Négy Oscar-jelölést kapott Hamagucsi Rjúszuke drámája a minap – a legjobb film, rendezés, adaptált forgatókönyv és nemzetközi film kategóriáiban –, így a magyar forgalmazó úgy döntött, hogy lesz elég bátorsága bemutatni a hazánkban eddig ismeretlen japán rendező háromórás, meditatív alkotását. Jól tette. Murakami Haruki 2015-ben Magyarországon is megjelent prózakötetében hét történetben meséli el, hogy mi történik a férfival, ha elveszíti a szeretett nőt. A Férfiak nő nélkül című könyv első novellája a Vezess helyettem, melyből csak úgy sugárzik a népszerű japán író egyszerű, letisztult stílusa, manírmentes történetvezetése.
Két évvel drámaíró felesége váratlan halála után Juszuke Kafuku (Nisidzsima Hidetosi), a híres színpadi rendező ajánlatot kap a Ványa bácsi produkciójának megrendezésére egy hirosimai színházi fesztiválon. A szervezők megbízzák a hallgatag, fiatal Miszaki Vatarit (Miura Tóko), hogy fuvarozza a zöldhályogbetegségben szenvedő férfit annak autójában, ami ellen Juszuke kezdetben tiltakozik, mivel szeretett, élénkvörös Saab 900-asa számára a művészi ihlet egyfajta szentélye, ahol ráadásul folyamatosan hallgatni szokta a felesége által felolvasott darab felvételét. A sofőrlány végül remek vezetési stílusával lenyűgözi a rendezőt egy próbaút során, és miután még azt is megígéri, hogy csendben lesz közös utazásaik során, a férfi beadja a derekát. A produkció premierjének közeledtével aztán egyre nő a feszültség a stábban, nem utolsósorban Juszuke és barátja, a színész Takacuki Kosi között, aki hősünk néhai feleségének szeretője volt. Juszuke kénytelen lesz szembesülni a múltjából feltörő fájdalmas igazságokkal, sofőrje segítségével pedig szép lassan elkezdi kicsomagolni azokat a rejtélyeket is, amelyeket a nő maga után hagyott.
Egy ilyen lassú folyású, maratoni hosszúságú film, amelynek első negyven perce (!) csupán prológus, bizony próbára teszi a néző állóképességét. A filmiparban szállóige, hogy a két órán túli játékidő minden egyes percét jól meg kell indokolnia a rendezőnek,
a Vezess helyettem viszont egy tökéletes tempójú, igényesen kidolgozott remekmű: meghitt, magával ragadó elmélkedés a szerelemről, a gyászról és az emberi kapcsolatokról.
Főszereplői melankolikus, még talán japán mércével is zárkózott karakterek, akik egytől egyig el akarják kerülni a kellemetlen önvizsgálatot és konfrontációt. A cselekmény nagy részét a város körüli autózással töltik a piros kocsiban, amely üdítő színfoltként mozog a kopár, betonszürke tájakon. A csend egy idő után kimondatlan egyetértéssé alakul át közöttük, az utastér pedig végül gyóntatószékként szolgál, ahol ezek a magányos lelkek felfedhetik jó mélyre elásott traumáikat, és ha feloldozást nem is, de megnyugvást találhatnak, tudván, hogy nincsenek egyedül a fájdalmukkal. Hamagucsi ráér: meditatív állapotba hozza közönségét az utazás monoton csendjében.
Tavaly júliusi, cannes-i debütálása óta a Vezess helyettem az év egyik művészfilmes szenzációja lett: a fesztivál legjobb forgatókönyvének járó elismerését követően ez a dialógusvezérelt japán dráma a legjobb film díját is elhappolta Amerika három legnagyobb kritikuscsoportjánál, pedig ezt a ritka bravúrt eddig mindössze öt, kivétel nélkül amerikai filmnek sikerült elérnie. Hamagucsi ezenfelül a harmadik japán direktor az avantgárd filmes Tesigahara Hirosi és Kuroszava Akira után, akit rendezői Oscar-díjra jelölt a Filmakadémia. Juszuke neheztelése Kosi iránt folyamatosan bugyborékol a felszín alatt, a néző pedig nem érti, Juszuke vajon miért tartja ilyen közel az ellenségét. Nisidzsima visszafogott játéka nagyszerű példája annak, amikor egy színész teljes mértékben uralja mesterségét: tele van rejtett érzelmekkel és belső zűrzavarral. Szemeiben maró keserűség fénylik, ám karaktere soha nem engedi a felszínre érzelmeit: Nisidzsima bebizonyítja, hogy egy színésznek nem kell mindig hangosnak lennie ahhoz, hogy ne tudjuk levenni róla a szemünket. Miura gazdagon rétegzett játéka hasonlóan lenyűgöző a félénk sofőr szerepében, aki nem tud szabadulni egy tragikus gyermekkori incidens bűntudatától. Fokozatosan nyílik meg, és válik a tépelődő művész néma hallgatóságából intellektuálisan egyenrangú féllé.
Hamagucsi Rjúszuke nemrég azt nyilatkozta, hogy John Cassavetes filmjei ösztönözték leginkább arra, hogy filmrendezővé váljon. Hamagucsi láthatóan rajong a színészeiért, ám amíg Cassavetes sokszor hagyja csak úgy szabadon áradni az érzelmeket, a japán alkotó korán elvágja őket újra és újra, egészen addig, amíg a következő jelenetben elénk tárja, hogy az előző pont eleget árult el. Ezzel a gyakorlattal észrevehetetlen ritmust alkot, amelynek segítségével olyan magabiztossággal visz végig minket a játékidő mind a százhetvenkilenc percén, mintha a Miszaki Vatari által vezetett piros Saabban ülnénk, amely csendesen suhan az elhagyatott autópályán.
A Vezess helyettem igazi karaktertanulmány, humanista opus, amely a szűk, személyes fókusz dacára univerzálisnak érződik, de nem kínál egyszerű válaszokat.
Mások életének véget nem érő rejtélyéről mesél, az általuk őrzött titkokról, a mélyre rejtett fájdalomról, fontos döntéseik megbánásáról. A szégyenről, amely néha majd felfalja őket. A traumáról, amely elől menekülnek. Csak akkor ismerhetjük meg és érthetjük meg igazán a körülöttünk lévőket, különösen azokat, akikkel soha nem számítottunk kapcsolódásra, ha mindez, ami bizony bennünk is ott motoszkál, napvilágra kerül.
(Vezess helyettem. Rendező: Hamagucsi Rjúszuke. Japán filmdráma, 179 perc. Premier: 2022. március 17. Forgalmazó: Mozinet)
Borítókép: A gyászoló rendező (Nisidzsima Hidetosi) és sofőrje (Miura Tóko) (Fotó: Mozinet)
