A hatvanas évek végén a fiatalság körében újfajta popzene, akkori szóhasználat szerint a beat vette át a vezető szerepet. Nem mondhatnám, hogy a hatalom különösen kedvelte volna a tízezrével gyülekező fiatalok rendezvényeit. Vitányi Iván azonban – a politikusok között szinte egyedül – kiállt e mozgalom mellett. 1973-ban megjelent Zene és ifjúság című cikkében így foglalta össze a jelenséget:
„Ennek az új, ifjúsági zenekultúrának az igénye egyike a legérdekesebb új vonásoknak az utolsó évtized kultúrájában. Világjelenség – szinte mindenütt megfigyelhető. A hatvanas években kezdődött, ekkor alakultak először azok az ifjúsági együttesek, amelyben maguk a fiatalok szolgáltattak zenét maguknak.
Zeneileg ez mindenekelőtt a hagyományos slágerrel való szakítást jelentette. A slágerzene már vagy jó negyven-ötven éve meglehetős változatlansággal ismételte ugyanazokat a szirupos, érzelgős fordulatokat. Az ifjúság most másfajta zenét kívánt: harsányabbat, erőteljesebbet, egyszerűbbet, keményebbet. Ezt adta számára a beat. Ebben az értelemben a beat pozitív jelenség, mindenképpen jobb, mint aminek helyébe állt. […] Az ifjúsági zenei mozgalmak is differenciálódtak. A korábban egységes (legalábbis a mainál egységesebb) beatmozgalom külön-külön irányban haladó törekvéseknek adott helyet.
A sláger-beattel szemben az újabb időben többféle, figyelemre méltó törekvéssel találkozunk. Az egyik irányzat a végsőkig kihasználni igyekszik a beat elektromos zenei apparátusában rejlő lehetőségeket, s ezáltal egy sajátos új stílust kívánnak megteremteni – ilyen nálunk a Lokomotív. A másik beat fővonalán haladva egyfajta modern városi folklórzenét művel, vagy az oratórikus nagyformával kísérletezik, ilyen az Illés-zenekar. A harmadik a dzsessz, vagy a modern műzene eredményeit igyekszik stílusába beolvasztani, mint a Syrius vagy a Mini. Mások hangzásban is eltérnek a beathagyományoktól, s egy olyan sajátos kamaraegyüttes-stílust alakítanak ki, mint a Kaláka-együttes. Megint mások a forradalmi dal és a népdal hagyományait ötvözik, mint az Orfeó. És végül itt vannak azok, akik a népdal és a népművészet modern formában való megújítására törnek, mint a Sebő–Halmos duó – az ő jelentkezésük egyébként véleményem szerint a legizgalmasabb, legpozitívabb jelenség az utolsó évek zenei mozgalmaiban.”