– Nem feltétlenül lett több mikroműanyag a környezetben, csak az elmúlt néhány évben ráterelődött a figyelem. Bár műanyagokat használunk az 1950-es évektől kezdve, ugyanakkor ma egyre több ilyen termékkel vesszük körül magunkat, a gyártóknak általában az a legegyszerűbb. Ráadásul egyre jobban emelkedik az életszínvonal is, és így a termékek iránti igény – magyarázza Kiss Tímea, aki földrajzos, geográfus hallgatók bevonásával 2019 óra végez méréseket a Tisza üledékéből. – A vizeinkben található mikroműanyagok 98 százaléka műanyag szál, amely a műszálas ruhák mosásából ered. Az automata mosógépek lehetővé teszik, hogy mindennap mossunk, ami húsz évvel ezelőtt nem volt így. Egyre több szennyvizet termelünk, és ez az egyre több szennyvíz – a tisztítás ellenére – egyre jobban elszennyezi a környezetünket. A Tisza a Kárpát-medence keleti feléből gyűjti össze a vizeket. Ezekben az elmaradottabb térségekben a nagyvárosok kivételével alig egy évtizede kezdődött el a kommunális csatornázás, de vannak olyan régiók, ahol még a mai napig sincs megoldva a szennyvíz tisztítása, így az mikroműanyagostul az élő vizekbe kerül.
A műanyag a szervezetbe kerülve két úton mérgezhet. A gyártás során rengetegféle adalékanyagot adnak hozzá, hogy például színes legyen, könnyen lágyuljon, bírja a hőt, vagy saválló legyen. Ezek az adalékanyagok mérgezőek lehetnek. Iller Barbara háziorvos, táplálkozási szakértő elmondása szerint a mikro- és a még apróbb nanoműanyagok méretük miatt gyakorlatilag mindenféle hártyán és membránon átjuthatnak, tehát a bélflórán keresztül is bejuthatnak a sejtekbe, egészen el a DNS-ig. Már placentában is találtak műanyagot. Ezek a részecskék olyannyira kicsik, hogy akár hozzá tudnak tapadni a sejten belüli kisebb egységekhez, és ronthatják azok működését, de génkárosodást is okozhatnak. Megbabrálhatják az immunrendszert, és lyukasbél-szindrómához vezethetnek.
– Ha jól működik a bélfal, akkor szorosan zár, ám ha valamiért – stressz, toxinok, baktériumok, gyulladás, vírusok vagy akár szennyezett táplálkozás – meglazul, akkor könnyebben jut át rajta a műanyag is. A nanoműanyagok a sejtekből a véráramba jutnak: ezek a folyamatok szoktak allergiákat, autoimmun megbetegedéseket elindítani. Idegrendszeri lerakódást okozhatnak, amely a szellemi egészségre is hatással lehet, hiszen az Alzheimer-kórnál is hasonló lerakódásokat figyelhetünk meg az agyszövetben. Gyulladásos folyamatokat indítanak el, és daganatképződéshez is vezethetnek – sorolja a nem éppen megnyugtató lehetséges hatásokat az életmódorvos, aki szerint a folyamat egyik oka a rengeteg csomagolás, a másik az ételek feldolgozása, amelynek során műanyag kerülhet a gyártósoron az ételbe; míg a harmadik ok a szennyezett környezet.
Kutatási adatok szerint a szervezetbe bejutó műanyagok okozhatnak idegi, hormonális és növekedési problémákat is, és a műanyag akár ezer évig sem bomlik le, így kijelenthető, hogy óriási környezeti kárt szabadítunk a jövő nemzedékeinek nyakába. Kiss Tímea szerint egy műanyagbontó „csodaenzim” édeskevés, hiszen már most is minden el van szennyezve, a jövőben romlani fog a helyzet.
– Egy hallgatóm megmérte a szennyvíz műanyagtartalmát: egy kiló szennyvíziszapban hetvenötezer darab műanyagot számoltunk meg. Tehát az majdnem teljesen műanyagból állt! Ha kihelyezik a talajra ezt a szennyvíziszapot, lehet, hogy egy ideig növeli a termékenységét, de hosszú távon iszonyatosan elszennyezi. A lebontó enzimet termelő gombák és társaik jól működhetnek, ha például szennyvíztelepen alkalmazzák őket, ezzel elősegítve, hogy a tisztított víz kevesebb műanyaggal folyjon ki a természetbe. Ugyanakkor az évtizedek óta már kint lévő szennyezést ezzel a módszerrel egyelőre nem lehet semlegesíteni. Ráadásul mire ez a technológia elterjed, tehát ipari méretekben lehet hasznosítani, az rengeteg idő. Ezért addig inkább a kibocsátást kellene mérsékelni. Hétmilliárd ember van a felhasználói oldalon, akiknek meg kell változtatni a gondolkodását, szemben a termelői oldal néhány tízezer gyártulajdonosával, akiknek a segítségével a kibocsátást könnyebb lenne mérsékelni, ám a gazdasági érdekek mást diktálnak. A cipő talpa régen bőrből készült, de a műanyag mindig olcsóbb lesz. A klímaváltozásról is mindenki tudja, hogy valós veszély, mégsem teszünk ellene semmit. A műanyagkérdés is ugyanilyen időzített bomba, de sajnos egyre több ilyet halmoz fel az emberiség – von párhuzamot a szakember.
Gyerekkorunkban sokszor mondták, hogy egy kiló koszt bizony meg kell enni évente, még jót is tesz az immunrendszerünknek. Igen ám, de kosz és kosz között is óriási különbség van: a definíció szerint ez olyan anyag, amely nincs a helyén, tehát nem meghatározott összetételű. Ma pedig nagyon más a kosz, mint ötven éve. Mint ahogy Iller Barbara rámutat, a mosatlan zöldségre tapadó homok érintetlenül átmegy az ember szervezetén anélkül, hogy kárt okozna, a sejtjeinkbe is behatoló műanyag lebontására és kiürítésére viszont nincsen megfelelő biokémiánk.
– Lehet, hogy három generációval később szervezetünk kifejleszt majd egy enzimet, amely lebontja a műanyagot, ahogy a nemrég felfedezett gomba, de ezt talán nem kellene megvárni. Érdemes lenne böjti időszakokat beépíteni az életvitelünkbe, amikor csak tiszta vizet iszunk, és ki tudnak ürülni a mérgek a szervezetünkből, továbbá minél inkább feldolgozatlan, teljes értékű ételeket kellene fogyasztani, és törekedni a csomagolásmentességre. Nem szabad mindent a környezetünkre fogni, a kutatás is azt húzza alá, hogy az odafigyelésnek van értelme, hiszen a vizsgált személyek nem mindegyikének találtak műanyagot a vérében.
Kiss Tímea és csapata méri a mikroműanyag térbeli eloszlását is, hogy meg tudják határozni, az hogyan mobilizálódik, szállítódik, és miként rakódik le.
– Volt, aki azt mondta nekünk, hogy biztosan az ukránok teszik bele a Tiszába a műanyagot: sokan nem gondolnak bele, hogy ők maguk is hozzájárulnak ehhez a folyamathoz. Mossuk a műszálas ruháinkat, elkoptatjuk az úton a műanyag cipőtalpakat és az autónk gumikerekeit. Műanyaggal szigeteljük házunkat, és abba csomagoljuk az ételt. Rengeteg műanyag vesz minket körül, amely aprózódik, és a környezetünkbe kerül. Felhasználói oldalon nehéz ellenállni ‒ ráadásul nem is vagyunk tisztában azzal, hogy mi minden készülhet műanyagból. Fontos lenne az iskolában korán elkezdeni a tudatosítást: hogyan kellene vásárolni és fenntarthatóan élni, hiszen a mai gyerekek majdani életkörülményeit most mi határozzuk meg.
