Világbiztonsági szövetség?

Az orosz–ukrán háború egyenes következményeként két észak-európai országgal gyarapodik a NATO, az atlanti katonai együttműködés. Svédország kétszáz, Finnország hetvenéves semlegességi politikának int búcsút. Moszkva ezzel nem számolt. Fontos szempont az Északi-sark közelsége is. Évek óta versenyfutás zajlik azért, hogy ki tegye rá a kezét az északi kincsekre, amelyek még háborítatlanul nyugszanak a hó- és jéghegyek alatt.

1239488943 Fotó: Bloomberg

Hosszú évszázadok és évtizedek után a két országnak nem volt egyszerű a kényelmes semleges szerepről lemondania. „Most jött el az idő erre” – fogalmaztak a svéd fővárosban. Ráadásul mindkét helyen szociáldemokraták vannak hatalmon, ők az el nem kötelezettség bajnokának szerepében tetszelegtek, aztán egyszer csak mégis áthágták elveiket, és a NATO mellett tették le voksukat. Bizton állíthatjuk, hogy Oroszország erre nem számított. Lehet, hogy elemezték jobbról és balról a kialakuló helyzetet, de annak, hogy két északi semleges állam a háború hatására besorol az „ellenség” táborába, nem sok esélyt adtak. A Kreml talán abban bízott, hogy az „északi fronton” a helyzet változatlan marad. Ám Ukrajna orosz megtámadása olyan pofon volt, amelyből felállva, még zúgó fejjel mindenki azon gondolkodott, hova szaladhat védelemért. Svéd- és Finnország előtt egy út kínálkozott, mindkettő a NATO védőszárnya alá futott.

A nagy játszma folytatódik

Változtat-e a katonai helyzeten, ha egy év múlva Svéd- és Finnország a NATO teljes jogú tagjává válik, hiszen nem mindegy-e, hogy a nyugati védelmi szervezet harminc vagy 32 tagot számlál? Nem egészen. Főleg, ha a haderő minőségét és elhelyezkedését vesszük górcső alá. A két semleges állam mindig is adott a hadseregére, ez abból következik, ha baj lett volna, akkor csak magára számíthatott. Tehát fejlett, jól kiképzett, fegyelmezett haderővel rendelkeznek, gond nélkül részt vehetnek a NATO integrációjában. Svédország fegyvergyártása történelmi távlatokban is híres, a finnek nemzeti érzésének egyik tartópillére az 1939–40-ben lezajlott téli háború, amelyben sikerrel ellenálltak a szovjet hadseregnek.

A másik pedig az Északi-sark közelsége. Évek óta versenyfutás zajlik azért, hogy ki tegye rá a kezét az északi kincsekre, amelyek még háborítatlanul nyugszanak a hó- és jéghegyek alatt. Oroszország szemmel láthatóan nagy erőket összpontosít a térségre: a saját szigetein katonákat állomásoztat, rakétaegységeket telepít, repülőtereket és kikötőket létesít. Ha a felmelegedés folytatódik, az északi vizek évek múlva gond nélkül hajózhatóvá válnak, ami jelentősen lerövidíti a hajózási időt Ázsia és Európa között. Egyértelmű, hogy Kína elképzeléseiben is szerepel ez az útvonal. Ám jelenleg csak Oroszország rendelkezik kellő számú atomjégtörővel, hogy biztosíthassa az északi átkelést. A nagy játszma fokozódására lehet számítani, hiszen rengeteg fosszilis energiahordozóról, kőolajról, földgázról, nemes- és ritkafémkészletekről van szó. A NATO-t erősíti majd a két belépő új tag, tovább bonyolítva Moszkva helyzetét.

Hogyan reagált a Kreml a csatlakozási kérelmekre? Először magából kikelve atomcsapással fenyegette meg a katonai tömbbe bebocsátásra váró két országot. Aztán hangnemet váltott. Tulajdonképpen nem is zavarja őt a svéd és finn NATO-tagság, ha nem hoznak létre a területükön külföldi támaszpontokat, és nem telepítenek atomfegyvert. Ez a kettő is szerepelt a NATO-­hoz decemberben intézett orosz követelések közt, amelyeket, ha elfogadnak, akkor az ukrán támadás lefújását célozták volna. Az atlanti szervezet már akkor közölte, hogy ezek az elvárások elfogadhatatlanok számára. Jelenleg is valószínűleg ugyanilyen választ kap majd Moszkva.

A nyerő helyzetben lévő nyugati szövetséget különösen ilyen fontos kérdésekben aligha ingatja meg az orosz vezetés. A múlt héten, hogy kicsit alátámasszák a követeléseiket, Moszkva elzárta az áram- és gázexportot a finnek irányába. De ez nem befolyásolja az északi országot, ugyanis ezen energiahordozók behozatalának csupán tíz százaléka származik Oroszországból.

Tolódó védelmi vonalak

Az orosz fővárosban felfigyeltek arra a jelenségre, amely a NATO-t mint a világ védelmi erejét próbálja beállítani. A Kommerszant napilap szerint a június végi madridi NATO-csúcs előtt folyik az „új stratégia” kialakítása. A lap idézte Liz Truss brit külügyminisztert, aki a következőképpen foglalta össze ennek lényegét: „Nekünk most a globális NATO-ra kell összpontosítanunk: megvédve az euroatlanti biztonságot nem szabad megfeledkeznünk az indiai- és csendes-óceáni állapotokról sem.” Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is reagált a mondatra: „A védelmi vonal a két nagy katonai tömb között a hidegháború idején a berlini falnál húzódott. Azóta ezt ötször tolták keletebbre. […] Most meg előállnak azzal, hogy világméretekben a biztonságért a NATO a felelős, egyebek közt az Indiai- és a Csendes-óceán térségében. Ha jól értem a szavait, a következő védelmivonal-áthelyezés már a Közép-kínai-tengert fogja érinteni.” De ehhez Pekingnek is lesz néhány szava.

Árszabás

Törökország vétót alkalmazva tényleg keresztbe fekszik a svéd és finn NATO-tagságnak? Valószínűleg nem, csak próbálja a lehető legnagyobb engedményt elérni a most kínálkozó helyzetből. A törököknek vérükben van a kereskedés, most is csupán ezzel élnek. A politikában is van szerepe az ősi mesterségnek, ha kínálkozik egy jó lehetőség, azzal élni kell, mert más is azonnal lecsaphat rá. Hogy ilyen háborús válságban helyénvaló-e az alkudozás, arról mindenkinek meglehet a véleménye.

Miről is van szó? A svéd–finn kettősnek sürgős a NATO-tagság. Ám Törökország szerint terroristáknak menedéket nyújtó országnak nincs helye az atlanti szervezetben. Svédország pedig ilyen, ugyanis legalább százezer törökországi kurd él a területén. Közülük számosan tagjai a Kurdisztáni Munkáspártnak, a PKK-nak, amely Ankara – sőt az Európai Unió – szerint terrorszervezetnek minősül. Törökország felrója Stockholmnak, hogy elnézően viszonyul a 2016-os ankarai puccs szervezőihez is, a gülenista csoporthoz. Aztán ha ilyen kiváló lehetőség adódott, a törökök szeretnék elérni a szíriai tevékenységük miatt 2019-ben rájuk kiszabott svéd fegyvereladási embargó megszüntetését. Közben persze a svédek sem alszanak, fellármázták Washingtont, amely határozott figyelmeztetést intézett Ankarához, hogy felejtse el követeléseit, mert különben szankciókat vezetnek be vele szemben. A demokrácia ilyen felfogását még a törököknek szokniuk kell. Abban igazuk van, hogy a PKK-t más intézmény terrorista szervnek tartja. Valamiféle svéd korlátozásról kezdődhetnek titkos tárgyalások. Persze a Svédországban élő kurdok kiállnak az ország demokráciájáért, bíznak a jogaikban. Diplomáciai megoldás azonban szükséges, a törökök csak előbbre léphetnek ezekben a kérdésekben. Minden bizonnyal az „ár” középtájékon áll majd meg.

Borítókép: VI. Harald, a svéd hadsereg gotlandi ezredének kabalakosa katonai parádén 2022 márciusában. A medve ellenszere? (Fotó: Getty Images)