Patkány a ketrecben

Virtuálisvalóság-szemüvegek, fénykép alapján portrét rajzoló robotkar, a tekintetével mozgásunkat követő robotinas. Mi mást várunk egy technológiai fesztiváltól? A Brain Bar szerencsére abban különleges, hogy a legkínzóbb társadalmi kérdésekre is reagál. Európa legnagyobb jövőfesztiválját 2021-ben ismét élőben rendezték meg.

A robotkar mesterséges intelligencia segítségével bármilyen arcot lerajzol Fotó: Terján Nóra

– A piacon sajnos gyakorlatilag egy évtizede nem láttunk igazán jó kezdeményezést, vagy ha volt is ilyen kis cég, azt bekebelezték. A nagy techcégek ma egyre nagyobbra és nagyobbra híznak: nem jelenik meg a porondon kereső vagy közösségi oldal versenytárs. A legtöbb óriáscég már létezett 2010-ben. Amerikában szabadpiac van, amely azonban megszűnt szabadpiacként működni. Kína megregulázta a nagy cégeit, de a szabadpiac fogalma akkor már alapból hibás, ha be kell avatkozni – húzza alá Larson.

Az amerikai előadó szerint Európa talán jobb egy fokkal az adatainak védelmezésében, mint az Egyesült Államok: amikor például a Google autókat küldött szerte a bolygón, hogy utcaképeket fotózzanak a Google Street View-nak, Németország és Anglia megszabta, hogy bizony magánterületekre nem mehetnek be. Erik J. Larson érzése az elmúlt öt évben az, hogy ezek a cégek mérgezőek a demokráciára nézve. Szeretné például, ha eltűnne az online vitákból utcai balhékat is kiváltó Twitter, és négy-öt hasonló platform helyettesítené, megosztaná a szerepét. Minden évben nehezebb tudni, mi az igazság, annyi információ zúdul ránk, de vajon hogyan funkcionáljunk demokráciaként, ha senki nem tudja biztosan, mi igaz és mi nem?

A „bölcs” városokról szóló kerekasztal-beszélgetéstől a nagyvárosok élhetőségét taglaló előadásig egyre több zöld és észszerű-egyszerű megoldás hangzik el az előadóktól. A tizenkét éves Ryan Hickman például már céget is alapított Ryan’s Recycling Company (Ryan Újrahasznosító Cége) néven. Sosem lehet elég korán kezdeni: a fiú hároméves volt, amikor először találkozott az újrahasznosítás fogalmával, másnap végigjárta a szomszédokat, hogy összegyűjtse a műanyag palackokat, hogy azok biztosan jó helyre kerüljenek. Ma már partszakaszokat tisztít meg a szeméttől.
Az elmúlt időszak, a világjárvány alatti bezártság nem csupán eltávolított, de meg is erősítette személyes kapcsolatainkat, a lokális tettek, legyen az a szemét felszedése vagy összefogás a szomszédokkal karantén idején, felértékelődtek. Hasonlóképpen megnőtt a népszerűsége az „analóg”, vagyis kézzel fogható, retró dolgoknak: bakelitlemezeket veszünk, jegyzetfüzetbe írunk a laptopunk helyett, és társasjátékokkal játszunk. A fényképészek körében újra népszerű a filmes technológia, és nem, csak azért sem tudja helyettesíteni a digitális olvasó a hamisíthatatlan könyvillatot. David Sax, Az analóg bosszúja című nemzetközi bestseller szerzője szerint nem a nosztalgia hajtja ezeket a trendeket, vagy hogy menőnek, különlegesnek tűnjünk mások előtt, hanem az öröm. Az emberek öröme, egymás öröme, a megosztott öröm.

– A minap egy könyvesboltban kerestem valamit, amikor véletlenül összefutottam egy ismerőssel. Kérdeztem, hogy van, mondta, hogy pocsékul, mert fél éve elhunyt a férje. Megöleltem, megfogtam a kezét, próbáltam vigaszt nyújtani. Ezt az Amazonon nem tehetem meg! Emberibbnek érzem magam egy közösség részeként, mint ha a számítógépem képernyője előtt klikkelnék: utóbbi olcsóbb és egyszerűbb, de ha visszagondolunk az elmúlt hónapokra, az emberi interakció volt az, amire a legjobban vágytunk. Olyannyira, hogy a kertünkben, hóviharban vacsoráztunk a barátainkkal Torontóban a tél közepén tábortűz mellett, mégis ez volt a legjobb élményem az időszakból. Mindenki azt mondja, hogy a jövő digitális, mindent ez fog meghatározni: azt, ahogyan tanulunk, dolgozunk, de még a személyes kapcsolatainkat is. A digitális technológia valóban egyre jobb lesz, és növekedni fog, de mindig emlékeznünk kell arra, hogy hús-vér lények, analógok vagyunk, állatok egy űrben forgó kavicson. A jövő analóg – jelenti ki a szerző, aki szerint az élményeink azok, amelyek kontrasztba állíthatóak a digitális világgal. Az élményeink pedig sorsdöntőek, meghatározóak.
David Sax szerint éppen ezért arra kell koncentrálnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak, mi ad nekünk örömöt.

– Ha szeretem a zenét, akkor birtokolni szeretném! Használok zeneletöltő alkalmazásokat, de ha valami igazán tetszik, akkor megveszem bakeliten. A Netflix sem helyettesíti a filmszínházakat. Ha letöltünk egy zenét vagy filmet, nincs semmilyen érzelmi kapcsolódásunk hozzá, hiszen évezredeken át megérintettük a dolgokat, és ha most hirtelen helyettesítjük valamivel, ami egy darab lemezre ráfér, az nem lesz ugyanaz – fejti ki az író, aki úgy látja, az analóg dolgok értéke megváltozott. Ma már eldöntheti mindenki, mi a legmegfelelőbb a számára, ezzel szemben ötven éve nem volt ilyen választásunk. Néhány évtizede mindenki a legjobb tükörreflexes kamerát próbálta megvenni, ma pedig már mindenki tud jó képet csinálni a telefonjával, ezért inkább valami egyedit, különlegeset akar. 

– A fényképészetben a technológia diktálja a folyamatot, és az megváltozik, ha filmre dolgozunk, máshogy kell néznünk a világra. Millió képünk van a gyerekeinkről, de semmilyen kötődésünk nincs ezekhez a merevlemezen vagy felhőben tárolt, megfoghatatlan felvételekhez, ám ha ki van téve a falra például a nagyszüleink képe, az hatással van ránk, annak értéke van. Szeretünk birtokolni, szeretjük megérinteni a dolgokat. A fiamnak is megmondtam, amikor digitális oktatás zajlott még az iskolában, és mindennap elmentünk sétálni a környékre, hogy álljon meg, és szagolja meg a rózsákat. Nem szeretnék olyan jövőt elképzelni, amelyben nem állunk meg, hogy megszagoljuk a rózsákat – mondja David Sax, aki szerint az analóg témakör mélyebb kérdéseket is felvet. Mi az értékük az iskoláknak? Mi az értéke a munkába járásnak, szembeállítva a virtuális munkavégzéssel? Kivitelezhető minden a virtuális térben, de vajon ez az, amit akarunk, ez a legjobb a társadalomnak? A virtuális valóság elérhető, de vajon akarjuk is? Hiszen végtére is: semmi nem helyettesítheti az emberi interakciót.

Borítókép: A robotkar mesterséges intelligencia segítségével bármilyen arcot lerajzol. Fotó: Terján Nóra