A kiállítás rendezőinek, S. Nagy Anikó muzeológusnak és férjének, Spekál József mérnök ezredesnek ez már a harmadik kiállítása, amely az első világháborúval, a hadsereg és a lakosság életével, ellátásával foglalkozik.
Az első címe Gulyáságyú és rohamsisak – A Nagy Háború gyomornézetből, a másodiké Fürdőélet a Nagy Háborúban. A harmadik – a csokoládéra fókuszálva – édes pillanatokat elevenít fel.
Nem is gondolnánk, hogy az „istenek eledelének” milyen fontos szerep jutott a hadjáratokban.
A kiállításon királyok, pápák, koronás fők képei fogadják a látogatókat. A csokoládéval kapcsolatban két ellenségeskedő uralkodót emelnek ki: Mária Teréziát, aki nagyon szerette, s uralkodása alatt vált az osztrákok nemzeti italává, és a porosz királyt, Nagy Frigyest, aki a csokoládét mustárral és borssal fogyasztotta... Megismerhetjük a nagy háború két kirobbantóját, II. Vilmos német császárt és Ferenc Józsefet is.
Az 51 hónapig tartó fegyveres küzdelemben katonáik számára a csokoládé volt a boldogság egyik forrása. A tápláló és ízletes csemege kis helyen elfért, változatossá tette az unalmas hadimenüt. Az osztrák–magyar hadsereg 1878-ban Bosznia-Hercegovina megszállása során kapott először csokoládét a menázsiban. Rendszeresen csak az első világháború idején jutottak hozzá, kávé helyet ötven gramm fejadagot kaphattak.
Belépve a kiállítótérbe olyan, mintha egy bonbonosdobozba sétálnánk be.
A tárlók is bonbonra emlékeztetnek, amelyekben a svájci Suchard és a német Stollwerck cég által készített reklámképecskék láthatóak. A csokoládé az egyik első volt az árucikkek közül, amelyet reklámoztak.
De hogyan került Európába? 1520-ban Hernán Cortés, a Mexikót meghódító spanyol konkvisztádor így írt királyának az aztékok kakaóbabból készített frissítőjéről:
Aki egy kupával iszik ebből az italból, az egy teljes napot képes végiggyalogolni étlen-szomjan.
Cortés katonái kezdetben disznónak való moslékként emlegették a zsíros, keserű italt, majd miután elfogyott az otthonról hozott boruk, ráfanyalodtak. Később a spanyolok forró vízzel készítették, vaníliával, szegfűszeggel, fahéjjal fűszerezték, és cukorral édesítették.
A „barna arany” meghódította a spanyol főnemeseket, majd a Napkirály udvarában talált igazi otthonra. Koronás fők, hölgyek és urak váltak rabjává. Az édesszájú Napóleon rajongott érte. A bécsi udvarban vendégeskedő főrangú asszonyok közül többen nem restelltek a szoknyájukba titkos zsebeket varratni, ahová bonbonokat dugdostak. Az édesség vágyfokozó hatásának különleges szerepet tulajdonítottak.
A csokoládét a XVIII. század végéig italként fogyasztották, forró tejjel, vízzel, néha borral hígították, tojássárgájával dúsították. Először Kínából hozattak porcelánt hozzá, később a meisseni gyárban megindult a megfelelő kannák és csészék gyártása. A szilárd csokoládé a XIX. század találmánya.
Legnagyobb felhasználói cukrászok voltak, s jelentős magyar csokoládégyárakat is ők alapítottak. Kezdetben maguk készítették az öntőformákat, amelyekből különleges darabok láthatók a kiállításon. Nemcsak a bonbonok, a szaloncukor készítését is nyomon követhetjük. Magyarok voltak az elsők, akik a szaloncukrot felaggatták a fenyőfára, addig különleges alkalmakkor díszként helyezték a tányérok mellé.
Nagyon sokan a hadseregben ismerkedtek meg a csokoládéval, amely sokszor életet is mentett.
Jól jött egy-két falat édesség, ha a katonák sokáig nem jutottak ételhez. Nagylelkűségnek számított, ha valaki az utolsó darab csokoládéját a bajtársának kínálta fel.
A magyar nők cukorzacskó-mozgalmat hirdettek, és kis zsákokba töltött édességeket küldtek a frontra és a kórházakba. Jászai Mari színésznő ezerszámra adott fel ilyen csomagokat. Fedák Sári, a népszerű operettprimadonna igazi édesszájú ínyenc volt. Csokoládés-gesztenyés tortát neveztek el róla, melynek a receptje is olvasható. Finom, de nem olcsó sütemény.
Boldogabb pillanatokat a katonák a front mögött polgári vagy nemesi házak szalonjaiban vagy cukrászdákban élhettek meg. A szerelmi vágynak vérzivataros időkben sem lehet parancsolni.
A nagy háború alatt a nemi betegség csökkentésére erősen szabályozott tábori bordélyokat hoztak létre, amelyek olyan fontos intézmények voltak, hogy főnökük a közös hadügyminisztériumban székelő udvari tanácsos címet kapta meg.
Bizottság választotta ki és rangsorolta a kéjhölgyeket legénységi és tiszti bordélyokba. Leginkább a hölgyeknek volt szükségük tápláló csokoládéra, mert az ajtajuk előtt mindig hosszú sor kígyózott. A kiállításon tiszti tábori bordélyt rendeztek be szolid rendetlenséggel és már üres csokoládépapírokkal.
Nemcsak a lányok, a posta is derekas munkát végzett: a világháború alatt 17 millió csomagot kézbesített ki, amelyekben gyakran küldtek csokoládét és más édességeket.
A tárlat címét Oscar Strausnak a Népoperában 1916-ban bemutatott Csokoládékatona című operettjéből kölcsönözték, amelyben a főhős a pisztolytáskájában nem töltényeket hordott, hanem csokoládét. Tolongtak a népek a sikeres előadásra.
Azoknak, akik szeretik a történelmet és/vagy a csokoládét, mindenképpen érdemes megnézni a kiállítást.
(Csokoládékatona – Édes pillanatok a Nagy Háborúból – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest III., Korona tér 1. A kiállítás 2022. május 1-jéig látogatható.)
Borítókép: Sokan a hadseregben ismerkedtek meg a csokoládéval, amely sokszor életet is mentett (Fotó: Katona Vanda)
