Ítéletnap

Az elmúlt időszakban rendre előkerült a magas rangú orosz vezetők nyilatkozataiban a figyelmeztetés, hogy az ukrán háború következményeként bármikor kirobbanhat újabb világégés. Üres fenyegetés, jól kiszámított elterelés vagy valós veszély az atomháborúra hivatkozás? A világ meg tanácstalanul nézi, miként viszik vágóhídra.

WW2-ANNIVERSARY/RUSSIA-PARADE Fotó: MAXIM SHEMETOV Forrás: Reuters

A gépek felszálltak. Még nem valódi küldetésre, csupán ellenőrzik, hogy ennyi állásidő után minden műszer jól működik-e. A napokban Moszkva térségében és Kalifornia légterében is felbukkantak azok a repülőgépek, amelyek látványa a lehető legrosszabb időket jósolja. 

A két átalakított utasszállítót – az Il–80-ast és a Boeing E–4-est – arra tervezték, hogy ha az adott országot atomcsapás éri, akkor vezetőik nagyobb biztonságban lehessenek, mint a földön lévő bunkereikben. Az égből irányíthatják az országot, és rendelkezhetnek az ellencsapásról. A parancsnoki gépek utántölthetők, amíg a földről érkezik üzemanyag-utánpótlás, addig képesek levegőben maradni. Vélhetően azért rendelkezésre áll néhány titkos repülőtér, ahol a repülőgépek landolhatnak.

Oroszországban jó pár éve, győzelem napi ünnepségen láthatta a nagyközönség a Vörös tér felett elhúzó gépmonstrumot. Az indoklás szerint az elmúlt héten is erre gyakorolt az orosz gép, hétfőn az összegyűlt tömeg levonhatta a megnyugtató következtetést: a repülő erőd kiválóan működik, ha mi már nem leszünk, akkor az ország vezetője ezen fog ide-oda röpdösni és parancsokat osztogatni.

Felmerül a kérdés: kinek? Tizenkét év után a moszkvai ünnepségen nem véletlenül került elő a négy hasonló repülőgép egyike: Oroszország példázni akarta ezzel, hogy – ha szükséges – az atomcsapásra is készen áll. Hogy az amerikaiak miért most látták jónak megszellőztetni az „ítéletnapi” légi járműveket? Csak hogy emlékeztessenek rá, nekik is van ilyen célú repülőgépük.

Ha valakinek az a szándéka, hogy elfogadhatatlan fenyegetést intézzen Oroszország stratégiai biztonsága ellen, annak tudnia kell, hogy válaszunk gyors és elsöprő lesz. Oroszország válasza azonnal megtörténik, és olyan következményekkel jár, amelyet történelmük során még sohasem tapasztaltak.

Ez a napnál világosabb utalás az atomháborúra április végén Szentpétervárott az orosz parlament kihelyezett ülésén hangzott el Vlagyimir Putyin szájából. Az orosz elnök az ukrajnai háború kirobbanását követően többször is utalt arra, hogy a NATO-val való összetűzés azonnali világháborús következményeket vonna maga után. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is tett hasonló kijelentéseket: 

A veszély súlyos és valóságos, nem lehet félvállról kezelni

– mondta.

Felvonulás második világháborús katonák portréival Vlagyivosztokban május 9-én. Bármi áron? Fotó: Europress/AFP

Vajon csak blöfföl az orosz vezetés a harmadik világháborúval fenyegetőzve? Az év elején a szakértők zöme végigvette az amellett szóló érveket, hogy Moszkva miért nem fogja megtámadni Ukrajnát, aztán láttuk az eredményét. 

Úgy látszik, hogy az új korszakban, amelyben a nyers erő és a nagyhatalmak közötti soha nem látott szembenállás dominál, lemondhatunk a tényszerű, logikus gondolkodásról is. Bármi áron keresztül kell vinni a saját akaratot, rá kell erőszakolni, el kell fogadtatni az ellenséggel. 

Történjen ez nagy hangerővel, katonai fölénnyel, háborús kegyetlenkedéssel és ha szükséges, akkor a végső eszközzel, az atomfegyverrel. Moszkva a múlt hét végén meglepetésszerűen tett „gáláns” ajánlatot Kijevnek: az ukrán háborúban nem vet be atomeszközt. Az ígéret szép szó, de majd meglátjuk a végén. 

Ha például az ukrán erők kitartóan ellenállnak az ország keleti részén, az orosz tábornokok fejében azért csak megfordul az a gondolat, hogy néhány taktikai atombombát bevetve le lehetne zárni a harcokat. Ilyen előfordult már a történelemben.

Ez az ajánlat azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a NATO beavatkozna az ukrán helyzetbe. Ez a valós veszély. Az Ukrajnába áramló fegyverszállítmányok, az ukrán földön önkéntesnek álcázott, de valójában hadi feladatokat ellátó nyugati katonák tevékenysége bármikor tekinthető orosz részről tényleges beavatkozásnak a háború menetébe. De akár kisebb provokáció is történhet Oroszország térségében, amire Moszkva válaszol, és máris a világháború spiráljában találhatjuk magunkat. 

Ha Putyin komolyan gondolja az azonnali és gyors választ, akkor itt nincs helyük tárgyalásoknak. Az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy Oroszország kivérezzen. Olyan gazdasági és katonai válságba kerüljön, hogy a putyini rendszer beleremegjen a társadalmi elégedetlenségbe – a legjobb az, ha össze is dől.

Az is megeshet, hogy Moszkva a valós gyengeségét akarja palástolni a harmadik világháborúra utaló állandó fenyegetéssel. A „különleges műveletek” az eddig eltelt több mint két és fél hónap alatt nem úgy alakultak, mint azt a kezdetek kezdetén a Kremlben elképzelték.
A kevesebb mint egy hétre tervezett háború akár évekig elhúzódhat. Le kellett mondani Kijev elfoglalásáról, és beismerésként hatott az, hogy új hadi célokat kellett kijelölni. Nemzetként lenézték az ukránokat, akik nem hajlandók a hazájukért harcolni. Az egyre keményebb gazdasági szankciókra sem mondhatja azt Moszkva, hogy lerázza magáról őket, mint kutya a vizet. 

Lehet, hogy egy idő után ez lesz a helyzet, amikor kialakítja az ázsiai országokkal a gazdasági partnerséget, de ez most még nem az az állapot.
A hibákat és a gyengeségeket most a háború folyamán kell orvosolniuk, de az orosz történelemben láttunk már példát arra, hogy sikerült nekik.

A hírszerzés fiaskóját követően bebizonyosodott, hogy az orosz hadsereg sem áll a helyzet magaslatán. Túl nagy áldozatokkal jár az egyszerű kirándulásnak tervezett akció. Az egyetlen haderőnem, amelyben elméletileg egyensúlyban állnak az Egyesült Államokkal, az atomfegyverek. Sőt – a hírek szerint – a hiperszonikus eszközök terén Moszkva többéves előnyre tett szert. 

A nagy sebességgel föld közelében manőverező rakéták megsemmisítésére jelenleg nincs hatásos ellenfegyver, így akadálytalanul elérik céljukat. Az orosz vezetés és talán Putyin elnök is azért merte ilyen durván megsérteni a kialakult nemzetközi jogot, mert bízott abban, hogy ezeknek a fegyvereknek a fölényét élvezve megóvják Oroszországot. 

Az ukrán háború alatt – hagyományos robbanószerrel felszerelve – ilyen eszközökből láttunk jó párat, nyilván valós kísérletként és az egész világ elrettentéseként vetették be őket. Arról nem is szólva, hogy ezeket atomtöltetekkel is el lehet látni.

Csak bízhatunk abban, hogy az atomháborúra utaló orosz fenyegetés célba talált, eljutott azoknak a tudatáig, akik a másik oldalon felelősek az emberiség sorsáért. Ha ez a helyzet, akkor nem kell tartanunk egy minden eddiginél pusztítóbb harmadik világégés fellángolásától, csak tudják az oroszok is, hogy ez mivel járna náluk is. Bár olyan orosz tévéműsorokról érkeznek tudósítások, amelyek azzal vigasztalják a nézőket, hogy egyszer úgyis meg kell halni.

Az amerikaiaknak eközben továbbra is egy cél lebeg a szemük előtt, hogy addig gyengítsék az oroszokat, ameddig – az ukránok által – tudják. Az Egyesült Államok tartálykocsiszámra hordja a tűzre az olajat, egyetértésben a Nyugattal, hogy az minél hosszabban és pusztító erővel égjen: szolidaritásként soha nem látott mértékű fegyver- és lőszerszállítmányok érkeznek az országba. 

Moszkvában valószínűleg ezzel nem számoltak, hogy a Nyugattal fognak harcolni az ukrán fekete földön. Washington nem úgy tekint az ukrán harcokra, mint regionális háborúra, hanem olyan lehetőségre, amelyben Oroszország stratégiai vereséget szenvedhet, magyarán lekerülhet a nemzetközi színpadról. Csak az a kérdés: Moszkva hogyan reagál erre az egyértelmű kihívásra? Hogyan viszonyul ahhoz az elvhez, amely szerint 77 éve nem vetettek be a Földön atomfegyvert? Vagy ez is az új világrend része, amelyben a cél elérése érdekében minden megengedett?

Egy a tízhez Mi kell még ahhoz, hogy a háborúból világháború legyen? Földrészeken átnyúló szövetségi rendszerek, mert egyedülálló országként senki sem képes ezt kivitelezni. Lázasan folyik ezek kiépítése. Az oroszellenes csoport a világ mintegy kétszáz országa közül negyven-ötven államból áll. Ez jelentős erő, főként a nyugati országok kötelezték el magukat Ukrajna mellett.  A másik oldalon Oroszország és a már-már szövetségesének nevezhető Kína helyezkedik el. Nyugaton úgy jellemzik ezt a frontvonalat, hogy a demokráciapárti és az önkényuralmi erők csoportosulása.  Miért maradt ott Kína szerepe előtt a már-már? Az 1,4 milliárd lakosú ország fővárosába a téli olimpia idején, az ukrajnai háború megindítása előtt, februárban látogatott el Putyin, nyilván tájékoztatta a kínai vezetőket szándékairól. A két ország között nincs szemernyi vita sem a Nyugat megítéléséről. Hanyatló birodalom – ez az Egyesült Államok – akarja meghatározni, hogy a többi nép miként éljen. Nem kérnek a kioktatásból, mellesleg mindkét ország ellen életben vannak az amerikai gazdasági szankciók mint fegyelmezési eszközök.  Kína eddig nyíltan sohasem támogatta az orosz hadműveleteket, de az ENSZ Biztonsági Tanácsában minden nyugati oroszellenes mesterkedést diplomáciailag meghiúsított a tartózkodásával. Sőt Putyin látogatásakor „örök barátnak” nevezte Oroszországot. Csak az hiányzott, hogy fennen kihirdessék szövetségüket, de ez nem történt meg. A kínai diplomácia kivárásra játszik. Nem akar teljes mértékig Moszkva mellé állni, még ha ugyanazt gondolják is a szemben álló félről. A két ország közötti gazdasági együttműködés virágzik, és az Oroszországot sújtó nyugati szankciók nyomán még inkább virágba fog borulni. Az orosz nyersanyagokra legalább akkora az igény Kínában, mint a világ nyugati felén. Bár nincs olyan szoros együttműködés, mint a NATO-ban, azért az utóbbi években közös katonai fejlesztések folytak, és hatalmas közös hadgyakorlatokat tartottak.  Moszkva, mivel bezárultak előtte a nyugati piacok, Pekingtől akarja beszerezni a különböző csúcstechnológiai eszközöket. A népességben és a nemzeti jövedelemben a két fél egymáshoz viszonyított aránya egy a tízhez. Azért ezt meg kell emészteni a Kremlben, de végül is ebben a helyzetben, amelyért egyértelműen az Orosz Föderáció a felelős, Moszkva vállalja a másodhegedűs szerepét is. A közeljövőben Pekingnek véleményt kell nyilvánítania az orosz szövetség kérdésében. Vállalja-e az Egyesült Államokkal való szembenállás fokozását, vagy inkább elodázza azt? Ám ha magára hagyja Oroszországot, egyszer, amikor esetleg neki lenne szüksége támogatóra, könnyen magára maradhat.

Borítókép: Katonazenekar Moszkvában a második világháborús győzelem emlékünnepségén, 2022. május 9. Csapás és ellencsapás (Fotó: Reuters)