a család diplomáciai feladatait is ellátó ferences szerzetes volt. Zrínyi Ilona, miközben gyermekei neveltetését szervezte, és szigorú rendeletekkel szabályozta a várbeli katonaságot, komoly építkezéseket is vezetett: a keleti és nyugati palotaszárnyra harmadik szint került, reprezentatív kápolna épült, az erdélyi habán fazekasoktól pompás cserépkályhák érkeztek. Több új erkély, felülvilágító tornyocska és kristályüveg ablak biztosította a vár fényellátását, belső loggiák a közlekedését. A korabeli tárházakban felsorolt török szőnyegek, falikárpitok, festmények, dísztárgyak gazdag berendezésről tanúskodnak. A Thököly-felkelés idején Regéc nemcsak a fejedelmi családnak adott otthont, hanem itt működött az észak-magyarországi hadellátó központ is. Ezért Thököly elfogatása után, 1685-ben a Habsburgok lefoglalták a kuruc támaszpontként működő várat, majd 1686 áprilisában megkezdték „elrontását”, azaz külső védműveinek berobbantását. Pár hónappal később, amikor Buda a töröktől felszabadult, a késő reneszánsz fejedelmi rezidenciának már csak romjai álltak.
A regéci vár első okleveles említése 1307-ből való, és az Aba családhoz köthető. Feltehetően ők kezdték el építeni a vár északi részét lezáró úgynevezett Öregtornyot. A „kiskirályok” bukásával az Aba-birtokok is a királyra szálltak, így a regéci uradalom is kisebb-nagyobb megszakításokkal a XVI. század elejéig királyi birtok maradt. A vár fénykora az Alaghy család birtoklásával kezdődött 1555-ben, amikor Alaghy János humanista, protestáns főúr kezébe került az uradalom. Ő építtette az észak–dél irányban húzódó nyereg keleti palotaszárnyát. Boltozatos szobájának kandallópárkányára Vergilius I. eklogájának egyik sorát vésette: „Deus nobis haec otia fecit”, azaz Ezt a nyugalmat Isten adta nekünk. A párkány töredékei a régészeti ásatás során kerültek elő. A nyugati palotaszárny építése Alaghy Menyhért nevéhez fűződik, aki feleségével, a gazdag Erdődy Annával 1612–1634 között birtokolta Regécet. Pácini kastélyuk mellett fontos rezidenciájuk volt a vár, Erdődy Anna itt őrizte kincseit is: a Magyar Nemzeti Múzeumban látható augsburgi aranyserleg-sorozatot, drágaköves ékszereit, ruháit.
A tokaji borkereskedelem miatt egyre értékesebbé váló regéci uradalomra Erdődy Anna halála után többen szemet vetettek, 1635-től maga Esterházy Miklós nádor birtokolta. Tőle foglalta el fegyveres harcok árán I. Rákóczi György 1644-ben. Így vált a Rákóczi, majd a Zrínyi család tulajdonává.
A Habsburgok által 1686-ban elpusztított vár szomorú látványát II. Rákóczi Ferenc elkeseredetten említette meg emlékirataiban. Bármennyire kedves volt számára a gyermekkorát idéző hely, felújítására nem volt lehetősége.
A nagy méretű várrom ásatásai bő háromszáz évvel később, 1999-ben Simon Zoltán régész vezetésével kezdődtek meg a község kezdeményezésére, majd éveken át régésztáborok önkénteseivel folytatódtak. A vár ontotta magából a leleteket: a számtalan kőfaragvány, kályhacsempe-töredék, sulyom és ágyúgolyó mellett komoly pénzleletek, velencei üvegtöredékek, sőt a sárospataki török falicsempékkel, az úgynevezett bokályokkal megegyező gránátalmás csempék is előkerültek. A nyaranta folyó ásatások mellett állagvédelmi munkálatokat is végeztek az omladozó falakon.
Az első jelentős helyreállítás 2003-ban történt az északi bástyánál, majd 2006-ban folytatódott a keleti palotaszárny falaival a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatásával. 2015-ben megvalósulhatott az Öregtorony teljes újjáépítése, környezetének rendezése és Regéc központjában a látogatóközpont létrehozása. A nagy kiterjedésű vár lehetőségeit és a fejlesztések sikerét látva egyértelmű volt, hogy a megkezdett munkálatokat folytatni kell. Az Interreg Slovakia–Hungary határon átnyúló pályázatán a Castle to Castle elnevezésű projektben Regécnek két felvidéki település, Bodrogszerdahely és Nagyida volt a partnere. A Magyar Kastélyprogram Kft. lebonyolításában megvalósult pályázat keretén belül a regéci önkormányzat a vár keleti palotaszárnyának hiteles és élményszerű helyreállítását és a várba vezető út javítását tűzte ki célul a pályázatból rendelkezésére álló 598 millió forintból. A még álló falak és korabeli leírások alapján készült rekonstrukciót Kosdi Attila építész tervezte. A gazdagon berendezett épületrészt 2021. július 31-én adták át.
Regéc emblematikus hely, így a kiállítás művészettörténész kurátoraként legfontosabbnak azt tartottam, hogy a hely szellemének megfelelő, hiteles enteriőrök születhessenek. Tárgyi anyagként a régészeti töredékek – és azok fellelhető analógiái –, írott forrásként pedig a XVII. századi leltárak álltak a rendelkezésemre. Az inventáriumok készítői azonban egyáltalán nem azt tartották fontosnak, amit ma annak tartanánk. Az ajtók vasazata, anyaga és kezelése például minden esetben pontos megjelölést kapott, de a bútorok jellege vagy a mellékesen megemlített „rámázott képek” témái nagyon ritkán szerepelnek. A függönyök, szőnyegek, tárgyak, könyvek és ruhaneműk csak a tárházak ládáiban lettek számba véve, a termek berendezésében nem említtettek, pedig biztosan ott is voltak. Így a művészettörténeti koncepció a helyiségek elnevezéséből fakadó funkció, a berendezésként felsorolt bútorok és a ládákban őrzött tárgyak segítségével született meg.
A Zrínyi Ilona korabeli elnevezéseket használva: az emeleten a palota pitvara (tehát előtere), a reprezentatív régi ebédlőpalota, Alaghy János egykori szobája, a kandallós, virágos kék szenelő bolt, a belső személyzet lakótere, a leányasszonyok háza, mely a kiállításon az úrnő lakosztályát mutatja be és a mosóház kapott helyet. A földszinten az egykori ecetesház – mint családi pihenőtér a reneszánsz babaházzal és a werkfilmek levetítésével –, a lakókonyhának berendezett fehér sütőház és egy sáfárház, azaz korabeli kamra látogatható. A földszinti közlekedőkben a vártörténeti tablókon követhetjük nyomon a regéci vár fejlődését.
A késő reneszánsz enteriőrökhöz anyagukban és kivitelezési minőségükben hiteles berendezést válogattunk. Egyrészt olyan XVIII–XIX. századi neoreneszánsz bútorokat, szőnyegeket és tárgyakat, amelyek stílusuk és ornamentikájuk alapján akár a XVI. vagy a XVII. században is készülhettek volna. Másrészt hiteles tárgyrekonstrukciókat. A kiállítás egyik különlegessége az ebédlőpalota játékasztalán álló XIX. századi Selenus-féle sakk-készlet, melynek csontból faragott filigrán király- és királynőfigurái a többszintes kerti szökőkutakat imitálják. (Az 1620-ban kiadott sakkról szóló műben a szerző a kastélyok kerti építményeihez hasonlította a sakkbábukat.)
De Tiziano is kézjegyét hagyta az ebédlőpalotán Aegidius Sadeler kiállított metszetein keresztül. Művészettörténeti kutatásaim alapján a vár XVII. századi leltáraiban szereplő császár- és császárnőportrék forrása a Tiziano római császárokat ábrázoló festményei alapján készült metszetsorozat lehetett. A berendezéshez készült tárgyrekonstrukciók nemcsak külső megjelenésükben, hanem anyagukban, sőt készítésük technikájában is hordozzák a XVII. századi tárgykultúra jellegzetességeit. Mivel örökségvédelmi tevékenységem miatt jelenleg Erdélyben élek, a tárgyak java ott készült. A velenceieket megidőző fújt üveg serlegek Kolozsváron, az úrihímzéses női viselet és a textíliák Brassóban és Sepsiszentgyörgyön, a régészeti leletek alapján készült kályhacsempék és kerámiarekonstrukciók a háromszéki Bikfalván, a fonott kosarak az udvarhelyszéki Betfalván s így tovább. Akárcsak a XVII. században, amikor Regéc az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott.
A faluból is több XIX. századi használati tárgy került be a földszinti kiállításba: százéves kendervászon zsákok, füstös főzőedények, konyhai eszközök és egy kézi szárazmalom. Formájuk, készítési technikájuk nem sokat változott a XVII–XIX. század folyamán. A leírásokból tudjuk, hogy a malmokat a bástyákban is használták: az őrök „malmoztak”, hogy hasznosan teljen az idő. Kiderült, hogy az egyik regéci istálló mélyén is lapul egy régi kézimalom, amelyet kisebb munkával működőképessé lehetett tenni, így a sáfárházban elhelyezve a látogatók is kipróbálhatják.
Ezt a nyugalmat Isten adta nekünk – vésette kandallójára Alaghy János Vergilius idézetét. Ha az újjáépült palotaszárny olasz bársonyfüggönyökkel keretezett ablakaiból kitekintünk a zempléni hegyekre, igazat adhatunk neki.
Borítókép: A rekonstrukció során a legfontosabb szempont az volt, hogy a hely szellemének megfelelő, hiteles terek szülessenek. Fotók: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor
