Érdempolc és bűnkemence

Gyakran kerül az érdeklődés középpontjába a XVIII–XIX. században lezajlott nyelvújítás kora.

Pannonhalma, 2016. április 21. Az Országos Széchényi Könyvtár egyik legféltettebb kora középkori kincse, az úgynevezett Ernst-kódex a Pannonhalmi Fõapátság Fõkönyvtárában rendezett idõszaki kiállításon 2016. április 21-én. A XII. század végén másolt Ernst-kódex valószínûleg a pannonhalmi scriptoriumban (másolómûhelyben) készült, Szent István kis és nagy legendájának legkorábbi másolatát, illetve Sulpicius Severus Szent Márton-életrajzát, valamint rövidebb, a szentrõl szóló szövegeket is tartalmaz. MTI Fotó: Krizsán Csaba Fotó: Krizsán Csaba

A nyelvújítással kapcsolatosan egy igen elterjedt tévhitet feltétlenül el kell oszlatni. Nem csupán az írók, költők, Kazinczy Ferenc és neológus társai alkották meg az új szavakat, hanem jelentős (sőt valószínűleg nagyobb) hányadát a szakemberek. Például az ipar, a honvédelem, az orvostudomány, a közlekedés nyelvében mutatkozó elemi hiányok pótlása történt meg. Az utóbbi esetében a következő új szavak születtek többek között: pályaudvar, mozdony, vonat. Sőt a lótenyésztés nyelve a Széchenyi által meghonosított lóversenyzéssel nagy lépést tett előre a szavak terén: fogadás, idomár, pályalovas (zsoké).

Kazinczy Ferenc 1808-ban lépett igazán színre a Magyar régiségek és ritkaságok című nyelvemlékgyűjteményével, amelynek „Utolírásában” élesen támadta az ortológusok felfogását, a nyelv újítását ellenzők véleményét. Majd ezután következett a Tövisek és virágok című epigrammagyűjteménye. Töviseket az ortológusoknak, virágokat a neológusoknak!

A nyelvújítókat kigúnyoló pamflet, a Mondolat annak a jegyében született, hogy olyan sok a sikertelen kifejezés, hogy a magyar emberek már csak szótárral fogják megérteni egymást.

Igen, voltak ilyenek, a következő csemegékre bukkanhatunk a fent említett gúnyiratban: begyeskedő (’szerető’), bűnkemence (’purgatórium’), csecsesesmérettség (’az emlő természetrajza’), életfekvés (’sors’), érdempolc (’kitüntetés’), fütyészni (’kutatni’, ’fürkészni’), hátahupás (’egyenetlen’), templombilincs (’házassági esküvés’). Azonban rögtön hozzá kell tenni, hogy nem kevesebb, mint tízezer új szó keletkezett, ennek tanúbizonysága Szily Kálmánnak a kétkötetes nyelvújítási szótára. Így például összetétellel jött akkor létre a rendőr, helyesírás, folyóirat, holdkóros, léggömb; szóképzéssel a mulaszt, gyártmány, hordár, csontozat, járda.

Teljesen nyilvánvaló, hogy nem a nyelvújítók alkották meg a következő körülíró szócsinálmányokat, hanem csupán a nevetségessé tételük érdekében az ellenlábasok: haladászati nyálkatermelenc (csiga), egyenbillengészeti körduplány (kerékpár), megkönnyebbülészeti körguggolda (árnyékszék), orrfuvolászati négyzetrongy (zsebkendő), gőzpöfögészeti tovalöködönc (gőzmozdony), nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő). Egyébként az utolsó két szószerkezet Karinthy paródiája. Bizonyos állatnevek megalkotása viszont már a nyelvújítók eredménye, még ha nem maradtak is fenn. Az alapelv az volt, hogy amelyik két állatra hasonlít, azok elnevezésének összetételével alkotják meg az új szót: bikaeb = bulldog (Szécsi Ferenc), cetló = rozmár (Bugát Pál), disznóhal = delfin (Mikes Kelemen), egérpinty = csíz, lószamár = öszvér, tevekecske = láma, tevepárduc = zsiráf.

Mindezek ellenére a nyelvújítás sikeres volt.

Borítókép: Az Országos Széchényi Könyvtár egyik legféltettebb kora középkori kincse, az úgynevezett Ernst-kódex a Pannonhalmi Főapátság Főkönyvtárában – a kép illusztráció (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)