időjárás 12°C Magdolna 2022. május 29.
logo
ANYANYELVÜNK

Szakrális felkiáltásaink

BALÁZS GÉZA
2022.01.21. 10:35 2022.01.21. 11:07
Szakrális felkiáltásaink

Az ember önkéntelen felkiáltásaiban leginkább Istent szólítja meg. A magyar ember kicsit sajátosan is, mert megszemélyesítve teszi, birtokos személyraggal (más megközelítésben: személyjellel): Uramisten! – Az Uramisten az Uram, Isten felkiáltásból keletkezett mondatszó. 

Fordított szerkezetben is használatos: Istenem, Uram. További változatai: Uram, Atyám, Uramatyám, Mennyei Atyám, Atyaisten. Jézus Krisztus nevét is rendszerint a közelítő személyes jelleggel mondja a magyar ember: Jézusom! Krisztusom! 

A felkiáltásokban további jelzős változatok is előfordulnak: Édes Istenem! Szűz Máriát is ekképp szólítják meg: Ó, Szűz Máriám!

A közelítés másik lehetősége a tegezés. Istent tegeződve szólítjuk meg. Önkéntelen felkiáltásainkban így: Te jó Isten! vagy Jóisten! 

Az ősi tegeződés abból a korból maradt fenn, amikor még csak tegeződés volt, tehát magázás, önö­zés nem. Istent tegezzük az alapvető imádságban is: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved…

Sajátos magyar felkiáltás: Jézus Mária! – Jézus Krisztus és Szűz Mária nevének egybekapcsolása. Változata: Jesszus Mária! – Eredetileg tehát Jézus Mária, de Jézus nevével egybecsengett Jessze neve. Eredetileg héber: Isai – Jahve embere. 

A Szentírás a Megváltót mind József, mind Mária ágán Jessze fiától, Dávidtól származtatja. Föltehetően a Jesszus felkiáltásunkban Jessze neve rejlik, amelyet azonosítottak Jézus Krisztussal, de az is lehet, hogy egyszerűen csak Jézus nevének elhasonulása (torzulása).

A magyar folklórban létezik Jessze fája – jelkép, amely Jézus Jesszéből eredő családfájára utal. Ilyen ábrázolás például a gyöngyöspatai templom Jessze fája oltára, amelyről Jankovics Marcell írt alapos elemzést.

Jézus Krisztus (Úrjézus Krisztus) kettős nevének eredete is tanulságos. Jézus a héber Jesva (Jahve, a szabadító), majd ennek görögös formája, a Ieszusz (Jézus) szóból került át az európai nyelvekbe. Krisztus a görög Khrisztosz (felkent) szóból származik. 

A kettős név szerkezete: Jézus – Isten fia, Krisztus – világi megnevezés, cím. Például a főpap, Kajafás előtt: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” „Magad mondtad” felelte Jézus.

Érdekesség, hogy a Partiumban – református környezetben – fordított formában is hallom: Híveim a Krisztus Jézusban. Nekem nagyon furcsa volt eleinte, s nem is nagyon találtam magyarázatot rá. Talán a magyaros névsorrendre való törekvés állhat mögötte. 

A magyaros névsorrend ugyanis: a nagyobb felől közelít a kisebbhez, személyneveinkben ezért áll elöl a családnév és utána a keresztnév: Krisztus a nagyobb egység (a Messiás, világi cím), Jézus (az Isten fia, a Názáreti, konkrétan Jézus neve). De ez csak egy ötlet, még további kutatást igényel a kérdés.

Önkéntelen felkiáltásainkban olykor a szenteket soroljuk fel halmozásos szerkezetben: Szűz Mária, Szent József. Csakúgy, mint az archaikus népi imákban: Szent Világ Úrjézus Krisztus benne lakik vala… (Hegyet hágék, lőtőt lépék). Az Isten-isten ismétléses szerkezet a koccintáskor hallható.

Sánta Ferenc Föld című novellájában halmozottan fordulnak elő a személyragos szakrális felkiáltások: „Jaj, édes istenem, jaj, Szűz Máriám, mi lesz velünk, mit csináltak ezzel az emberrel, édes Jézusom, hát mikor irgalmazol már minékünk!” 

Az Isten a szekéren című novellájában felbukkan-eltűnik egy öregember: „kicsoda maga? … Én vagyok az Isten! Az Úristen! – De… ha maga az Isten, akkor mit gondol, hogy én ki vagyok? – Maga Sánta Ferenc”. Másutt (a Hold című novellában) azonban fölteszi a kérdést az író: „mikor válaszol az Isten az embernek?”

Borítókép: Illusztráció (Fotó:Pexels)