A Magyar Nemzeti Galériának (MNG) még fekete-fehér reprodukciója sem volt 1990-ig a Zöldséges csendéletről, csak Szinyei Merse Anna művészettörténész, az intézmény akkori főmuzeológusa műtárgykatalógusából szereztek róla tudomást. A Kép és kultusz – Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című kiállítás nyugdíjas szakmai konzulense 1985-ben zárta le a dédapjáról, Szinyei Merse Pálról írt nagymonográfiát, amelyben már színesen szerepeltethette a csendéletet. Egy Ausztriában élő művészetkedvelő magyar állatorvostól kapta a felvételt, aki az isztambuli piac egyik bazárjában fedezte fel a festményt.
Elzárkózó gyűjtő
Az új időszaki tárlaton – amelyet a művész születésének 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából tavaly szeretett volna megrendezni az MNG – több olyan alkotás is megtekinthető, amelyet tavaly még nem tudtak volna bemutatni. Ezek közé tartozik Szinyei Merse Pál Vitorlás a Starnbergi-tavon című 1867-es festménye és az 1909-es Fehér fa, amely a múzeum körözési listájára is felkerült. A keresett képek jegyzékét az intézmény honlapján tették közzé. Bár akadtak jelentkezők, akik azt állították, van náluk Szinyei-kép, sajnos csak nyomatot tudtak bemutatni, tájékoztat Hessky Orsolya, a kiállítás egyik kurátora.
– Amikor feldolgozzuk egy-egy művész pályafutását, az életmű-katalógusban azoknak a műveknek is szerepelniük kell, amelyekről tudomásuk van a szakembereknek, de azoknak is, amelyek lappanganak – mondja Szinyei Merse Anna, aki a már említett nagymonográfia megjelenéséhez kapcsolódóan rendezte meg 1990-ben a Szinyei Merse Pál és köre című kiállítást. Ezen jó pár olyan Szinyei-mű is szerepelt, amely 1990-ben még kölcsönözhető volt, ám a tárlat után nyoma veszett. Eltűnt többek között az 1867-es Almatanulmány, két Capri-kép 1903-ból és az 1878-as Ballerina, amely egy Pozsony közelében lakó idős keramikus tulajdona volt.
– Érdekes a műtárgyak mozgása, hiszen ami múzeumba kerül, az általában elérhető, a magángyűjtemények állománya viszont folyamatos változásban van – fogalmaz a művészettörténész.
Ismertek olyan művek is, amelyek szerepelnek a jelenlegi kiállításon, pedig évtizedekig lappangtak, mint például a festő unokahúga, Szinyei Merse Zsófia portréja. Olyan képet is sikerült kölcsönözniük a kurátoroknak, amelynek tulajdonosa 2019-ben még elzárkózott attól, hogy a nála lévő alkotást bemutassák a Szinyei impressziói című kaposvári és nyíregyházi tárlaton. A Fehér fa című késői tájképet sem láthatták sokan, hiszen több mint száz éve, 1912-ben az Ernst Múzeumban volt utoljára kiállítva a híres műgyűjtő, Nemes Marcell felajánlásaként. Ezután veszett nyoma. Szinyei Merse Anna fedezte fel Svájcban, ő beszélte rá új tulajdonosát, adja kölcsön az MNG Szinyei-tárlatára. Fontos lépés ez, hiszen a festő legszínesebb parkrészlete most jelenhetett meg először színes reprodukción magyar katalógusban, és maga a dédunoka is most láthatta először eredetiben a képet.
Fotó: Soós Lajos / MTI
Kérdéses szignó
A Münchenben festett Anya és gyermekei I. című nagy méretű kompozíciót már 1896-ban maga a művész is kerestette. Megtalálásában a festő dédunokájának egyik Amerikában élő távoli rokona segített, aki művészeti folyóiratokban jelentette meg a műről készült fekete-fehér fotográfiát. Miután a festmény előkerült, a következők derültek ki: a második világháborút követően Amerikában is hiánycikk volt a jó minőségű festővászon, ezért a művészek régi vászonképeket kerestek, hogy ezekre fessenek. Így kínálták megvételre a Szinyei-képet egy fiatal festőnek, aki felismerve a tabló kitűnő kvalitását megmutatta azt művészettörténész barátjának. Javaslatára a képet félretették azzal a gondolattal, hogy majd restauráltatják. Amikor a nyolcvanas évek elején megjelent a hirdetés, rögtön jelentkeztek, de mivel a tulajdonos rájött, hogy pénzt is kereshet a festménnyel, meggondolta magát. Az alkotás végül New York-i aukciósház közvetítésével Salgó Miklós amerikai nagykövet tulajdonába került. Magyarországon 2019-ben állították ki először. Ezt követően egy hónapig az MNG állandó kiállításán lehetett megtekinteni, a Majális közelében. A mű idén másodjára érkezett Budapestre.
A Vitorlás a Starnbergi-tavon című korai festményt Szarvasy Mihály adományozta az MNG-nek. A New Yorkban élő műgyűjtővel, művészeti szakértővel közel egy évtizede ismerkedett meg Szinyei Merse Anna, amikor a magyar művészetről tartott előadás-sorozatot az Amerikában élő magyaroknak. Szarvasy Mihály nem sokkal ezután e-mailben jelezte neki, hogy talált egy képet Szinyei-szignóval, szeretné tudni, eredeti-e. Bebizonyosodott, hogy igen, sőt az a Szépművészeti Múzeum háborús vesztesége. Idei hazatérése után az 1867-es mű visszakapta eredeti leltári számát, restaurálták, és új keretbe helyezték. A második világháború óta idén láthatja először a publikum.
Adomány Hitlernek
Az amerikai magyar műgyűjtő korai Szinyei-tanulmánykép reprodukciójával is megörvendeztette a mester monográfusát. Bár a festmény nem érkezhetett meg Budapestre, a kiállítás katalógusában végre színes illusztráción jelenhetett meg, szűkítve az ismeretlen Szinyei-képek sorát.
Nem bukkant viszont fel az 1873-as keltezésű korai fő mű, a Séta Tutzingban, amelyet a Vitorlás a Starnbergi-tavon című képpel egy időben menekítettek ki a második világháborúban a múzeumból. Ekkor veszett nyoma. Feltételezhetően Amerikában lappang. A tengerentúlra kerülhetett az 1870-ben festett Szinye is, amelyről csak fekete-fehér reprodukció maradt fenn, az is annak köszönhetően, hogy Szinyei minden eladott képét lefotóztatta. Az 1872-es Fürdőházikót – amely 1873-ban a bécsi világkiállításon kitüntető érmet kapott – egy Fleischmann nevű müncheni műkereskedő vásárolta meg, az alkotás azóta rejtőzködik.
Az 1900-as Reggel című festményt Ferenc József vásárolta meg, majd örökléssel Rudolf trónörökös leányánál, Windischgrätz Erzsébetnél fordult meg. Holléte 1943 óta ismeretlen. Nyoma veszett az 1904-es Vénasszonyok nyara című kompozíciónak is. A festmény – amely a Szépművészeti Múzeum Szinyei termében volt kiállítva – 1938-ban Adolf Hitler tulajdonába került magyar állami adományként.
Szinyei Merse Anna több éve igyekszik elérni, hogy a múzeumok és a nagy aukciósházak külföldi folyóiratokban is szerepeltessék az elveszett műalkotások reprodukcióit. Hiszen miért legyen ez magánkezdeményezés, ha lehetne közügy is, főként, hogy fő művekről van szó, teszi fel a költői kérdést a magyar festőóriás dédunokája.
Alvó nő a díszletek között
A műalkotások eltűnésére és felbukkanására számos példa adható. Munkácsy Mihály Naplemente című festménye, amely korábban Andrássy Gyula miniszterelnök tulajdona volt, csaknem száz év után került elő 2007-ben. Az alkotás légipostával érkezett az Egyesült Államokból Budapestre ismeretlen mester műveként. Feladóját a kép másfél ezer dolláros biztosítási díja buktatta le. Csontváry Kosztka Tivadar 2009-ben megtalált Olasz halász című képe felbukkanása után ismét eltűnt kis időre. Az alkotást valószínűleg Neményi Bertalan vásárolta meg 1936-ban, majd a második világháborúban egyik barátjánál helyezte biztonságba. Ezekben az években veszett először nyoma. Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című, elveszettnek hitt képét Barki Gergely látta meg 2009-ben egy amerikai film díszletei között. Vaszary János Halászat a Balatonon című alkotását évtizedekig keresték, pedig a tihanyi limnológiai kutatóintézet falán lógott, ahol 2016-ban Virág Judit azonosította. Czóbel Béla Körhintáját több mint száz év lappangás után 2016-ban fedezték fel egy magángyűjteményben, amelyben úgy volt jelen, hogy nem tudtak róla. A legfurcsább jelenkori eltűnés a debreceni Modemhez köthető: itt veszett nyoma 2014-ben Csontváry Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című festményének, valamint Nemes Lampérth József Táj című tusrajzának.
Borítókép: Szinyei Merse Pál: Anya és gyermekei I., 1869. Amerikában lappangott (Forrás: The Salgo Trust for Education, Port Washington, New York, USA)
