Csokoládé, a front boldogsága

Az osztrák–magyar hadsereg 1878-ban Bosznia-Hercegovina megszállása során kapott először csokoládét a menázsiban.

A „barna arany” meghódította a spanyol főnemeseket, majd a Napkirály udvarában talált igazi otthonra. Koronás fők, hölgyek és urak váltak rabjává. Az édesszájú Napóleon rajongott érte. A bécsi udvarban vendégeskedő főrangú asszonyok közül többen nem restelltek a szoknyájukba titkos zsebeket varratni, ahová bonbonokat dugdostak. Az édesség vágyfokozó hatásának különleges szerepet tulajdonítottak.

A csokoládét a XVIII. század végéig italként fogyasztották, forró tejjel, vízzel, néha borral hígították, tojássárgájával dúsították. Először Kínából hozattak porcelánt hozzá, később a meisseni gyárban megindult a megfelelő kannák és csészék gyártása. A szilárd csokoládé a XIX. század találmánya. 

Legnagyobb felhasználói cukrászok voltak, s jelentős magyar csokoládégyárakat is ők alapítottak. Kezdetben maguk készítették az öntőformákat, amelyekből különleges darabok láthatók a kiállításon. Nemcsak a bonbonok, a szaloncukor készítését is nyomon követhetjük. Magyarok voltak az elsők, akik a szaloncukrot felaggatták a fenyőfára, addig különleges alkalmakkor díszként helyezték a tányérok mellé.

Nagyon sokan a hadseregben ismerkedtek meg a csokoládéval, amely sokszor életet is mentett. 

Jól jött egy-két falat édesség, ha a katonák sokáig nem jutottak ételhez. Nagylelkűségnek számított, ha valaki az utolsó darab csokoládéját a bajtársának kínálta fel. 

A magyar nők cukorzacskó-mozgalmat hirdettek, és kis zsákokba töltött édességeket küldtek a frontra és a kórházakba. Jászai Mari színésznő ezerszámra adott fel ilyen csomagokat. Fedák Sári, a népszerű operettprimadonna igazi édesszájú ínyenc volt. Csokoládés-gesztenyés tortát neveztek el róla, melynek a receptje is olvasható. Finom, de nem olcsó sütemény.

Boldogabb pillanatokat a katonák a front mögött polgári vagy nemesi házak szalonjaiban vagy cukrászdákban élhettek meg. A szerelmi vágynak vérzivataros időkben sem lehet parancsolni. 

A nagy háború alatt a nemi betegség csökkentésére erősen szabályozott tábori bordélyokat hoztak létre, amelyek olyan fontos intézmények voltak, hogy főnökük a közös hadügyminisztériumban székelő udvari tanácsos címet kapta meg. 

Bizottság választotta ki és rangsorolta a kéjhölgyeket legénységi és tiszti bordélyokba. Leginkább a hölgyeknek volt szükségük tápláló csokoládéra, mert az ajtajuk előtt mindig hosszú sor kígyózott. A kiállításon tiszti tábori bordélyt rendeztek be szolid rendetlenséggel és már üres csokoládépapírokkal. 

Nemcsak a lányok, a posta is derekas munkát végzett: a világháború alatt 17 millió csomagot kézbesített ki, amelyekben gyakran küldtek csokoládét és más édességeket.

A tárlat címét Oscar Strausnak a Népoperában 1916-ban bemutatott Csokoládékatona című operettjéből kölcsönözték, amelyben a főhős a pisztolytáskájában nem töltényeket hordott, hanem csokoládét. Tolongtak a népek a sikeres előadásra.

Azoknak, akik szeretik a történelmet és/vagy a csokoládét, mindenképpen érdemes megnézni a kiállítást.

(Csokoládékatona – Édes pillanatok a Nagy Háborúból – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest III., Korona tér 1. A kiállítás 2022. május 1-jéig látogatható.)

Borítókép: Sokan a hadseregben ismerkedtek meg a csokoládéval, amely sokszor életet is mentett (Fotó: Katona Vanda)