Szembesítés

Tizenöt évesen egy lány miatt szervezett templomi orgonakoncertet. Aztán még többet. Hat évig ingázott Magyarország és Amerika között, itt is, ott is tanult, és hangversenyeket adott. Végül a honvágy hazahozta. Egyre népszerűbb látványkoncertjein vegyíti a képzőművészetet, a táncot, a színészi játékot, és zenetörténettel szórakoztatja a közönségét. Rákász ­Gergely orgonaművésszel Győrben találkoztunk.

Fotó: Gyöngyösi Zoltán

A Covid idején föltettük a hangszert egy teherautó platójára, megálltunk a lakótelep közepén, és ott játszottam. Miután az utóbbi tíz évben közel negyven kastély és vár újult meg, engedélyt kértünk, hogy a parkokban felléphessünk: megszületett a kastélykoncert-sorozat. Orosházától nem messze egy tanyán szoktam pihenni, amely a béke szigete, ott is felléptem, de játszottam már arborétumban és vadaskertben is.

– Mikor és miért mesélt először a közönségnek?

– Amikor az egyik szervező föladott egy négyszer négy centiméteres hirdetést az újságban, hogy Rákász Gergelynek koncertje lesz. Ennek megfelelően négyszer négyen jöttek el. Gondoltam, ha csak ennyien vagyunk, akkor csináljuk másként, és a templomban mindenkit fölhívtam az orgona mellé. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy elkezdtem beszélni hozzájuk. Nagyon tetszett nekik. A közönséghez szólni nem új dolog, hiszen már Leonard Bernsteint is tátott szájjal néztük a tévében, amikor arról mesélt, amit játszott. Először megkértem a papot, hogy az általam leírt néhány mondatot olvassa fel a zeneművek között. Aztán rájöttem, egészen más, ha az beszél róla, aki már hónapok óta harcol a darabokkal. Szereti a közönség, hogy nem a zeneszerző életét mesélem el, hanem érdekes történeteket róluk, a barátságaikról, szerelmeikről, a muzsikájuk születéséről. A másik nagy különbség a szakma és köztem, hogy számomra a zene sosem önmagában volt cél, hanem mindig eszköz valami nagyobb felé. Ha eszköz, akkor sok minden megengedett. Egy jó koncert mindig több, mint a játékos, a hallgató és az alkotó hármas találkozása. A jól felépített koncert a transzcendencia eszköze, és az a célja, hogy a néző a koncert végére egy hajszállal jobb ember legyen.

– Ül a székén, hallgatja a koncertet. Mitől lesz jobb ember?

– Egyrészt kontextusba helyezem, amit hall, másrészt, ha bármilyen műalkotással találkozunk – legyen az festmény, irodalmi vagy zenemű –, az szembesítés. Azzal szembesít, hogy kedves Erika, van-e ön olyan jó újságíró, mint ahogy Bach komponált?

– Tudom a választ.

– Igen, és érzi, hogy fölfelé kell emelkednie. Vagyok-e olyan jó orgonaművész, mint ahogy Michelangelo faragott? Én is tudom a választ. Az ideálunk följebb van, mint mi vagyunk. Emelkedünk, s közben az ideálunkat próbáljuk megközelíteni. Ez a transzcendencia, az átlépés, amikor az ember igyekszik az istenihez közelebb kerülni. Aki este Bachot hallgat, az másnap nem szemetel. Ha sokat „fertőződünk” szépséggel, akkor egy idő után sehol nem dobálunk el semmit. Miközben szórakoztatok, tükröt tartok az emberek elé, és felteszem a kérdést: mik akartok lenni? Lefelé néző, önmagatokkal elégedett figurák – amire a kereskedelmi média buzdít minket –, vagy inkább fölfelé tekintetek, és olyanok akartok lenni, mint Bach, Michelangelo vagy Hamvas Béla?

– Nem szélmalomharc ez, van esély rá, hogy a világ ekkorát változzon?

– Nincs. De ez nem szabad, hogy elkeserítse az alkotó embert, mert rengetegen élnek, akiknek­ szükségük van rá, hogy gyönyörű műalkotásokkal találkozzanak. Lehet, hogy ez utóvédharc, de meghúztunk egy vonalat, és annál beljebb a gazemberséget, a disznóságokat, ocsmányságokat nem engedjük be az életünkbe.

Küszködő hittel

– Hit nélkül lehet orgonálni?

– Hit nélkül semmit nem lehet csinálni, és most nem a templomról, a térdelésről, a hajlongásról beszélek. Én egy küszködő hívő ember vagyok. Mindennap igyekszem egy icipicit jobb lenni, mint tegnap.

– Előfordul, hogy este úgy érzi, ma sikerült?

– Igen, néha napközben is, de ez nem önelégült vállveregetés. Építeni kell, mindennap rakni a téglákat, és ha az ember valamit elront, akkor azt vállalni, és megpróbálni helyrehozni. Esténként hálával fejezem be a napot. Megköszönöm, hogy ott lehetek, ahol vagyok, és hogy azok az emberek vesznek körül, akiket szeretek.

– A Lords of The Organ koncertsorozatával októberben Pécsen és környékén koncertezett. Hogyan fogadták?

– Telt házzal és rengeteg tapssal. A lordok, a főurak Beethoven, Strauss, Ravel, Vivaldi, Bach, az ő műveiket adom elő. Novemberben Kelet-Magyarországon folytattuk a turnét. Egerben, Nyíregyházán, Miskolcon egyetemek és iskolák dísztermében, Tiszaújvárosban és Karcagon a református templomban léptem fel. Decemberben a Beteljesült ünnep című koncerttel járom az országot. Beethoven és Händel mesterművei mellett eljátszom Bach C-moll passacaglia és fúgáját, amely maga a megírt transzcendencia.

Hamvas Béla kenyere

– A Rákász Gergely Alapítvány – ahogy a honlapján olvasható – már több helyen vitézkedett. Kiket támogatnak, merre mennek?

– Főként a Székelyföldre. Sokat járok határon túli magyarlakta településeken, és látom, hogy rengeteg olyan kis falu van, ahol senki nem áll meg, ahol nincs koncert, nincs magas művészet. Az alapítvány jelszava Kultúra – magyarság – megmaradás. Megtartó jelleggel igyekszünk ezeken a kis településeken is valamilyen módon megszólalni. Számos fiatal művész keres meg minket, nem csak orgonisták, mindenféle hangszeren játszó zenészek. Ők végzik el a munka oroszlánrészét: évente tucatnyi koncertet tartanak a legtávolabbi magyar közösségeknek, miközben szokják a színpadot, amire, magamról tudom, nagy szükség van. Aki nemcsak keseregni akar a nemzet sorsa felett, hanem tenne is valamit, támogathatja az alapítványt akár egy doboz cigaretta vagy színes magazin árával, s mi a pénzből hangversenyeket szervezünk. Az alapítvány állandó támogatói körének időről időre húsz-harminc fős, exkluzív koncertet tartunk. Legutóbb Keszthelyen találkoztunk a kastélyban.

– Népszerű, sikeres művész. Mi az, ami megtartja a cipőjében?

– Hamvas Béla. Azzal a hamvasi derűvel igyekszem élni, amellyel ő a kisemmizés kellős közepén is képes volt Isten felé fordulni, és örülni egy szelet zsíros kenyérnek. Ha az ember tudja, hogy minden mulandó – a siker és a népszerűség is –, akkor képes kedélyesen tekinteni a világra. Az adja a stabilitást az ember életében, hogy tudja, azzal, amit csinál, épít, másokat felemel.

Névjegy: Rákász Gergely 15 évesen adta első hangversenyét. Azóta 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Több mint száz magyar iskolában tartott hangversenyt. Számos nemes célt támogat, alapítványa az anyaország határain túl élő magyar közösségeknek szervez koncerteket. Tíz szólóalbuma jelent meg. A Férfiak Klubja Példakép díjazottja és Győr Pro Urbe díjas kulturális nagykövete.

Borítókép: Rákász ­Gergely (Fotó: Gyöngyösi Zoltán)